Most megint olyan üresnek érzem az életem, mint a szakdolgozat befejezése után. Olyan különös. Nem azt mondom, hogy hiányzik a tanulás, mert most úgy érzem, egy ideig elég volt belőle ennyi, de még mindig előfordul velem, hogy reggel leülök az ágyra, végignézek a polcomon, és azon agyalok, hogy mivel is kezdjem a mai tanulást - aztán rájövök, hogy most már nem kell ezzel foglalkoznom. :) Viszont jó lenne rendet raknom a szobámban, mert a koliból hazahozott cuccaim még mindig nincsenek megszelektálva, így most kábé úgy néz ki a szobám, mint egy raktár. Na jó, annyira azért nem, de kissé zsúfolt. :) Pedig egyébként év elején pl. egyetlen könyvet sem vittem be magammal a koliba, aztán mégis sikerült hazahoznom egy jó párat... Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a könyvtárunk előterébe mindig raktak ki ingyen elvihető könyveket, amiknek egyszerűen nem tudtam ellenállni... :) Szóval, most már majd rá kell szánnom magam a rendrakásra, de ehelyett inkább kreatívkodtam kicsit, és készítettem egy júliusi Karlsson-naptárt. Használjátok nyugodtan, ha tetszik. ^^ 

/A teljes méretért kattints >>IDE<</

Az Ottawa Senators kihívásból pedig már csak két kérdés maradt válaszolatlanul, melyek közül a mai:

"Láttál már élőben Ottawa Senators meccset?"

A válasz nem lesz meglepő: sajnos nem, de nagyon reménykedek benne, hogy egyszer teljesül ez az álmom. :) Egy Ottawa Senators meccs miatt még a repülőre is hajlandó lennék felülni, pedig amúgy nagyon félek a repüléstől. Tudom, hogy a közúton sokkal nagyobb eséllyel szenvedhet balesetet az ember, de akkor is... Tipikus földhöz ragadt vagyok ilyen téren, mert nekem kell az, hogy érezzem a lábam alatt a talajt. Persze, az is igaz, hogy még sohasem repültem, és ki tudja, lehet, hogy imádnám. :) De, ha úgy alakulna, hogy lehetőségem lenne kimenni Ottawába megnézni egy meccset, nem haboznék, már ülnék is a repülőre. Életem egyik legszebb három órája lenne, abban biztos vagyok, és ha már ott lennék, akkor tuti olyan helyre ülnék a stadionban, ahonnan jól látnám a játékosokat, és ahonnan esetleg egy-két pacsiért is kinyújthatnám a kezem. ^^ És hát vannak még ilyen kis álmaim, mint autogram, közös fotó, de nem vagyok nagyra vágyó. :D Viszont egy eredeti Senators mezre biztosan összespórolok - sajnos elég drága, a neten nézegettem, és majdnem 40.000-be kerül egy. Tényleg, sose hittem volna, hogy valaha ilyen "drukker" leszek, főleg, hogy egy jégkorong csapat iránt, erre tessék... Az élet tényleg tele van meglepetésekkel. :) 

Tudom, hogy ma már írtam egyszer, de eszembe jutott, hogy még nem értem az Ottawa Senators kihívás végére, és mindenképpen írni akartam erről is még egy bejegyzést. :) Még három kérdés maradt válaszolatlanul, melyek közül most a következőt szeretném bővebben kifejteni:

"Melyik a kedvenc gólod?"

Na, hát ebből aztán van bőven, mert valójában a fiúk összes gólját imádom, hiszen a gól az mindig örömmel tölti el az embert, már feltéve, ha az Ottawa Senators lövi be. ^^ A gólkirály számomra mindig is Pageau lesz, hiszen nem semmi volt az a bizonyos mesternégyes, amit a New York Rangers elleni meccsen produkált. Tudom, erről már sokszor írtam, de hadd legyen itt még egyszer az utókor számára. :) Pageau általában jókor van jó helyen, tehát  inkább csak "besegíti" a korongot a kapuba, de persze ehhez is tehetség kell, hiszen ha elvéti, akkor már annyi a gólnak. Így tehát mindenképpen megérdemli a dicséretet!

