Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem semmi értelme ennek az óraátállításnak, és engem nagyon érzékenyen érint, amikor március végén elvesznek tőlünk egy órát. Tudom, hoggy állítólag spórolunk vele valamennyit, de szerintem a mai világban, ilyen technikai lehetőségek mellett már oly mindegy, mikor sötétedik, hiszen ha valaki akar, nyugodtan fent lehet akár egész éjszaka, és fogyaszthatja az áramot. De lehet, hogy én nem értek hozzá, úgyhogy inkább nem is bonyolódok bele ebbe a vitába. Bár tény az is, hogy az utóbbi években viszonylag könnyebben viselem az óraátállítást. Persze, a télivel sosincs semmi probléma, de a nyári esetében tényleg meglepett ez az idei év is. Annyi volt a gond, hogy éjszaka alig tudtam aludni, mert valahol megint sikerült megfáznom, és persze miért is ne lefekvéskor kezdjek el köhögni... Szóval, amúgysem sokat aludtam, de napközben egyébként meglepően jól telt az idő. Nem is érzékeltem, hogy elvettek tőlünk egy órát. Talán annyi a titka, hogy nem szabad belegondolni abba, hogy tegnap ilyenkor még csak fél nyolc volt... De azért hátha majd egyszer beszüntetik ezt az állítgatást. :)

Ma döbbentem rá, hogy már fél hónapja írom a Rebelst, és ez nagyon durva! Mivel immár 17. napja nyúzom ezt a kihívást (ez csúnya szó volt, pedig valójában igen élvezem a regényírást), úgy gondoltam, röviden összegezném, mire is tanított meg eddig a NaNoWriMo:

1. Szelektálás. 

2. Koncentrálás. 
Ez a kettő valójában összefügg, mégpedig abban, hogy általában sok regénybe belekezdek, aztán végül ide kapok, oda kapok, de egyikbe se élem bele magam úgy igazán, vagy, rosszabb esetben be se fejezem egyiket sem, vagy csak nagyon sokára. A NaNoWriMo-nak köszönhetően azonban néhány nap elteltével képes voltam háttérbe szorítani a többi írásomat, és csak erre az egyre koncentrálni. Azt hiszem, még alkalmazni fogom ezt a módszert. :)

3. Kontroll.
Nos, ha engem kiraknának egy lakatlan szigetre egy füzettel, tollal, némi kajával és persze egy zenehallgatásra alkalmas eszközzel, simán ellennék a történeteimmel. Ez egyrészt jó, másrészt viszont nem, mert azt jelenti, hogy nagyon könnyen bele tudok feledkezni az írásba. Ez pedig nem jó, mert semminek nem szabad a függőjévé válni! A NaNoWriMo, mivel szabályozza a napi mennyiséget, így megtanít a kontrollra is. Attól függetlenül, hogy általában túllépem az 1667 szót. :)

Egyelőre ennyi, de hát még csak 17 nap telt el, szóval még sok minden vár rám, és sok mindennek le kell tisztulnia. Az biztos, hogy ennek a kihívásnak az is a nagy előnye, hogy tudatosan épül be az írás a mindennapjaimba, ami az én esetemben nagyon is fontos. És hát a NaNoWriMo is igazolja azt a mondást, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja. :)

Szóval, ma írogattam, közben pedig néztem az Uralkodónőt. Immár az első évad 15. részénél járok, és nagyon furcsa úgy nézni, hogy egyszer már láttam, így tudom, mi lesz a folytatás, de azért még így is izgalmas, és van, ami meglep. Amit sajnáltam most is, hogy Mária és Bash kapcsolata immár véget ért. Nem tudom, miért, de nekem Ferenc nem szimpatikus. Lehet azért, mert szőke, és a barnák az eseteim, de én jobban szerettem a Bash-Mary párost, és a szívem mélyén azért még mindig drukkolok nekik, bár tudom, hogy az évadok során egyre távolabb kerülnek egymástól érzelmileg. De hátha. :) Addig viszont most azt várom, mikor bukkan már fel Louis, bár tudom, hogy a végén majd rossz dolgok derülnek ki róla, de amíg még ezek nem játszanak, addig jó látni a Máriával való kapcsolatának alakulását. Tudom, tudom, hogy Ferenc és Mária házasok, de mint mondtam, Ferenc nekem egyáltalán nem szimpatikus, nem tehetek róla. De hát azt is tudom, hogy bizonyos mértékig ragaszkodni kell a valós, történelmi alapokhoz. De akkor is. :)  

Nem vagyok sorozatkedvelő. Korábban már írtam, hogy elkezdtem nézni az Egyszer volt hol nem volt-ot, de bevallom, a 2. évadnál abbahagytam, mert valamiért nem fogott meg. Aztán belenéztem a Trónok harcába is, igaz, csak azért, mert a környezetemben mindenki erről beszélt, és tudni akartam, miről is szól. Nos, végigszenvedtem az első évadot, de hogy úgy mondjam, nem bírta bevenni a gyomrom azt, amit műveltek benne. Aztán még gimis koromban ott volt a Vámpírnaplók, de egy idő után azt is abbahagytam, mert már túl sok volt nekem. Tavaly nyáron pedig rátaláltam az Uralkodónőre. Igazából egyik évfolyamtársam ajánlotta, és felkeltette az érdeklődésem, hiszen Stuart Mária életét dolgozza fel. Gondoltam, ha már van történelmi alapja, nem lehet olyan rossz. Valóban lekötötte a figyelmemet, és tényleg "függővé" váltam, mert egy nap képes voltam hat részt is végignézni, ami nálam nagy szó. De aztán az is félbemaradt, pontosabban, kénytelen voltam szünetetletetni az új évad megérkezéséig. Bár, annyira mégsem hiányzott, csak hát valamelyik nap, teljesen véletlenül láttam meg, hogy már van 4. évad. Gondoltam, hogy tovább nézem, de igazság szerint már kicsit elfelejtettem, mi is volt benne, szóval ma úgy gondoltam, kezdem elölről. Jelenleg az 5. résznél tartok. 

