Bár csak három nap telt el a hétből, nekem sokkal többnek tűnt. Sőt, olyan távolinak tűnik a hétfő, mintha múlt héten lett volna. Mindenesetre sokat tanultam ebben a három napban, de most nem tárgyi tudásra gondolok, és nem is az iskolával kapcsolatos.
Először is, most értettem meg, miért van az, hogy sok élethelyzet azért ismétlődik, mert még nem tanultuk meg kezelni az adott szituációt. Nekem sokszor volt olyan, hogy ki kellett volna állnom magamért, de ott, abban a helyzetben képtelen voltam megszólalni, mert olyan váratlanul ért a vád, vagy a kritika. Hétfőn egy hasonló szituációban találtam magam - kritikát kaptam egy általam elvégzett feladatra - de furcsa módon ott, a sokk-hatás közepette mégis volt annyi lélekjelenlétem, hogy legalább egy mondat erejéig kiálljak magamért. Igaz, nem vittem túlzásba, de amúgy sem vagyok az a fajta, meg egyébként is, tudom kezelni a kritikát, (ráadásul most a helyzetből adódóan még véletlenül se lehettem volna tiszteletlen, de ez megint csak nem jellemző rám), de itt most nem is erről van szó, hanem arról, hogy életemben először tényleg kiálltam magamért. Ez azonban csak kedden este tudatosult bennem, és rájötem, hogy akkor ezért érzem olyan különösen magam. Olyan, mintha valamitől megszabadultam volna, valami gátlástól és tehertől, és bár ez a könnyebbség még igen szokatlan, de már érezteti a hatását, mert az elmúlt két napban pl. többször szólaltam fel az órákon, mint eddigi iskolai tanulmányaim során összesen. Jó, ez így erős túlzás, de nekem ez óriási előre lépés. Általában ugyanis vagy nem merek megszólalni, vagy hagyom, amíg mások elmondják a véleményüket, de aztán, mire jelentkeznék, már más felé terelődik a téma. 
Másodszor, az is bebizonyosodott számomra, hogy a kudarc is lehet Isten áldása. Ez igazából nem személyes tapasztalat, hanem egy mozgókép alapján, amit múltkor láttam Facebook-on: egy férfi leszállt a buszról, és rohant volna át az úton, de elcsúszott. Mikor felállt, akkor pedig egy autó suhant el előtte. Tehát, ha nem csúszik el, akkor a kocsi simán elütötte volna. Lehet, hogy így is megütötte magát, de lényegesen jobb, mintha egy autó szélvédőjén landolt volna...
Harmadszor, rájöttem, hogy mindennek van határa. Ahogy Christine Nöstlinger Gréti c. könyvében (most nem tudom, hanyadik kötet) mondja: az én rágóguminyúlású jóindulatomnak is van határa. Ez rám is igaz, és ebben a három napban rá kellett jönnöm, hogy vannak, akik ezt bizony régen túllépték. Arra is rájöttem ugyanakkor, hogy nem tűrhetek el mindent, teht határt kell szabnom, muszáj, különben teljesen eluralkodik rajtam a káosz. Igazából, ha belegondolok, az eddigi társas konfliktusaim (barátok, pl.) is mind abból fakadtak, hogy csak tűrtem, tűrtem, és amikor szóltam, akkor már késő volt olyan értelemben, hogy elszakadt az a bizonyos rágógumi. Szóval, jobb tisztázni idejében a viszonyokat, csak hát ez nem könnyű. De a hétfői konfliktus-kezelésem után úgy érzem, mégis képes vagyok rá.

Szóval, nagyon furcsa, amikor egy, egyébként teljesen negatívnak látszó helyzetben mégis több a pozitív vonás. Ez nagyon érdekes, és ilyet még nem tapasztaltam. Bár azelőtt is hittem abban, hogy a próbák erősítenek, és mindennek célja van, de így, személyesen is átélni mindezt teljesen más. :)