Viszont aki kiemelkedően jól teljesített ebben a szezonban, az Mike Hoffman volt, ugyanis ő egymás után ontotta a gólokat és az asszisztálásban is az élen járt. A Boston Bruins elleni meccsen például egy hihetetlenül klassz, ún. egykezes (one-handed) gólt produkált, amit azóta is mindig ámulattal nézek. Olyan szépen kicselezi a kapust, és szinte mindenféle erőfeszítés nélkül beviszi a korongot a kapuba, hogy azt öröm nézni - mármint a Senators rajongóknak, természetesen. :)

A kedvenc meccsem viszont egyértelműen az április 15.-i Boston Bruins elleni mérkőzés, igen, az, amit legelőször láttam, és tudom, már erről is írtam, de hát azokkal a gólokkal én nem tudok betelni! A legemlékezetesebb és egyben legkedvesebb meccs pillanatom is ebből a meccsből való, amikor is Brassard és Karlsson közösen belövik a kiegyenlítő gólt, majd Brassard örömében Karlsson nyakába ugrik. Egyébként is szeretem látni, ahogy örülnek a góloknak és a sikereiknek, olyanok, mint a gyerekek, de nagyon aranyosak, és tényleg szívet melengető így látni őket. :) Ennek a meccsnek minden pillanata történelem!

A mai napra egy olyan kérdést választottam, amire röviden is válaszolhatnék, de rájöttem, hogy nem lehet elintézni egy egyszerű "nem"-mel. Szóval:

"A környezetedben sok Ottawa Senators rajongó van?"

Ez valójában egy nagyon jó kérdés. :) A barátom az én hatásomra lett rajongó, bár ő mégsem annyira "fan", mert nem követi olyan szinten az eseményeket, mint én. A (szűkebb) családomban már szinte mindenki ismeri többek között Pageau, Karlsson és Anderson nevét, és kissé hitetlenkedve bár, de elfogadták a tényt, hogy ha szezon van, akkor Gréti éjszakázik, sőt, anya az egyik Pingvinek elleni meccs előtt kifejezetten megkért rá, hogy írjak neki sms-t, ha meglett az eredmény. :) A suliban, az évfolyatm/iskolatársaim közében más a helyzet, mert alapvetően másabb beállítottságúak, mint én (mármint a többség, de ezt eddig is tudtam), és hát sokaknak tényleg fogalmuk sincs, mi az az Ottawa Senators, mert egyszerűen itthon nem olyan "menő" a jégkorong. A tágabb környezetemben pedig, nos, ha csak a blogomra gondolok, azt kell mondanom, hogy TI, - vagyis az a napi 100+ ember - bizonyára akarva-akaratlanul is ismeritek már az Ottawa Senators-t, az persze más kérdés, hogy rajongókká váltatok-e. :) Leszögezem: nem célom senkit sem rajongóvá tenni, talán inkább csak a hála vezet arra, hogy ezeknek a srácoknak a hírnevét vigyem, mert rengeteget köszönhetke nekik. Ha egyszer majd módom lesz rá (remélem!), akkor ezt nekik is szeretném elmondani. (áh, túl nagy álmok... ^^)

Egyébként ma már jobban érzem magam, jót tett ez a tegnapi pihenés, és ma újult erővel vágtam neki a tanulásnak, mert az idő vészesen fogy, és az eszkaton (a végidő) elközelgetett. Na jó, nem, de tényleg, belegondoltam, hogy hétfőn már szigorlat, vagyis a maival együtt van négy (!!!) napom. Durva. Szerencsére a délelőtti csoportba lettem beosztva (mert elég sokan vagyunk, ezért ketté vettek minket a vizsgára való jelentkezés szerint), úgyhogy legalább letudom. Nem azt mondom, hogy annyira mindegy, hogy sikerül, de most erősebb bennem a letudásnak a vágya, mert már nagyon nyomaszt. Tegnap este pl. alig tudtam elaludni, olyan gondolatok gyötörtek, hogy nem fog sikerülni, meg ezt se néztem még át, meg azt se... Erre az is rátesz egy lapáttal, hogy vannak olyan emberkék, akik ilyenkor különösen szeretik azzal borzolni a kedélyeket, hogy könyveket/tanulmányokat ajánlgatnak az egyes tételekhez, én meg ettől a falra mászok, mert már így is annyit tanultam/olvastam, hogy úgy érzem, ennyi volt az agykapacitásom, nem tudok több plusz infót befogadni, meg hát időm sincs, de komolyan, van, aki képes mindent elolvasni?! És azt még tudja is?! 