Szóval, tetszik ez a sorozat. Egyrészt a korhű ábrázolás és a ruhák miatt (pedig amúgy ilyen téren nem vagyok az a tipikus lány, szóval nem jövök különösebben lázba a ruháktól), meg igazság szerint legelőször azért kezdtem el nézni, hogy hátha segít valamit a vér-iszonyomon, mert hát azért vannak benne kivégzések meg ilyesmik rendesen, de hát ezek sajnos hozzátartoztak a középkorhoz. Amivel viszont nem vagyok kibékülve, az a szerelmi viszonyok ábrázolása. Nem vagyok prűd vagy túl konzervatív, és azt is tudom, hogy abban az időben ezek a dolgok is másképp mentek, de azért szerintem minden jó érzésű embernek feltűnik az az ellentmondás, amely végighúzódik a történeten: egyik oldalról a lányok nagyon védik magukat, másrészt viszont olyan könnyen odaadják magukat valakinek, akinek mondjuk jó a rangja, vagy szépen hízeleg nekik... Na mindegy, lehet, ezen csak én akadok fenn. Persze, a Reign még mindig lightos a Trónok harcához képest, mert ott tényleg volt, hogy az émelygés kerülgetett - de tisztában kell lennem ezekkel a sorozatokkal, hiszen később fiatalok között (is) fogok dolgozni, akik meg ezeket nézik (nem mintha én olyan öreg lennék, de na :) ). Szóval, a Reign amúgy nem olyan vészes, és igazából szerintem tényleg jól visszaadja a középkor hangulatát, mert akkor egy teljesen más eszme uralkodott. És ha már itt tartunk, azért izgalmas is a cselekmény. Nagyon durva, hogyan szövik a szálakat, főleg Katalin, aki még mindig meg tud lepni, újra és újra. Kegyetlennek látszik, és hát az is, de ha belegondolunk, valójában egy erős asszony, és nincs benne szinte semmi irigylésre méltó, hiszen kénytelen volt eltűrni a férje kicsapongásait. És ez is milyen felháborító már, hogy abban az időben a férfiak akárhány szeretőt tarthattak, de a nőket akár még le is fejezték egy félrelépés miatt. Szerintem meg a félrelépés egyik fél részéről sem szép dolog, és szerintem a fiúknak is ugyanúgy érdemes lenne magukat kicsit "megtartóztatni", mert én például nem szívesen járnék együtt egy olyan fiúval, akiről tudnám, hogy azelőtt egyéjszakás kalandokban utazott. De lehet, hogy ez csak nekem ilyen vesszőparipám. Viszont ha én tisztességes vagyok, elvárom, hogy a partnerem is az legyen. És persze, tudom, van olyan, hogy valakinek az életében bekövetkezik az a bizonyos Pál-fordulás, és "jó" útra tér. Egyszerűen csak én nem hiszem, hogy teljes mértékben tudnék bízni egy olyanban, aki hírhedt nőcsábász volt azelőtt.

Hú, de nagyon eltértem a sorozattól... szóval, hol is tartottam? Ja igen, Katalinnál. De hagyjuk is, inkább azt mondom, ki a kedvenc szereplőm. Egyértelműen Bash, és nem (csak) azért, mert szerintem jól néz ki - bár, ha barna szeme lenne, akkor még jobb lenne. Ismerve magam tuti, hogy őt nézném ki magamnak, mert szerintem őszinte, céltudatos, nincs elszállva magától, segítőkész, és megbízható. Rá mindig lehet számítani. És olyan jólelkű... Most tartok ott, hogy megcsókolta Máriát, de igazából tudom, hogy a testvéri szeretet is viaskodik benne, és semmi pénzért nem akarna fájdalmat okozni a féltestvérének, Ferencnek. Bashnál a család az első, talán azért, mert ő maga sosem tapasztalhatta meg, milyen családban élni, hiszen, bár az apja a király, de mégiscsak fattyú, ez pedig az akkori időben teljesen derékbe törte egy ember életét. Ő jól járt, mert Henrik mégsem hagyta a sorsára, szóval az udvarban élhetett, meg minden. És szerintem ő soha nem is vágyott rangra. Neki bőven elég volt az, hogy ott lehetett. És Máriát sem azért szemelte ki, mert királynő, hanem szerintem tényleg őszinték voltak az érzései iránta. De már nem annyira emmlékszem, hogyan és miként alakul a kapcsolatuk, úgyhogy ezért is jó, hogy most újranézem. Hát az olyan durvább vagy nem tetsző részeknél meg félrenézek. Meg kell tanulni szelektálni. :) De maga a történet és a cselekmény nagyon izgalmas, és tanulságok is levonhatók belőle - és egy kis ingyen történelem lecke. :)