Egyébként elkezdtem olvasni a Beavatottat, és annyit mondhatok, hogy nagyon jó, sőt, sokkal jobb, mint az Éhezők Viadala - de erről még később majd bővebben. Viszont már ki is szúrtam egy éles különbséget a könyv és a film között! Amikor ugyanis már megérkeznek a Bátrak főhadiszállására, és leülnek enni, akkor a könyvben úgy van, hogy amikor Tris már túl sokat kérdezgeti Négyest, akkor a fiú ennyit mond neki: "Eddig csak az Őszinték kíváncsiságával volt gondom, de már a Szerencsétlenek is kezdik?" Vagy valami ilyesmi. Ezzel szemben azonban a filmben ezt mondja neki: "Ki engedte meg, hogy hozzám szólj?" Ebből is látszik, hogy a film készítői szerintem egyáltalán nem ragadták meg Négyes karakterének a lényegét, mert Négyes a könyvben nem mond ilyet! Alapvetően nem ellenséges Tris-szel, csak visszafogott, mint mindenki mással, de tekintve, hogy mindketten Önfeláldozóak voltak, ráadásul puszta véletlen, hogy azelőtt nem ismerték egymást személyesen, csak hallomásból... Na, mindegy. Szóval, ebből is látszik, hogy a film nem képes visszaadni a könyvet. Ez tuti. :)

Tegnap nem bírtam ki, és kicseréltem a design-et. :) Pedig úgy terveztem, hogy februárban fent hagyom a korcsolyásat, de aztán valahogy rám tört a Beavatott-láz. :) Először csak poénból elkezdtem csinálni egy fejlécet, aztán rájöttem, hogy a menüpontok besorolhatók egy-egy csoport neve alá. Aztán az is eszembe jutott, hogy egyszer kitöltöttem egy Beavatott-tesztet, és minden csoportra ugyanannyi pont jött ki, most pedig a menüpontokkal ez még inkább beigazolódott számomra. :) Egyébként a Beavatottal való kapcsolatom elég egyedi. Az első résznek az első felét láttam filmen, és bár nagyon megfogott, valamiért mégsem néztem meg azóta sem. Viszont a harmadik részt, a Hűségest láttam moziban, ami nagyon tetszett, csak az volt a baj, hogy nem voltam képben az előzményekkel. De ezt pótolni fogom, ám nem filmek, hanem könyv formájában. :) Különösen is kedvet kaptam ehhez a történethez, mert olvastam egy olyan véleményt a neten, hogy a Beavatott egy az egyben Éhezők Viadala koppintás. Nos, az a helyzet, hogy engem az ilyen vádak mindig felcsigáznak, és felkeltik az érdeklődésem, hogy kinyomozzam, mi is az igzaság. Még van vagy 100 oldal az Éhezők Viadalából, de utána el fogom olvasni a Beavatottat is - persze nem csak emiatt, hanem mert amúgy is érdekel. És bár még nem tudok átfog képet alkotni egyik könyvről sem, abban mégis biztos vagyok, hogy a Beavatott nem koppintása az Éhezők Viadalának. Mert egyébként, attól függetlenül, hogy 2011-ben adták ki, Veronica Roth simán megírhatta hamarabb is, nem? 
Egyébként ma elég rossz napom volt. Nem akarok róla bővebben beszélni, legyen elég annyi, hogy valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy nem fog jól sikerülni a feladat, amit el kell ett ma végeznem. Persze, én igyekeztem a tőlem telhető legtöbbet kihozni belőle (pontosabban magamból), de ez most nem sikerült. Nagyon bánt, mert ilyen téren nagyon maximalista vagyok, és önmagamnak sokszor már túl magasara is teszem a lécet. Ezt a szintet pedig most nem sikerült megütnöm. De nem baj, tanultam belőle. Mindenből tanul az ember, és minden okkal történik. 
De ma pingpongoztam is, és az legalább tényleg jó volt. :) Furcsa, hogy már négy éve vagyok kollégista, de csak most fedeztük fel, hogy van a másodikon egy pingpongasztal. Vagyis, tudtuk eddig is, hogy van, csak még nem próbáltuk ki. De ma "felavattuk", és nagyon jó volt, bár kicsit fájt a fejem. De tény, hogy a pingpong nagyon jó kikapcsolódás. Amíg csak a pattogó labdára figyelsz, mintha semmi más nem számítana. És bár én nem szeretem az ilyen agykikapcsoló tevékenységeket, ez most kifejezetten jól esett. Szóval, lehet, hogy rá fogok szokni. :) Meg egyébként szeretnék elkezdeni sportolni, csak az a baj, hogy ehhez az egyhez lusta vagyok. Semmi máshoz, de ehhez igen. Na, de majd ha jön a jó idő, akkor megpróbálkozok vele ismét. :)