Amikor valaki a zárószigorlat előtt négy nappal még újabb könyveket ajánlgat elolvasásra.

Hát, tényleg így tennék az illetővel, mint Karlsson és Methot.:)  Komolyan, ilyenkor már hagyják békén az embert! Persze, én vagyok a hibás, amiért elolvasom ezeket a bejegyzéseket, de mindig az van bennem, hogy mi van, ha valami fontosról maradok le. De mégis, miről? A Facebook előtt is levizsgázta az emberek. És, bármi újdonságot is találjanak ki, azzal már nem sokra megyek ilyen rövid idővel  szigorlat előtt. Úgyhogy, azzal nyugtatom magam, hogy a tőlem telhető legtöbbet megtettem/megteszem, annál többet meg úgysem tudok. Most nem fogom azért teleturbózni az agyamat plusz információkkal, hogy aztán még az se jusson eszembe, amit megtanultam. Különben is, inkább arra megyek, hogy értsem az anyagot, szerintem ilyen nagy mennyiségű és ilyen átfogó tételeknél ez sokkal fontosabb. Azért remélem, sikerül, mert az az igazság, hogy nincs B-tervem. Ugyebár, ha most nem sikerül, akkor csak egy év múlva próbálhatom meg újra. De nem görcsölök rá túlságosan, mert az sem jó, akkor meg abban készülök ki. Most csak a hétfőre koncentrálok, azon legyek túl, aztán jöhet a többi. :)

Átalában nem szoktam napközben fáradt lenni, és sosem érzem azt, hogy úgy ledőlnék aludni egy kicsit. Az aktív pihenés híve vagyok, vagyis olvasás, írás az a minimum, amivel töltöm a szabadidőmet. Ezért sem értettem, amikor tegnap este 6 körül olyan mérhetetlen fáradtság tört rám. Azt hiszem, még sosem éreztem ilyen. A szemeim ragadtak lefele, gyenge voltam, alig bírtam elvánszorogni a fürdőbe, aztán meg az ágyamhoz, még az is nehezemre esett, hogy lefeküdjek és elaludjak. Szerencsére sikerült aludnom, de reggel tompa fejfájásra ébredtem, és még most is elég gyenge vagyok, így úgy döntöttem, hogy ma pihentetem a tanulást, mert lényegében belefér az időmbe, és hát azzal sem érek túl sokat, ha erőltetem az agyamat úg, hogy közben nincs olyan állapotban, hogy befogadja az anyagot. Tény, hogy az elmúlt két napban ismét kihajtottam magam, egész nap tanultam, a blogoláson kívül nem is pihentem, csak ugyebár este. De hát mondom, nem hiszem, hogy a tanulástól érzem így magam... Úgyhogy, utána néztem a neten, és beigazolódott a gyanúm:

Valószínűleg enyhe napszúrást kaptam. Ez benne volt a pakliban, mivel tegnap voltam olyan hülye, hogy ismét a hintaágyon tanultam, ahová oda tűzött a Nap, de hát gondoltam, kössük össze a kellemest a hasznossal és barnuljunk... igen ám, csak tegnap tényleg nagyon nyomasztó meleg volt, ráadásul kicsit ismét elaludtam odakint, szóval valószínűleg azt nem kellett volna, és még olvastam, hogy a napszúrást csak utána pár órával kezdi érezni az ember, és nekem is így volt. Szóval, nem árt az óvatosság.

Tegnap pedig nem is hoztam kihívás kérdés-választ, de ezt most pótolom, és valamilyen szinten még kapcsolódik is az előbb leírtakhoz. :)

"Amióta rajongó vagy, hány meccs élő közvetítését hagytad ki?"

