Sziasztok!

Gréti vagyok, 25 éves, református lelkipásztorSzatmári lány vagyok, de apai részről van bennem egy kis dunántúli is, a vőlegényem, Csaba pedig erdélyi. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 12 éves korom óta blogolok és szerkesztek honlapot. 

Svédország. Kanada. Rap zene. Autóvezetés. Könyvek. Olvasás. Írás. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-Gabriel Pageau. 

"Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel!"
 
2018/19 Season


/nagyobb méretért kattints!/

Jelmagyarázat:
@ = idegenben
vs = hazai pálya
TOR = Toronto Maple Leafs
CHI = Chicago Blackhawks
MTL = Montreal Canadiens

Időpont magyar idő szerint!

 
Útmutató

Ottawa Senators Karlsson season 
Pageau nhl meccsajánlók lelkész 
award tag jégkorong rap motivation IIHF playoff

 
ALLIN-Award

Az ALLIN Award, vagy másnéven Blogger Encouraging Award egy olyan díj,melyet minden hónapban egy általam választott bloggernek adok. Mint a nevében is benne van, ez egyfajta bátorító díj, amely arra buzdít, hogy mindent bele! :) Bloggernek lenni nem könnyű, éppen ezért gondoltam arra, hogy minde bátorítás jól jön. ^^

A HÓNAP DÍJAZOTTJA: Bibi
(frissítve: 2018.03.04.)

Előző díjazottak

 
 

 
Senators

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

  

  

  

Te? :)

*  *  *

♥ Csabi ♥ EnaTheaAmy 

* * *

Visszavárósok
 

 

 
Legfrissebbek
Friss bejegyzések
2018.11.02. 18:19
2018.09.16. 12:00
2018.08.20. 18:53
Friss hozzászólások
 
Site Info
Szerkesztő Gréti (Greta Chevelle)
Nyitás 2017.01.11.
Téma személyes, jégkorong, keresztyén
E-mail greta.chevelle@gmail.com
Facebook @GretaChevelle
Design saját
Köszönet Linda
Források X X X X

GretaChevelle © (2017- )

 
Login/-out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Greta Chevelle blogja

Mérföldkő az életemben - lelkésszé szenteltek

2018.11.02. 18:19, Gréti

Sziasztok! Tudom, tudom, nagyon régen írtam, de valahogy összejöttek a dolgok, munka, csendesnapok, illetve hát felkészülés a lelkészszentelésre, ami október 27.-én volt. Most értem el odáig, hogy írjak róla, bár azt hiszem, még most sem dolgoztam fel teljesen - de persze, pozitív értelemben.

Amikor hat és fél évvel ezelőtt átléptem a hittudományi egyetem küszöbét, akkor még nem gondoltam, hogy mi is vár rám - és eleve nem gondoltam, hogy a 12 félév helyett 13 lesz a képzési idő. Ugyanis, bár június 30.-án megkaptam a diplomát, utána még szeptemberben bizonyítanom kellett az ELV-en, majd, miután sikeresen vettem ezt az akadályt is, kérhettem felszentelésemet, kérelmem pedig pozitív elbírálást nyert, így október 27.-én ünnepélyes keretek között felszenteltek. De hogy is nézett ki ez a bizonyos feszentelés?

Először is, bemutattak minket, vagyis felolvasták a nevünket, majd esküt tettünk. Ezután következett mondhatni a lényeg: kimentünk az úrasztalához, és letérdeltünk az esperesek elé, hogy ők kézrátétellel megáldjanak bennünket. (Ettől a résztől egyébként kicsit féltem, és azt hiszem, ezzel nem voltam egyedül, mert palástban letérdelni a térdeplőre egyáltalán nem könnyű, vigyázni kellett, nehogy rosszul lépjek, aztán elessek ott mindenki előtt.Amikor tehát letérdeltünk az illetékes esperes elé, ő a fejünkre tette a kezét, és megáldott bennünket. Nagyon jó érzés volt, mert utoljára a konfirmáláskor kaptam ilyen személyre szóló áldást, és egy ideje már éreztem, hogy hiányzik és szeretném. Az áldásként kapott bibliai ige pedig nagyon szíven talált, ki is tettem a szobámban a paraftáblámra, hogy mindig előttem legyen. Az áldások után pedig megkaptuk a lelkészszentelési emléklapot, illetve a lelkipásztori diplomát, így innentől kezdve hivatalosan is református lelkipásztorok vagyunk.

