A múltkori megismerős tag-ben volt egy olyan kérdés, hogy beszélek-e valamilyen idegen nyelvet, amelyre ezek voltak a válaszaim: angol, német, héber, görög, latin, norvég és svéd. Most ezekről szeretnék kicsit írni, az angolt és a németet kihagyva, mert azok mégsem olyan érdekesek, mint a többi. :)

Először nézzük a hébert. Oké, erre nem mondanám, hogy beszélem, hiszen az a fajta héber, amit én tanultam az egyetemen, gyakorlatilag holt nyelv, szóval nem lehet rajta társalogni, maximum bibliai idézeteket mondogatni. :) Mit is mondjak róla? Durva nyelv. Aki látott már keleti írásmódot, pl. arabot, az tudja, miről beszélek: betűk helyett mindenféle jelek, pontok, stb., ráadásul a miénktől eltérő módon jobbról balra írják és olvassák (balkezesek előnyben :)). Nem is sikerült hármasnál jobb eredményt kicsikarnom magamból, de a hármas az egy erős hármas volt legalább. Ráadásul, nem is buktam belőle, úgyhogy ezért is büszke vagyok magamra. Annyit tudni kell erről a nyelvről, hogy ehhez bizony logika kell, merthogy ennek a nyelvtana teljesen egyedülálló. Igetörzsek vannak, melyek a következők: Qal, Nifal, Hifíl, Hofal, Piél, Pual, Hitpaél, ezeken belül pedig perfektum, imperfektum, imperativus, indicativus... Egy-egy igének a ragozása az összes igetörzsben egy egész oldalas táblázatban írható le. Most nem szeretnék belemenni a részletekbe, de ha szeretnétek (én legalábbis tervezem :D), akkor majd hozok egy külön bejegyzést a héberről. Most legyen elég ízelítőnek egy héber mondat, annak kiejtésével és jelentésével:

Görög: a másik olyan nyelv, amit a teológián tanultam, szintén öt évig. Egyébként el kell mondanom, hogy elsőben pont emiatt a két nyelv miatt volt borzasztóan nehéz, mert egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, egy kicsit sem. Természetesen a görög esetében is az ógörögre gondolok, ezért is volt vicces, amikor a Wonder Woman-ben Diana mondja az egyik fickónak, aki azzal dicsekedett, hogy minden nyelven tud beszélni, hogy "de ógörögül biztos nem tudsz",én meg megszólaltam jó hangosan, hogy "de én igen!" és a körülöttem ülők csak néztek. :D Szóval, a görög annyiban mégis könnyebb, hogy a nyelvtana hasonlít kicsit a németre - nemhiába görögből ötös voltam. ^^ A betűket termszetesen itt is meg kell tanulni, illetve a ragozásokat is. De ha már az ember elsajáította az alapokat, igazán nem nehéz. Az újgörögtől egyébként elvileg csak a kiejtésben tér el kicsit, meg persze az idők során modernizálódott, de azért milyen felemelő érzés, hogy egy-egy termék dobozán lévő görög szöveget el tudom olvasni, még ha nem is feltétlenül helyesen, de akkor is. :D Ízelítőül itt egy görög mondat, kiejtéssel és jelentéssel:

A latin, nos, khm, igen. Ez a harmadik nyelv, amit a teológián tanultam, de ezt csak három félévig - meg is látszik, mert bevallom őszintén, a latinhoz nem igazán értek. Ötössel indultam, a végére hármas lett belőle, de nem azért, mintha olyan nehéz lenne. Mert az a durva, hogy egyáltalán nem az! De egyszerűen a héber és a görög után az agyam bezárt, amikor a latinnal találkozott. Azt mondta, ő ezt már nem hajlandó befogadni. És tényleg így van. Persze, alapszavakat tudok, de ennyi. És azt hiszem, ez már így is marad. :) Szóval, ez egy rövid kis kaland volt. :D