Amióta a szó szoros értelmében rajongó vagyok, egyet sem, ami azt jelenti, hogy a Rangers elleni utolsó meccstől kezdve a Pittsburgh elleni összes mérkőzésig láttam összesen nyolc élő közvetítést, de ennek a számnak akkor lesz jelentősége, ha szem előtt tartjuk, hogy két naponta voltak a meccsek, és mindig hajnaban, mert ugyebár ott este 8-kor kezdték, ami itt nálunk hajnali 2. Egyszer volt olyan, hogy ott délután 3-kor kezdődött, itt pedig este 9-kor, de így is megtartott éjfélig. Tehát, mióta rajongó vagyok, egy élő közvetítést sem hagytam ki. Ezeknek többségét, vagyis szinte majdnem mindet a kollégiumban néztem, és akinek csak elmeséltem, hát, enyhén szólva érdekesen nézett rám. :D Én ugyanis mindig annak a híve voltam, hogy az éjszaka arra van, hogy aludjunk, és ezt egyébknt továbbra is fenntartom, de ha Ottawa Senators meccsről van szó, akkor nem ismerek tréfát. Azt meg kell nézni, és kész, mert hát csak így lehet őket teljes erőbedobással támogatni, nem igaz? Szóval, hajnal 2-kor fogtam a kis motyómat, kimentem a tanulóba, és ott néztem a meccset. És meglepő módon nem éreztem magam fáradtnak! Pedig akkor már vizsgaidőszak volt, és hát egész éjjel fentlenni azért nem semmi, de mégsem voltam fáradt. Sőt, igazából óriási szükségem volt azokra a meccsekre, meg úgy igazából magára a csapatra, de erről is már sokszor írtam. :) Ráadásul, a szezon nem tart örökké, így hát ki kellett használni azt az időszakot. A következő meccsek majd csak szeptemberben kezdődnek, de már alig várom, bár belegondoltam, hogy akkor már új helyen leszek, gyakorlati éven, és lehet, hogy másnap majd mennem kell pl. tanítani, de én akkor is nézni fogom! :D Addig meg majd nyáron pótolom az idei szezont, hogy még jobban képben legyek. :) Egyébként a legdurvább ilyen meccs-nézésem a legutolsó Pittsburgh elleni mérkőzés volt, amikor két hosszabbítás (!!) is kellett, mert egyszerűen nem akart eldőlni a végeredmény, és már látszott, hogy a játékosok is mind fáradtak, odakint már teljesen kivilágosodott, már nem csak a madarak csicseregtek, hanem sokan elindultak a munkába, stb., de én még mindig a tanulóban ültem, mert akkor kezdődött a 2. hosszabbítás, és közben arra gondoltam: "milyen őrült vagyok, más most kel fel, én meg még nem is aludtam semmit egy meccs miatt" - és akkor Anderson beengedte a gólt. :( El is szégyelltem magam, hogy egy pillanatra is ilyeneken gondolkoztam, olyan volt, mintha cserben hagytam volna őket, pedig valójában nem, csak hát tényleg sajnáltam őket, mert tudtam, vagyis hát gondoltam, milyen fáradtak, hiszen addigra már 100+ meccset végigtoltak szeptembertl kezdve. (egy szezon alatt akár 110 mérkőzés is összejöhet!) De nem baj, a 2017-18-as szezonnak majd mindenki újult erővel vág neki, még én is. :)

Csak arra vagyok kíváncsi, hogy vajon hol leszek akkor, honnan fogom nézni a következő szezont. De ez remélhetőleg a jövő hét folyamán kiderül. :)

/kép: giphy.com/

"Melyik a legszomorúbb meccs-pillanatod?"

Teljesen véletlenül találtam rá erre a képre (ami a 7. mérkőzés végén készült, amikor is a Pingvinek megnyerték a keleti finálét...), és annyira kifejező, hogy muszáj volt elhoznom. Bár, a kérdésre nem fogok tudni egyetlen pillanattal válaszolni, hanem mindjárt két meccset is meg kell említenem, amelyek során enyhe sírógörcs kerülgetett - és nem, nem azért, mert mind a két esetben veszített az Ottawa. Van ugyanis, amikor a győzelem/vereség csak másodrangú.