Nagyon sok minden megfordult a fejemben azon az ünnepségen. Azon gondolkoztam, hogy az évek alatt hányszor megijed az ember, hiszen a lelkészi hivatás lemondásokkal is jár. De mire ideáig eljut valaki, akkor már nem úgy látja ezeket a lemondásokat. Én legalábbis nem érzem ezeket. Sokkal inkább a lehetőségeit látom ennek az életformának - és itt már nem is konkrétan a lelkészségre gondolok, hanem úgy általánosságban a keresztyénségre. Nagyon sok mindenre lehetőségünk van – például bizonyságot tenni Krisztusról, akár szóval, akár cselekedettel. Lehetőségünk van imádkozni a nehéz helyzetekben. Lehetőségünk van hálát adni, megköszönni Valakinek a dolgokat, az áldásokat. Lehetőségünk van arra, hogy életünk egyetlen napján, még a legmagányosabb pillanatainkban se érezzük magunkat egyedül. Lehetőségünk van reménykedni. Reménykedni abban, hogy mindennek van értelme és célja. Reménykedni, sőt, biztosnak lenni abban, hogy ezután a földi élet után vár ránk az örök élet, ahol nem lesz többé sírás, nem lesznek könnyek, szenvedés és fájdalom, mert Isten dicsőséges színe előtt leszünk, az Ő közvetlen közelében mindannyian. Keresztyénként számtalan lehetőségünk van. Akár naponként újra és újra megújulhatunk – hiszen Isten Igéje mindig tud újat mondani, mindig meg tud szólítani, át tudja járni szívünket-lelkünket, és mindig talán bennünk olyan részt, amely még megújulásra, változtatásra szorul.

Istennel együtt képesek lehetünk bármire. Óriási dolgokat vihetünk véghez. 

Sok mindenben változtam az elmúlt hat és fél évben. Bátrabb vagyok az emberekel szemben, nem félek megszólalni a társaságukban. Merek kezdeményezni, merek beszélni. Igaz, Isten nagyon meggyúrt engem ezekben az években. Sok belső harccal és küzdelemmel járt, míg ideáig eljutottam - és még mindig nem tökéletes. Bár, azt is tudom, hogy sosem leszek az. Mindig lesznek hibáim és hiányosságaim, mert én is ember vagyok. És az a különös, hogy jobban érzem az emberségemet, mint valaha. Mert a lényeg belül mégsem változott. Isten nem vette el tőlem a személyiségemet azzal, hogy palástot terített a vállamra, sőt, inkább segít, hogy minél jobban kibontakoztathassam azt, ami bennem van, és minél inkább azzá válhassak, akivé teremtett engem.

Goodbye Ottawa, hello San José!

2018.09.16. 12:00, Gréti

Ismeritek azt az érzést, amikor úgy tűnik, a világ darabokra hullik körülöttetek?
Nem kell megijedni, nem történt semmi komoly. De, a maga nemében mégis sokkolt ez az egész. Mert erre egyáltalán, de tényleg egyáltalán nem számítottam. Vagy talán csak reménykedtem, hogy nem következik be. Sőt, egyszerűen el sem tudtam volna képzelni. És most mégis itt van. Megtörtént.

Erik Karlsson elhagyja az Ottawa Senators-t, és a San José Sharks-nál folytatja pályafutását. 

Az első kérdés, ami ott cikázott a fejemben, mint valami őrült villám: miért? Miért? MIÉRT?

Miért kell elmennie, miért hagyja ott a csapatot, miért hullik darabjaira az Ottawa Senators? Miért?

Bevallom, először haragudtam rá. Haragudtam mindenkire, aki ebben benne van, már csak azért is, mert időközben kiderült, hogy már majdnem egy éve ment a huzavona, vagyis, Erik Karlsson távozása előre eltervezett, tudatos döntés volt. Legalábbis, a vezetőség részéről. Erik Karlsson azt nyilatkozta, hogy

nagyon szomorú nap ez a számára, és sosem gondolta volna, hogy elhagyja a csapatot és a várost, sőt - mint kiderült, eldöntötték, hogy újjáépítik a csapatot, és ebben a tervben Karlsson valamiért nem kapott helyet.