És akkor most jön a norvég, amellyel, ha jól emlékszem, 2015 körül kezdtem el foglalkozni. Hogy miért, azt is elmondom. Akkoriban írtam egy történetet, melyhez szükségem volt egy királyi családra. Igenám, de melyik legyen az? Az angol olyan sablonos, úgyhogy utána néztem, hol vannak még manapság királyok, ha csak ceremoniálisan is? És így találtam rá, hogy hoppá, az északi országokban bizony még él ez a hagyomány, hiszen Svédországban, Dániában és Norvégiában mai napig királyság is van. Kis hezitálás után így esett a választásom Norvégiára, mert a norvég vezetéknevek jobban tetszettek (akkor még nem néztem utána, hogy a svédeknél nincs is vezetéknév, hanem apafia/apalánya rendszer van). Aztán arra gondoltam, hogy ha már könyvet írok róluk, mégiscsak illene valamennyire elsajáítatani a nyelvet! Úgyhogy, belevágtam a norvég nyelv rejtelmeibe, bár bevallom, nagyon kacsingattam a svédre, de sajnos svéd nyelvtan még annyira sincs fent a neten normális formában, mint a norvég. De sebaj, hiszen a két nyelv gyakorlatilag majdnem ugyanaz, mert pl. a "Szeretlek" így van norvégul: Jeg elsker deg., svédül pedig: Jag älskar dig. Tök jó, nem? :) Azért is tetszett meg, mert egyrészt imádom az északi országokat, másrészt pedig a kiejtése jobban hajaz a magyarra, mert minden hangot ejtenek, csak éppen ez is kicsit babrásabb, mert pl. az "o" betű "u", szóval Oslo kiejtése helyesen "Uszlu" lenne, de hát ez így nekem még mindig fura kicsit. :D Odáig jutottam egyébént, hogy megtanultam az ABC-t, a személyes névmásokat, megtanultam számolni, ileltve néhány kifejezést, és már belevágtam az igeragozásba is, de ott abbahagytam. Most azonban ismét tervezem, hogy előveszem, mert most már Erik Karlsson is arra ösztönöz, hogy tanuljam meg normálisan ezt a nyelvet. (Tudom, őrült vagyok. :D)

Most járok A Lázadó c. könyv felénél - emiatt nem vagyok büszke magamra, mert már egy hete olvasom, de a betegség annyira levert, hogy nem volt kedvem olvasni, meg igazság szerint időm se volt nagyon... Na jó, nem magyarázkodok, a lényeg az, hogy nagyon le vagyok maradva, de már letettem arról, hogy egy hét-egy könyv, legalábbis A Lázadó esetében. Különben meg lehet, hogy kicsit direkt is olvasom lassan, mert egyrészt annyira jó, másrészt meg nagyon oda kell figyelni a részletekre, mert ha elkalandozom, egyből elveszítem a fonalat, ugyanis itt már mindegyik csoport játszik, ráadásul ott vannak a hűségesek és az árulók, na meg az Elfajzottak, ja és a csoportnélküliek...
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ahogy haladok előre, rájöttem, hogy igazából hozzám nem is Tris karaktere áll közel, hanem inkább Négyes. Eddig ugyanis azt hittem, hogy Tris-szel tudok azonosulni, hiszen ő sem találta a helyét az előző csoportjában, ráadásul még Elfajzott is - de most, hogy haladok előre a történetben, már látom, hogy én inkább vagyok Tobias, ha mondhatok ilyet. Hogy miért?