Elérkezett a nagy nap: egy hónapos lett az oldal! :) Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Nektek, kedves olvasóim, mert nélkületek mindez nem jöhetett volna létre, és nélkületek nem juthattam volna el a G-Portal Blog, napló kategóriájának 19. helyére! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvassa az írásaimat, igyekszem, hogy továbbra se okozzak csalódást! :) 
                                     

És most jöjjön a lényeg... eléggé izgulok, a szívem úgy dobog, hogy alig tudok gépelni is. :) Szóval, már napok óta beszélek egy bizonyos meglepetésről, és most szeretném is feltárni előttetek a nagy titkot. Ez szó szerint egy titok, mert eddig nem nagyon beszéltem róla senkinek, hát most úgy döntöttem, elmondom mindenkinek. :)
Ismeritek a Könyvmolyképző Kiadót? Azt, amelyik többek között a Vörös Pöttyös könyveket is forgalmazza. Minden évben meghirdetik az Aranymosás Irodalmi Válogatót, amelyen kezdő íróknak biztosítanak lehetőséget a feltörekvésre és a befutásra. Évente kb. 200 e-mail érkezik be hozzájuk, tavaly pontosan 212, ameyből ha jól emlékszem, 25, vagy 30 jutott át az előszűrőn, és került fel a honlapra. Többek között egy bizonyos Kourtney G. Flower is bejutott az Állandó változás c. regényével. És hogy ez miért olyan nagy hroderejű dolog számomra?
Azért, mert Kourtney G. Flower én vagyok, az Állandó változás pedig az én (egyik) regényem! :)
Szavak helyett beszéljenek inkább a tények: a napokban elkészítettem írói weboldalamat, ahol elovlashatjátok az Aranymosás honlapján lévő regényrészletemet, kulisszatitkokat, illetve megtalálhatjátok az éppen aktuális projektemet/projektjeimet. :)

/kattints a képre a weboldal eléréséhez!/

Ha jól emlékszem, végzős gimis voltam, amikor kicsit megfagyott a lábam. Jobban mondva, inkább rendesen kihűlt, mert akkor voltak utoljára ilyen nagy mínuszok. Iszonyatosan fájt, még akkor is, ha nem volt olyan durva fagyás, de mindenféle színben játszott a bőröm, és nem tudtam ráhúzni semmilyen cipőt. Emélkszem, annyira nyomta a csizma, hogy rosszul is lettem a suliban. Akkor azt mondták, hogy ez minden hidegebb télen ki fog újulni, de én igazság szerint nem hittem el, vagy legalábbis reménykedtem benne, hogy megúszom. Hát, nem sikerült. Azóta nem is voltak ilyen fagyok, de most, hogy így bereccsintett az időjárás, előjött a problémám is. Bár szerencsére nem olyan vészes, mint annak idején, de azért eléggé fáj most is, papucsot sem tudok felhúzni, ha pedig meleg víz éri, akkor szép, lila színben pompázik. Na, hát nem túl kellemes, de remélem, hamarosan túlleszek rajta, és már nem lesznek olyan hidegek. :)

Voltam ma kint, mert most itthon vagyok, és itt nálunk nagyon szépen süt a Nap, és tényleg kicsit átmelegedtem. Ilyenkor döbben rá az ember, milyen nyomasztóak tudnak lenni a hosszú téli napok, amikor hetekig is felhők takarják az eget. Persze, tudom, hogy a télnek ez a sajátossága, de azért jó, hogy most már közeledik a tavasz, és most, hogy Dominic, a kandúrmacskánk udvarolni jár, a madarak is bátrabbak az udvarunkon. :) 

Holnap lesz egy hónapos a honlap, és már nagyon izgatott vagyok, mert meglepetéssel készülök ugyebár, ami már készen is van, de csak holnap leplezhetem le. Kíváncsi vagyok, mit fogtok hozzá szólni. Persze, nem kell nagy dologra gondolni, csak annyit mondok, hogy lerántom a leplet a személyiségem egy nagyon gondosan őrzött részéről. :) 

Egyébként most, hogy már lassan egy hónapja működünk, készítettem egy szavazást, amelyet bal oldalt az "Ezt nézd!" modul alatt találhattok. Arra vagyok kíváncsi, hogy kinek melyik része tetszik legjobban a honlapnak, hogy így még jobban felmérhessem az igényeket. Két megjegyzés: 

- gondolkoztam azon, hogy legyen-e "minden" válaszlehetőség, de végül arra gondoltam, legyen, mert érdekel, ki az, aki kerek egészében nézi a weboldalt.