És erre csak annyit tudok mondani, hogy: mi van?! Pont ő, aki a csapatkapitány volt, aki a Senators egyik ikonikus alakja, aki annyit letett az asztalra, aki a liga egyik legjobb játékosa, ráadásul kétszeres Norris-díjas?  És ha már itt tartunk: pont azt a csapatot áldozzák fel és szórták szét a ligában, amelyik a 2016-17-es szezonban egészen a keleti fináléig eljutott?! Ebben nincs logika. 

Persze, tisztában vagyok vele, hogy ez nem a világvége, és nem is erre utalt a drámai kezdés. Tényleg ledöbbentem, amikor olvastam a hírt, és igen, nagyon elszomorított. De, tudom, hogy mindennek célja van, és semmi sem történik ok nélkül. Szóval, bizonyára nem hullik darabjaira a csapat, hanem remélhetőleg ez valóban az újjépülés fájdalma, amit nem lehet elkerülni, amire szükség van ahhoz, hogy célba érjenek, és azzá válhassanak, akivé kell, vagyis egy sikeres, nagyra becsült csapattá. Mert valami kétségkívül elromlott közöttük. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy az előző szezonban nem követtem nyomon az eseményeket, de most már kezdenek összeállni a részletek egy egésszé, és kezdem belátni, hogy olyan formában tarthatatlan volt ez az állapot. A változás, mondhatni, a levegőben volt. 

Tényleg nagyon sajnálom, hogy így alakult, és Erik Karlsson egy másik csapathoz került át. Nagyon fog hiányozni, de azt kívánom, hogy találja meg a helyét a San José színeiben, és érezze jól magát, mert csapattól függetlenül továbbra is a második számú kedvencem marad. Vannak dolgok, amiken nem tud változtatni semmi és senki, és ez pont egy olyan dolog. :)
Ami pedig a Senators-t illeti, nost, kíváncsian várom, hogy ki lesz az új csapatkapitány, mert a listában még csak az assziszt poszt van jelölve Stone neve alatt. Vagy az lesz, hogy őt emelik fel kapitányi rangra, vagy valaki mást választanak, de én mindenképpen egy olyan játékost tudnék elképzelni erre a pozícióra, aki már régóta tagja a csapatnak. Oké, nem titkolom, hogy Pageau-nak nagyon örülnék, de nem élem bele magam. Majd minden kiderül a maga idejében. :)

/forrás: nhl.com/

Egy átigazolás, és ami mögötte van - Mike Hoffman "tragédiája"

2018.08.20. 18:53, Gréti

Sziasztok! Nagyon régen jelentkeztem, mármint önmagamhoz képest, mert ha azt nézzük, "csak" kb. egy hónapja volt, hogy utoljára írtam. Időközben lezárult a gyakorlati évem, és kezdetét vette az igazi munka, úgyhogy volt mivel foglalkoznom. Az elmúlt hét például bűnbánati hét volt, mivel a huszadikai új kenyér ünnepén mindig úrvacsorázunk. Tegnap éppen ezért eléggé elfáradtam, de úgy kellemesen, kellően kidolgoztam magam, de ami a legjobb volt, hogy kereszteltem is. Annyira felemelő élmény volt, hogy én szolgáltathattam ki a keresztséget egy kisgyereknek - történetesen egy kisfiúnak, aki nagyon aranyos volt. :) Szóval, most már úgy érzem, sikerült megérkeznem lelkileg is az új helyemre, kezdem felvenni a ritmust, ezt mutatja az is, hogy tegnap este eszembe jutott, hogy megnézem már, mi újság az Ottawa Senators háza táján. Szégyellem magam, de rá kellett jönnöm, hogy a múlt szezonban nagyon ehanyagoltam őket, nem is tudom, nevezhetem-e magam rajongónak... :( De mindegy, ezen most nem emésztem magam. Már csak azért sem, mert döbbenten láttam, micsoda botrány van a csapat körül.
Az egész ott kezdődött, hogy múlt hónapban Hoffman átigazolt a Florida Panthers csapatához. Bánkódtam is miatta nagyon, és még most sem vigasztalódtam meg, mert ő volt az egyik kedvencem, sőt, számomra ikonikus alakja volt a csapatnak - nem véletlenül, hiszen itt kezdte NHL karrierjét, ráadásul az elmúlt két szezonban ő produkálta a legnagyobb fejlődést. Ezért sem értettem, hogy miért ment el? Mindenesetre nem szándékoztam bogozni ezt az egészet, viszont terveztem, hogy írok róla egy bejegyzést, amihez ugyebár elkezdtem képeket keresgetni róla. Na, és ekkor találtam szemben magam a valósággal.