1. 2017.05.16. PITT 1 - OTT 0

Ez volt a második mérkőzés, az elsőt ugyebár az Otawa nyerte 2:1-re, hazai pályán. Ezt a bizonyos horror-játékot, mert nem tudom másképpen nevezni azonban Pittsburgh-ben játszották, és a Pingvinek rendesen kimutatták a foguk fehérjét. Ez volt az a bizonyos mérkőzés, aminek 1:0 lett a vége a Pingvinek javára, de még a Senators rajongók is (köztük én is) szinte már imádkoztak a Pingvin-győzelemért, csak nehogy valami komolyabb baja essen a srácoknak. Crosby és bandája (mert nincs rájuk jobb szó) olyan szinten agresszív volt, ami szerintem még a jégkorongon belül is igencsak megbotránkoztatónak számított. Már rögtön az első bedobáskor felhajították Pageau-t, lökdösődtek, az ütővel odavágtak, az Ottawások pedig egyszerűen csak értetlenül álltak a helyzet előtt, hogy most mégis, mi van?! Aztán persze kialakult egy kisebb tömegverekedés, ez látszik is az egyik képen, amikor is több Pingvin támadt rá egyetlen Ottawásra, aztán persze még nekik állt feljebb... Borzalmas volt ez a meccs, engem végig a sírás kerülgetett, mert a Pingvinek tényleg nagyon kegyetlenek voltak. Mondom, nem azzal volt bajom, hogy győztek, hanem ahogyan... Nagyon elszomorított, hogy ilyen tényleg megtörténik, és nem értettem, hogyan akarhatják valakik ennyire a győzelmet, hogy a másikat emberszámba se veszik? 

2. 2017.05.21. PITT 7 - OTT 0

A Pingvinek ismét bosszút álltak, hiszen az ezt megelőző meccsen az Ottawa 5:1-re elverte őket. Persze Crosby-ék ezt nem tudták elviselni, és mivel ismét otthon voltak, így ki is használták ezt a meccset maximálisan. A dolog megint csak nem a vereség miatt volt szomorú, de... na jó, tényleg nagyon csúnya volt ez a 7:0. Egy igen elkeseredett küzdelmet láthattunk, amikor az Ottawa Senators, hogy is mondjam, csak sodródott az árral. A gólok szinte lavinaként zúdultak rá, és tényleg úgy tűnt, képtelenek összeszedni magukat. Mai napig nem tudom, mi volt velük akkor, csak pillanatokra emlékszem: amikor Karlsson, az amúgy mindig olyan figyelmes, határozott, nyugodt, kedves Karlsson ingerülten kiabált a többiekkel, kapkodott össze-vissza, nem passzolta le a korongot (így rengeteg gólhelyzetnek annyi lett), majd a második harmad végén egyszerűen bement az öltözőbe, és ki se jött többé; hogy Anderson már majdnem sírt, amikor az ötödik gól is beengedte, de azért még próbálta tartani magát, viszont a kapus csere elkerülhetetlen volt; hogy Pageau olyan volt, mintha lélekben valahol egész máshol járna; hogy nagyn sokszor egyszerűen nem vették észre a korongot; vagy amikor Smith már nem bírta tovább idegekkel, és utat engedett a tetteinek... Szerintem még soha életemben nem éreztem ilyet, mint ezután a meccs után. Olyan volt, mint egy rossz álom, és folyton azt reméltem, felébredek, és kiderül, hogy még el sem kezdték a játékot. De ez nem álom volt, hanem a valóság. A valóság, amiből mégis sokat tanultam, és a fiúk is, mert legalább megbeszélték utána a dolgaikat, és a következő, hatodik meccsen már gyönyörűen játszottak. 

És hát természetesen az is nagyon szomorú pillanat volt számomra, amikor a Pittsburgh Penguins nyerte meg a 7. mérkőzést egy óvatlan pillanatban a 2. hosszabbítás során. Igen, szomorú voltam, mert az Ottawa Senators megérdemelte volna, hogy legalább ott legyen a döntőben. De ennek valamiért így kellett lennie, és szem előtt tartva azt, hogy Brassard-nak és Karlsson-nak is műtétje volt azóta, talán tényleg jobb is így. Majd jövőre. Mert ők egy igazi csapat, és a szívemben ők az igazi bajnokok! :)