Alapvetően azért, mert van egy éles különbség kettejük között: Tris a lázadó, Tobias pedig az ellenálló. Nem találtam jobb ellentétpárt, de mindjárt kifejtem. Tris miért hagyja ott a csoportját? Azért, mert nem érzi ott jól magát - ez most nagyon lesarkítva, de így van. Tobias viszont menekül - és itt találtam kapcsolódási pontot vele. Tris-t ugyanis szinte sohasem bántották, nem találkozott emberi rosszindulattal azelőtt, a családja is normális volt, tehát a szülei együtt voltak, szépen éltek, stb. Tobias-nak viszont a családja is széthullott, mert az anyja ott hagyta őket, és Tobias-ban ez hatalmas törést okozott - mint ahogy általában egy válás mindig törést okoz egy gyerekben, igaz, itt most nem válás történt, de húzzunk most párhuzamot ezzel. Szóval, az a lényeg, hogy Négyesnek hamar fel kellett nőnie, és tizenhat évesen döntenie kellett: marad ez az áldatlan állapot, vagy menekül. És ő menekült. Talán nem is nézte, hogy hova, de menekült, mert úgy érezte, nem bírja tovább, vagy még inkább: szeretethiánya volt. Ezen a ponton felfedezhető egy kis lázadás nála, de mégsem úgy, mint Tris esetében, mert ennek legalább van értelme. És hogy miért választotta a Bátrakat? Talán azért, hogy meg tudja magát védeni, de ha belegondolunk, hogy a Bátrak tulajdonképpen a társadalom védelmezői, akkor szerintem Tobias-t tudat alatt inkább ez vezérelte - ezt mutatja az is, hogy nem tudott azonosulni az Eric által hozott új, kíméletlen szabályokkal. Tobias tehát a sok rossz ellenére mégsem csalódott az emberekben, hanem inkább arra vállalkozott, hogy segít nekik. Ráadásul nem hagyta maga mögött  múltját, hanem újra és újra alávetette magát a félelemszimulációnak, hogy legyőzze a félelmeit, és így megszabadulhasson tőlük végre. Fel akarta dolgozni a múltbeli sérelmeket és traumákat, amelyeket elszenvedett. 
A másik alapvető különbség köztük, hogy Tris, bár ott hagyta a csoportját, azért idővel visszavágyott hozzájuk - bár ez érthető, ha arra gondolunk, hogy az ő családja egy tipikus mintacsaládnak is nevezhető. Tobias határozottan kitartott a döntése mellett, ez pedig erős jellemre vall. És itt az újabb különbség: Tris jelleme még kiforratlan (kíváncsi leszek, hogyan alakul a történet előrehaladtával), Négyes viszont egy önálló, kiforrott egyéniség, akinek az elhatározását nem ingathatja meg semmi. Higgadt, reális, tudja, mit akar, tisztában van az elveivel. Ő nem lázadó, hanem ellenálló - ellenáll, ha olyasmibe ütközik, ami ellenekzik az elveivel.
Igazából én is ilyen vagyok. Nekem is korán fel kellett nőnöm. Nekem is meg kellett tapasztalnom, milyen az, ha széthullik egy család. A pályaválasztásomban kicsit benne volt annak a reménye is, hogy majd az egyetemen megtalálom a barátaimat. A nehézségek ellenére kitartok a döntésem és a választott hivatás mellett, mert tudom, ezt szeretném. Nem lázadok, higgadt tudok maradni, csendben szemlélődök, de ellenállok, ha valami olyasmibe akarnak belerángtani, ami az elveimmel ellenkezik. Attól, hogy nem emelem fel a hangom nyilvánosan (mint ahogyan azt sokszor Tris teszi), vannak dolgok, amikkel nem értek egyet, például az indokolatlan rosszindulat, azzal, hogy egyesek lenéznek másokat, vagy azzal, hogy egyesek alacsonyabb rendűségi érzéseket keltenek másokban.
Négyes tudja, hol a helye, nem keveredik feleslegesen bajba, nem jártatja feleslegesen a száját, csendben teszi a dolgát és kitart az elvei mellett. Én is ilyen vagyok. És most, hogy találkoztam Négyes karakterével, már nem is érzem magam annyira egyedül. :) (Ami lehet, hogy furcsán hangzik, de egy "könyvmolynál" teljesen elfogadott, ha ilyen szinten kötődik egy szereplőhöz.)