Ilyen pillanatot valószínűleg többet már nem fogunk látni... (fotó: thestar.com)

Először nem értettem, miért hozza ki Karlsson és a felesége fényképeit is Hoffman neve alatt, úgyhogy már muszáj voltam rákattintani egyre - és akkor döbbentem le igazán. Lehet emlékeztek rá, hogy korábban írtam arról, hogy Karlssonék kisbabája halva született. És állítólag Hoffman menyasszonya interneten minősíthetetlen stílusban írt erről az egészről (értsd: kárörvendő, gyűlölködő, stb.), amiért Karlssonék feljelentették őt zaklatás vádjával. Hoffman és a menyasszonya mindent tagadott, így tehát megromlott az egyébként nagyon jó viszony Karlsson és Hoffman között, sőt, mindez a csapatszellemnek sem tett túl jót, így pedig, hogy mentsék a helyzetet, eladták Hoffman-t. Először a San José Sharks vette meg, de ők alig pár óra múlva tovább is passzolták, úgyhogy a Florida Panthers kapott az alkalmon, és megszerezte magának - ha jól értelmeztem, potom pénzért - mert hát ahhoz kétség sem férhet, hogy Hoffman kivételes tehetség. Ezeknek tudatában most már még jobban sajnálom Hoffman-t, bár természetesen nem ismerem a pontos részleteket, és nyilván azt sem tudom, milyen ember a hétköznapokban, csak azt láttam eddig, hogy a pályán kivételesen jól teljesített, és a csapatnak is oszlopos tagja volt. Azt is hozzátették a cikkekben, hogy Karlssonék nyilván nem ok nélkül tettek feljelentést, és ebben azért lehet valami. Eszembe jutott egyébként, amit az egyik egyetemi tanárom mondott, amikor a Királyok könyvét vettük, vagyis hogy a nagy erős és határozott férfiak mögött is mindig ott van a nő... És igen, itt is pontosan ez a helyzet, bár most nyilván magam ellen is beszélek, elvégre én is nő vagyok. De azért ha belegondolunk, olyan igazságtalan és értelmetlen ez így, bár ha tényleg igazak ezek a vádak, akkor teljesen érthető az egész. Bizonyos szinten még az is érthető, hogy Hoffman védte a menyasszonyát, de nem tudom... Az tényleg nagyon rossz, hogy ez ennyire begyűrűzött a csapatba, és robbantott, mint egy kézigránát. Mondjuk, halkan megjegyzem, hogy ez az egész eset további kérdéseket is felvet, pl. hogy nem lett volna esetleg más megoldás? És hogy milyen csapat-összetartásról beszéletünk így, ha egyből azt választotta a vezérigazgató, hogy eladják Hoffman-t? Jó, mondjuk állítólag a Senators is kivizsgálta ezt az ügyet, de akkor is, nekem ez az egész valahogy nem kerek. Valamelyik cikkben egyébként már olyanokat is írtak, hogy Karlsson is el akar menni a csapattól, és az köztudott, hogy Stone csak egyéves szerződést írt alá, szóval nem tudom, mi lesz velük. Az a baj, hogy a 2016/17-es szezonban tényleg nagyon jó csapat jött össze, de ezekből már alig vannak páran. Lehet, hogy teljesen új arculatra lesz szükség, nem tudom. Azt mondjuk nem tudom elképzelni, hogy Karlsson átigazol, mert ha egyszer itt már csapatkapitány, máshol nyilván nem kezdhetne ebből a pozícióból, és azt nem biztos, hogy elvállalná. De majd kiderül. Hoffman nélkül persze már semmi nem lesz ugyanolyan. De azért kívánom neki, hogy érezze jól magát az új helyén, rendeződjenek a dolgai, és mindez ne befolyásolja negatívan a karrierjét, hiszen az eddigi ismereteim alapján nekem egyértelmű a vétlensége, a tehetsége pedig vitathatatlan. Az nem lehet, hogy egy ilyen miatt derékba törjön a karrierje. 

#nomakeup - avagy miért nem használok sminket

2018.07.14. 22:37, Gréti

Sziasztok! Ma egy olyan témában szeretnék nektek írni, amiről már nagyon régóta tervezek bejegyzést készíteni. A sztárok körében nagyon elterjedt a #nomakeup mozgalom, már ha lehet ennek nevezni, ami azt jelenti, hogy olyan képet posztolnak magukról, amin állítólag smink nélkül szerepelnek, de a szemfüleseknek persze feltűnik, hogy azért mégsem minden az, aminek látszik. Bár én nem vagyok sztár (szerencsére), de a #nomakeup mozgalmat erősítem, és el is mondom, hogy miért.

