"Melyik a legszomorúbb meccs-pillanatod?"

Teljesen véletlenül találtam rá erre a képre (ami a 7. mérkőzés végén készült, amikor is a Pingvinek megnyerték a keleti finálét...), és annyira kifejező, hogy muszáj volt elhoznom. Bár, a kérdésre nem fogok tudni egyetlen pillanattal válaszolni, hanem mindjárt két meccset is meg kell említenem, amelyek során enyhe sírógörcs kerülgetett - és nem, nem azért, mert mind a két esetben veszített az Ottawa. Van ugyanis, amikor a győzelem/vereség csak másodrangú.

1. 2017.05.16. PITT 1 - OTT 0

Ez volt a második mérkőzés, az elsőt ugyebár az Otawa nyerte 2:1-re, hazai pályán. Ezt a bizonyos horror-játékot, mert nem tudom másképpen nevezni azonban Pittsburgh-ben játszották, és a Pingvinek rendesen kimutatták a foguk fehérjét. Ez volt az a bizonyos mérkőzés, aminek 1:0 lett a vége a Pingvinek javára, de még a Senators rajongók is (köztük én is) szinte már imádkoztak a Pingvin-győzelemért, csak nehogy valami komolyabb baja essen a srácoknak. Crosby és bandája (mert nincs rájuk jobb szó) olyan szinten agresszív volt, ami szerintem még a jégkorongon belül is igencsak megbotránkoztatónak számított. Már rögtön az első bedobáskor felhajították Pageau-t, lökdösődtek, az ütővel odavágtak, az Ottawások pedig egyszerűen csak értetlenül álltak a helyzet előtt, hogy most mégis, mi van?! Aztán persze kialakult egy kisebb tömegverekedés, ez látszik is az egyik képen, amikor is több Pingvin támadt rá egyetlen Ottawásra, aztán persze még nekik állt feljebb... Borzalmas volt ez a meccs, engem végig a sírás kerülgetett, mert a Pingvinek tényleg nagyon kegyetlenek voltak. Mondom, nem azzal volt bajom, hogy győztek, hanem ahogyan... Nagyon elszomorított, hogy ilyen tényleg megtörténik, és nem értettem, hogyan akarhatják valakik ennyire a győzelmet, hogy a másikat emberszámba se veszik? 

2. 2017.05.21. PITT 7 - OTT 0

A Pingvinek ismét bosszút álltak, hiszen az ezt megelőző meccsen az Ottawa 5:1-re elverte őket. Persze Crosby-ék ezt nem tudták elviselni, és mivel ismét otthon voltak, így ki is használták ezt a meccset maximálisan. A dolog megint csak nem a vereség miatt volt szomorú, de... na jó, tényleg nagyon csúnya volt ez a 7:0. Egy igen elkeseredett küzdelmet láthattunk, amikor az Ottawa Senators, hogy is mondjam, csak sodródott az árral. A gólok szinte lavinaként zúdultak rá, és tényleg úgy tűnt, képtelenek összeszedni magukat. Mai napig nem tudom, mi volt velük akkor, csak pillanatokra emlékszem: amikor Karlsson, az amúgy mindig olyan figyelmes, határozott, nyugodt, kedves Karlsson ingerülten kiabált a többiekkel, kapkodott össze-vissza, nem passzolta le a korongot (így rengeteg gólhelyzetnek annyi lett), majd a második harmad végén egyszerűen bement az öltözőbe, és ki se jött többé; hogy Anderson már majdnem sírt, amikor az ötödik gól is beengedte, de azért még próbálta tartani magát, viszont a kapus csere elkerülhetetlen volt; hogy Pageau olyan volt, mintha lélekben valahol egész máshol járna; hogy nagyn sokszor egyszerűen nem vették észre a korongot; vagy amikor Smith már nem bírta tovább idegekkel, és utat engedett a tetteinek... Szerintem még soha életemben nem éreztem ilyet, mint ezután a meccs után. Olyan volt, mint egy rossz álom, és folyton azt reméltem, felébredek, és kiderül, hogy még el sem kezdték a játékot. De ez nem álom volt, hanem a valóság. A valóság, amiből mégis sokat tanultam, és a fiúk is, mert legalább megbeszélték utána a dolgaikat, és a következő, hatodik meccsen már gyönyörűen játszottak. 

És hát természetesen az is nagyon szomorú pillanat volt számomra, amikor a Pittsburgh Penguins nyerte meg a 7. mérkőzést egy óvatlan pillanatban a 2. hosszabbítás során. Igen, szomorú voltam, mert az Ottawa Senators megérdemelte volna, hogy legalább ott legyen a döntőben. De ennek valamiért így kellett lennie, és szem előtt tartva azt, hogy Brassard-nak és Karlsson-nak is műtétje volt azóta, talán tényleg jobb is így. Majd jövőre. Mert ők egy igazi csapat, és a szívemben ők az igazi bajnokok! :)