Tegnap eléggé kihajtottam magam a tanulásban, aminek éjszaka megláttam a kárát, ugyanis alig aludtam valamit, és akkor is rosszakat álmodtam. Bár nem is csoda, hiszen az egész délelőttöt úgy kb. 1 óráig non-stop végig toltam, és ezalatt 5 tételt dolgoztam ki, ami nem volt kis munka... Tehát, ma már kicsit óvatosabb vagyok, mert rájöttem, hogy muszáj közte szüneteket beiktatni. Bár, holnap hajnalban megyek vissza Debrecenbe, szóva így is úgy is keveset fogok aludni. :) Eddig amúgy jól alakul a napom, végre megérkezett az áhított Ottawa Senators-Pageau pólóm, majd rakok fel róla képet. :) Viszont, ami nem esett jól, az az, hogy a Pittsburgh Penguins megnyerte a Stanley-kupát ismét. Továbbra is tartom a véleményem, hogy nem érdemlik meg, de persze azért gratulálok nekik. Zárójelben megjegyzem: úgy könnyű, ha ők játszanak többet otthon, mert odahaza minddenki ügyesebb... na, mindegy. Nem lenne egyébként semmi bajom velük, csak hát Sidney Crosby szerintem sokat ront a csapat összképén, nekem pl. mindig Ronaldo-t juttatja az eszembe.

Ha már focinál tartunk... gondolkoztam rajta, hogy írjak-e erről, de nem tudom magamban tartani a véleményem. Biztosan hallottatok a pár nappal ezelőtti andorrai vereségről, meg arról, hogyan reagáltak erre a rajongók. Na, én nem vagyok rajongó, távol áll tőlem a foci, de én is reagálnék.

Emlékszem még, hogy tavaly ilyen tájt, amikor vizsgára tanultam a koliban, a debreceni Nagyerdei Stadion a magyar szurkolók örömujjongásától volt hangos, ami azt jelentette, hogy kijutottunk az EB-re, a tanár úr pedig másnap megkérdezte a vzsgán, hogy ugye, néztük a meccset előző nap? Ezután pedig mindenki hirtelen nagyon büszke magyar foci-drukker lett, bevallom, kicsit engem is megcsapott a dolognak a szele, mert onnantól kezdve minden magyar meccset végignéztem. És még arra is emlékszem, hogy Budapestet lezárták a szurkolók öröm-menete miatt, az utcákon pedig ezt harsogták: "Az éjjel soha ne érjen véget, balázsolj nekünk valami szépet".

Na, igen. Ezzel szemben most megvert bennünket egy olyan csapat, akikről én csak annyit tudok, hogy állítólag nincsenek is benne szakavatott focisták, de lényegtelen. Nyertek, a magyarok pedig vesztettek, és ezért a mostani viszonyok gyökeres ellentétei a tavalyi képnek. Most már véget ért az éjjel, nem kell balázsolás, sőt, egyáltalán Balázs sem kell, nem kell a magyar válogatott sem, sőt, a focit is utáljuk. Mondom, én nem vagyok rajongó, nem láttam az Andorra elleni meccset, nem értek hozzá, DE: ez nem így működik! Először is, be kellene látnunk, hogy igenis, a magyar foci manapság nem olyan, mint annak idején az Aranycsapat. Lehet, soha többet nem lesz olyan - de attól még a miénk. Persze, fenntartom a véleményem, hogy más sportágakra is jobban oda kellene figyelni (pl. vízilabda, úszás, netán jégkorong), de ez most nem erről szól. A mostani gárda már nem a tavalyi EB-s, pl. Király személyében egy nagyszerű kapus vonult vissza. De akkor most ennyi? Ha nem nyernek, akkor nem szeretjük őket, sőt, mi több: akkor meg kell alázni őket egy idegen országban, mások előtt? Ezzel van a gond, nem a tényekkel. A magyar foci olyan amilyen, mondom, a focistákat én sem szeretem, az én szívem a jégkoronghoz húz, de a csapat mindenhol csapat. Bár, az is igaz, hogy a jégkorong kicsit más, mint a foci, hiszen "focizni mindenki tud"-alapon bárki okoskodhat. Még egyszer mondom: a tények azok tények, de ilyen szinten megalázni embereket... Engem egyedül ez háborít fel, és ezért is nem tudtam magamban tartani a véleményem. És igen, megsajnáltam őket, mint egy kívülálló, aki nem követi az eseményeket, akinek a szíve a jégkorong felé húz, de megsajnáltam őket, mert ezer meg ezer ok állhat a vereség mögött, és egy csapatkapitányon mindig nagy a felelősség, a nyomás. Ezzel nem akarok védeni senkit, csak megállapítom: a nyilvános megaláztatás mindennek a legalja. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Szerintem.

/kép: tumblr/

Mai bejegyzésemben a magyar jégkorong történetéről szeretnék írni, elvégre hiába Észak-Amerika a jégkorong fellegvára, azért mégiscsak magyarok vagyunk, és a vér kötelez. :) Szóval, ha esetleg a távoli jövőben egyszer az Ottawa Senators egy magyar csapattal küzdene meg, akkor... Fú, nehéz lenne választani, melyiküknek szurkoljak. Na, de nem álmodozok. :) Nézzük inkább, honnan is eredeztethető a magyar jégkorong története, és közben azért tegyük fel magunknak a kérdést: miért csak a focistáink kapnak olyan kiemelt figyelmet? Nos, én ebben a bejegyzésben most megteszem a tőlem telhetőt. :)