Nem arról van szó, hogy sosem próbáltam ki a sminket, hiszen én is csak lány vagyok, és megvolt az az időszakom, amikor kísérletezgettem, hogy lássam, mi áll jól nekem. 12-13 évesen volt egy rakás szemhéjfestékem, szájfényem, szemceruzám, és ezeket lelkesen próbálgattam is az arcomon. 14-16 éves koromban mindennapos volt számomra a fekete szemceruza, de aztán 17 évesen egy nap fogtam, letettem, és azóta sem használtam. Amit maximum magamra tettem, az a szempillaspirál volt, de most már azt sem. Amit pedig soha nem próbáltam ki, az az alapozó. Na de hogy miért is?
Őszintén bevallom a legfőbb okot: lusta és béna vagyok a sminkeléshez. Pedig van kézügyességem pl. rajzoláshoz , de az olyan aprólékos munkák, mint a körömfestés, gyöngyfűzés, vagy sminkelés, na azokhoz egyszerűen nincs türelmem. Nem, mintha egy design megalkotása kevesebb időbe telne, de hát az teljesen más. :) Szóval, a legfőbb oka annak, amiért nem sminkelek, ilyen egyszerű. Akár ciki, akár megbotránkoztató, akár érteheteten, de felvállalom, hogy az én értékrendemben a sminkelés valahol nagyon hátul kullog, olyannyira, hogy szökőévben egyszer, ha rászánom magam.
A másik oka, hogy nekem a smink nem áll jól. Lehet persze, hogyha elmennék egy profi sminkeshez, ő megtalálná a számomra megfelelőt, de ez nem hiszem, hogy valaha is bekövetkezik. Meg különben is, van, akinek jól áll, és van, akinek nem. Legalábbis, szerintem. Én pedig az utóbbiak táborába tartozok. Tehát, ami nem megy, nem kell erőltetni.
Az is igaz mondjuk, hogy szerintem a smink egy bizonyos szinten túl nem egészséges. Tehát az, hogy valaki minden nap magára keni az alapozót, kihúzza a szemét, stb., egyáltalán nem tesz jót a bőrnek. Tudom, hogy manapság már vannak hiper-szuper-modern kímélő termékek, de akkor is... A bőrnek szüksége van arra, hogy levegőzzön, és ha lefedjük valamivel, akkor ugyebár ebben gátolva lesz, így pedig hamarabb beindul majd az öregedés is.
És ha már praktikusság szempontjából közelítjük meg a dolgot, sokat meg lehet spórolni azzal, hogyha az ember nem költ ilyen termékekre. Mert ugyebár, olcsót nem szabad megvenni, a minőségi pedig olykor túl drága. Én meg inkább költöm kajára a pénzem (mondjuk ez sem látszik rajtam), vagy írószerekre, na és persze könyvekre. :)
És még valami. Bár néhányan gyönyörű sminkeket tudnak készíteni, azonban van egy kiábrándító tény: a fiúknak ez többségében nem jön be, mert ők inkább a természetességet szeretik. Előbb-utóbb pedig úgyis kiderül, mi van a smink alatt, és ha sokáig alkalmaztuk ezt a kegyes kis hazugságot, akkor nem biztos, hogy a valósággal való szembesülés pozitív kimenetelű lesz. 
Nem azt mondom, mert ha az arcomon felbukkan egy pattanás, akkor azt én is elfedem korrektorral. De! Ha lehet egy tanácsom, ne vigyétek túlzásba a sminket. Higgyétek el, úgy vagytok szépek, ahogy vagytok. Az esetleg kis szépséghibák tesznek egyedivé és különlegessé. A bőrötökre pedig életetek végéig szükségetek lesz, és mint tudjuk, a bőr nem felejt, tehát ahogyan most bántok vele, később majd az alapján fogtok vele együtt élni. Tehát, nem azt mondom, hogy kövessétek az én példámat, és #nomakeup minden nap, hiszen mindenki úgy csinálja, ahogyan ő jónak látja. De a mértéktartás itt is célravezető lehet. 

