Ma voltam a fodrásznál, mert múltkor belenéztem a tükörbe, és megállapítottam, hogy a hajam szép hosszú, de annál kezelhetetenebb. Nem volt eltöredezve, viszont a vége annyira el volt vékonyodva, hogy folyton összegubancolódott, és már a hajvasaló se vitte. Szóval, elmentem vágatni belőle, de tényleg csak egy kis frissítő vágás lett, hossza fazonja megmaradt, tehát nem nagy szám. Szükség volt rá, viszont így elment a délelőttöm, délután pedig tanultam, csakhogy most vagyok az "inkább ennék" tanulási-fázisban, ami egyébként nem baj, mert amúgy is szeretnék hízni kicsit. :) Két tételt sikerült ma átvennem, pontosabban kidolgoznom, lehet, ma még egynek nekifekszek. Amúgy szerintem az a baj, hogy a délelőttöm elment, pedig reggel jobban fog az agyam. Na, mindegy. Még van nyolc napom (tejóég!!!!!!). Na jó, inkább hozom a kihívás következő részét. :)

"Melyik a legemlékezetesebb meccs-pillanatod?"

Igen, tudom, hogy ez a listán a negyedik, de nem tudtam eldönteni, melyik gólt válasszam kedvencnek, szóval inkább ugrottam egy kérdést. :) Igaz, nagyon sok kedvenc pillanatom van, sőt, szinte minden pillanatát imádom annak, amikor ezek a fiúk a pályán játszanak, de a legkedvencebb (azok közül, amiket eddig láttam) a 2017.04.15.-ig Boston Bruins elleni meccsen történt, amikor a harmadik harmadban Karlsson és Brassard belőtte a kiegyenítő gólt. Na igen, ez volt az első meccs, amiből részletet láttam ugyebár húsvét előtti este, és amit utólag pótoltam be, és ami iszonyatosan izgalmas volt, éés amit végül megnyert az Ottawa, nem is akárhogy! Azonban ez a pillanat nem a gól maitt a kedvencem, hanem azért, ami utána történt: Brassard örömében Karlsson nyakába ugrott, de olyan szinten, hogy Karlsson hátravágódott a jégen, Brassard rajta feküdt, majd a többiek is rájuk vetették magukat. Olyanok voltak, mint a gyerekek, de annyira jó volt látni, hogy így örülnek! :) Itt a pillanat videón is:

Igazából engem mindig magával ragad az, ahogyan örülnek a góloknak és egymás sikerének. Ezt eddig semelyik másik jégkorong csapat esetében sem tapasztaltam, de nekem mindig erőt ad, látni, hogy ilyen őszinte az örömük. Ez a mai világban sajnos nagyon ritka. Bár, alapvetően én is ilyen vagyok, nagyon tudok örülni a hozzám közel állók sikerének, viszont még nem találtam olyan személyt, akivel én ilyen őszintén és önfeledten örülhettem volna a saját sikeremnek. Teszem fel, ha pl. sikerül egy vizsga, mindig csak annyit kapok, mosoly nélkül: "na, mondtam én, hogy sikerülni fog, ezért kellett félni..." Ezzel szemben én örömömben a nyakába ugrok (na azért nem annyira, mint Brassard :D), de minimum megölelem, és egyből széles mosoly terül szét az arcomon, főleg, ha tudom, mennyit küzdött az eredményért, és milyen sokat jelent ez neki. De ha látom ezeket a fiúkat így örülni, akkor az nekem is erőt ad, és életben tartja bennem a reményt, hogy valahol a világban igenis megvan(nak) az(ok) az ember(ek), akivel/akikkel majd én is ugyanígy együtt örülhetek, akár a saját sikereimnek is. És nagyon várom, hogy megtaláljam őt/őket. :)