- azért nincs "semmi" válaszlehetőség, mert én úgy gondolom, akinek semmi nem tetszik a honlapomon, az nyilván nem is olvassa. (Meg, őszinte leszek, most semmi szükségem az esetleges emberi rosszindulatra.)

Igazság szerint elseje óta csak ma volt időm újra olvasni az Éhezők Viadalát. A 220. oldalnál járok, szóval nem tudok még átfogó véleményt alkotni róla. Még várom, mi fog belőle kisülni, de eddig elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Az első rész (mármint az első köteten belül, természetesen) számomra elég unalmasnak hatott, és kicsit zavart is, ahogyan folyton megszakadt a cselekmény, és a múltat ecsetelte. A második részt olvasom jelenleg, ahol már a Viadal kellős közepén vannak, ez tehát lényegesen izgalmasabb, viszont számomra sokszor elég... hm, bizarr? Kegyetlen? Nem tudom, milyen szóval jellemezzem. Tény, hogy eredeti ötlet ez az egész Éhezők Viadala, meg kerületek, meg Kapitólium, a gazdagok dőzsölése és a szegények szenvedése, ez tulajdonképpen kicsit kisarkítva és felnagyítva, de megmutatja világunk jelenlegi helyzetét is, de igazából én azon gondolkoztam, hogy miért van erre ilyen nagy igény? Mármint az erőszakra, mert akárhogy is nézzük, ebben a könyvben azért van erőszak bőven. Egymással harcolnak gyerekek, és mindenki tudja, hogy csak egy győzhet a végén (vagy kettő?). A tét pedig nem csak a saját túlélésük, hanem a kerületük, a családjuk sorsa is. Szóval, tény, hogy nagyon izgalmas, de egyfolytában azon gondolkodok, miért van erre az egészre ekkora kereslet? 

Egyébként nekem a viszonyom elég felemás az Éhezők Viadalával, mert furcsa módon az fejemben mindig összekapcsolódik a Bevatottal, de nem tudom, miért. Csak az a különbség, hogy a Beavatottat még nem olvastam (sajnos), csak filmen láttam, ezt viszont még nem láttam filmen, de lehet, hogy meg fogom nézni, mihelyst elolvastam az első kötetet, és írok egy érvelést arról, hogy melyik a jobb. :)

De azért jó volt ma olvasni egy kicsit. Főleg a múlthét fáradalmai után. Mert azért elég hirtelen szakadt rám újra a szorgalmi időszak, igaz, jó pár órám elmaradt, szóval nem lehet okom a panaszra. Bár, nem feltétlenül örültem neki, mert én úgy vagyok vele, ha már ekezdődik a suli, akkor az tényleg kezdődjön el. Meg hát, már nagyon ki akartam próbálni az új füzetet. :) Tudom, mániákus vagyok, de nem tehetek róla. Viszont, történt velem múlt héten egy izgalmas dolog, ugyanis elkezdtem jogot tanulni (igaz, csak egy fél éves tárgy keretében). Igazából, amikor az egyetemre jelentkeztem, akkor ez konkrétan nem tudatosult bennem, de hát nem is foglalkoztam vele, hiszen nyilván nem az ötödéves tárgyak álltak a figyelmem középpontjában. Még nem tudom, milyen lesz a kapcsolatom a joggal és a jogi szövegekkel, bevallom, kicsit félek tőle, de az első előadás tükrében arra gondolok, hogy a jogi szövegeknek is van egyfajta logikája, amit meg kell érteni, és utána már valamivel könnyebb a dolgunk. Úgyhogy, kíváncsi vagyok.

Ja, igen! Egyébként a Goggle Chrome nekem valamiért rózsaszín-szürkének hozza ki a chat-et a sötétkék-fehér helyett, szóval ha ti is ezt a böngészőt használjátok, és ugyanezt a problémát tapasztaljátok, akkor elnézést kérek, rajta vagyok a hiba orvosolásán! :) De Firefox esetében tökéletesen működik minden.