/kép: Newboost/

Lagom - a boldogság svéd titka

2018.07.06. 20:46, Gréti

Sziasztok! Ismét elég régen jelentkeztem, ennek több oka van, részben az ihlethiánnyal is küzdöttem, de nem azért, mintha elbizonytalanodtam volna a blogolásban, egyszerűen csak ha az embernek az élete egy területén gondjai vannak, akkor az kihat majdnem mindenre. De, milyen jó, hogy Isten gondoskodik rólunk, és a legkilátástalanbbnak tűnő helyzetekben is küld segítséget. :) Számomra ilyen ez a könyv, mely a képen is látható, és amit eredetileg csak kiváncsiságból rendeltem meg, így akkor még nem is sejtettem, hogy alig néhány nap múlva komoly hasznát fogom venni. 

Írtam egy korábbi bejegyzésemben, hogy mindig is érdekelt az északi kultúra, és a skandináv országok különösen is közel állnak a szívemhez. Az utóbbi időben Erik Karlsson-nak hála a svédek kerültek a figyelmem középpontjába, és el is döntöttem, hogy megtanulok svédül, legalább alapszinten (ehhez még nem kezdtem hozzá, de ami késik, nem múlik). A Lagom c. könyv teljesen véletlenül került az utamba, de úgy gondoltam, ez a sors keze, hát meg is rendeltem. Azelőtt a neten csak a dán változatát, a Hygge-t láttam, de gondoltam, akkor kezdjük a svéddel, lássuk, számukra mi a boldogság. 
Maga a szó, "lagom", annyit tesz: "pont jó", ami fegyelmezettségre, mértéktartásra, ugyanakkor kiegyezésre, elégedettségre is utal. A munkában, magánéletben, otthon, a természetben, saját egészségükkel kapcsolatban, az ételeken, egyszóval: mindenben ezt az elvet követik. Gyakorlatilag áthatja az egész kultúrájukat, így számukra nem is kérdés, hogy az élet "lagom". Nem kell ahhoz svédnek lenni egyébként, hogy valaki így gondolkodjon - a különbség annyi, hogy a svédeknek van külön szavuk is erre a dologra, érzésre, felfogásra. "Lagom är bäst" - "A pont jó a legjobb" - valahogy így lehetne fordítani azt, amit az új design fejlécére is írtam. :)

Azt, hogy kik vagyunk, nem a sikereink és a hibáink határozzák meg, hanem az, hogy miként élünk ezekkel együtt.


Nekem nagyon szimpatikus ez a felfogás, főleg, mert miközben a könyvet olvastam, rájöttem, hogy én magam is ilyen lagom-módon gondolkodom, csak eddig nem tudtam neki nevet adni. Bevallom, még nem értem a végére, hiszen ez nem olyan könyv, amit elejétől a végig kell olvasni, mint egy regényt, hanem elmélyülni a részletekben, egy-egy fejezetben. Néhány érdekességet azonban megosztok veletek a lagommal kapcsolatban:

- a svédek szerint aki túlórázik, az annak a jele, hogy nem tudott időben végezni a munkájával (tehát jól érzékelhető az eltérés a mi felfogásunktól). Ők tehát a "kevesebb több"-elvet szorgalmazzák, a munkaidőt csökkentették, viszont az idő alatt nem foglalkoznak mással, csak a feladatukkal

- persze azért szünetet is iktatnak be, ennek kicsit vicces neve van: a 10-15 perces kávészünet neve fika, ami annyit tesz, hogy ez idő alatt egy csésze kávé és esetleg egy kis sütemény mellett beszélgetnek munkatársaikkal, vagy ha egyedül vannak, akkor csak kicsit kikapcsolnak, de a lényeg, hogy távol a számítógéptől és a telefontól

- az étkezésük is lagom, a szerző (akinek az édesanyja svéd volt, de ő maga már Amerikában nőtt fel) a saját nagymamáját hozza fel példának: ő az, aki a legvéknyabb szeletet vágja a gyümölcstortából, de a vacsorához megiszik egy pohár bort, és vastagon megkeni vajjal a kenyeret. Egyszerre mértéktartó, ugyanakkor, ha lehetősége van rá, kiélvezi az adott pillanatot :)

A Lagom tehát lényegében megmutatja, hogyan élhetünk meg a maga teljességében minden pillanatot, és megtanít bennünket arra, miként hozhatjuk ki mindabból, amink van, a lehető legtöbbet. (fülszöveg).

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |