Nem, most nem a filmre gondolok, hanem arra, hogy holnapután ilyenkor már Vésztőn leszek (OMG!). Olyan hamar eltelt ez az egy hónap, és szinte semmire nem volt elég. Még a zárószigorlat fáradalmait sem tudtam rendesen kipihenni, és már ott tartok, hogy holnapután költözök. De azért már várom. Olyan kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a lakás, például, és az ottani emberek, meg úgy egyáltalán, maga a város... Kicsit már izgatott is vagyok emiatt. :) Most úgy vagyok vele, hogy már inkább mennék. Nagyon furcsa belegondolni, hogy alig 48 óra, és elkezdődik életemnek egy teljesen új szakasza. Különös. Mert ez most tényleg teljesen más lesz, mint ami eddig volt. Új hely, új emberek, új élethelyzetek, új feladatok... De úgy érzem, jó lesz. Igazából már nagy szükségem van a környezetváltásra. Most csak ennyit tudok, aztán meglátjuk, milyen lesz. :) Pakolnom kellene, de azt sem tudom, mit vigyek? Úgy nem szeretek költözködni. A koliből való ki-be költözgetés is csak egy nyűg volt. Nem szeretek pakolni, mert valamit mindig kifelejtek, vagy ami még rosszabb, ott hagyom, aztán ihatok rá hideg vizet. De azon is gondolkozok most, hogy én egyfajta "vándornak" születtem. Mégpedig azért, mert nem elég, hogy egy szolgálati lakásban nőttem fel, ahol, hát mindig is tudtuk, hogy nem maradhatunk örökké, de emellett egy olyan pályát választottam hivatásomnak, amelyben szintén sanszos, hogy vagy gyakran kell költözni, de az ráadásul biztos, hogy szolgálati lakásban fogok lakni nyugdíjas éveim kezdetéig, mert ugyebár a parókia az egyház tulajdona, tehát nem a lelkipásztor sajátja. Tehát, ha így nézzük, akkor kb. 65 éves koromra lesz először saját otthonom? Ebbe azért olyan fura belegondolni. Most eléggé csaponganak a gondolataim, szóval bocsánat. :) Csak most tényleg olyan furcsán érzem magam, de nem rossz értelemben, csak na... Egyébként képzeljétek, múltkor kitöltöttem egy ilyen Facebbok tesztet, amely megmutatta volna, hogy melyik városban hagytam ott a szívem - és nekem egyszerűen nem írt ki semmilyen eredményt. A kis négyzet, ahol másoknak XY város neve szerepelt, nekem üres volt. Ezek szerint jól érzem, hogy még nem találtam meg a helyem a világon - de azért kitartóan keresem, és bízom benne, hogy egyszer megtalálom! Remélem, minél hamarabb! Hátha a segédlelkészi évem során egy lépéssel közelebb kerülök hozzá! ^^ 
Szóval, ma pakolás helyett inkább a design-t csinosítgattam itt a blogon, most pedig nemsokára megyek moziba, a Valerian és az ezer bolygó városa c. filmre. Kiváncsi vagyok, milyen lesz! :)
Ezt a zenét amúgy ma találtam, és gondoltam, megosztom veletek, nekem nagyon tetszik ez a feldolgozás. :) További szép napot nektek! ^^

Az új design ötlete tegnap este pattant ki a fejemből, és akkor rögtön meg is csináltam, csak még most raktam fel. Úgy gondoltam, Erik Karlsson ennyit igazán megérdemel, már csak azért is, mert ismét jelölték a James Norris-kupára(2012-ben és 2015-ben már elnyerte ezt a díjat). Szerdán volt ugyanis az NHL Awards, az a díjátadó, amely során jutalmazzák a legjobb jégkorong játékosokat. Ez is csak úgy megy, mint a legtöbb díjátadó, azzal a különbséggel, hogy itt celebek helyett jégkorongosok vannak, és így azért mégiscsak jobban tetszik, legalábbis nekem. :) Az Ottawa Senators-ból egyébként Erik Karlsson-t jelölték a legjobb védőjátékosnak járó James Norris-kupára, Craig Andersont (a kapust) a Bill Masterton-emlékkupára, amit az a játékos kap, aki bizonyította jégkorong iránti elkötelezettségét, példás életet él és a teljesítménye is kiemelkedő; valamint a vezérigazgatót, Pierre Dorion-t a maga kategóriájában. Sajnos - vagyis, részben - "csak" Anderson nyert, de ő tényleg megérdemelte, viszont Karlsson is megérdemelte volna, na de mindegy. Pedig szegény mankóval ment el a díjátadóra, és kisszéken ülve adott interjút (aztán Anderson is szolidaritásból leült egy kisszékre mellé :)), mert pár napja műtötték a lábát. 

De a díjátadó még csak egy dolog volt, viszont az Ottawa Senators-ból távozott Marc Methot, aki Karlsson védőpárja volt - és egyben jó barátja is - merthogy most alakult meg a 31. NHL csapat, a Vegas Golden Knights, és mivel ez egy új csapat, így minden meglévő csapatból kellett választaniuk 1-1 játékost. A Senators-ból pedig Methot-ra esett a választás, de pl. elvitték a Pittsburgh Penguins legjobb kapusát, Felury-t is. Tehát, úgy áll a dolog, hogy van egy jégkorong csapat, mindenféle játékossal vegyítve. Igazából kíváncsi leszek a teljesítményükre, de őszintén szólva kicsit sajnálom is a játékosokat (persze, tudom, hogy nem kevés pénzt kapnak érte, de akkor is), mert most pl. Methot-nak is ott kell hagynia csapot-papot, és Vegas-ba költöznie (ami nyilván azért annyira nem rossz, de akkor is). Ráadásul, ha belegondolunk, lehet, hogy most az egyik legnagyobb ellenfelükkel kell majd összedolgozniuk, de még rosszabb belegondolni egy Golden Knights-Senators meccsbe, ahol Methot egykori csapata ellen kénytelen játszani... Pedig ők tényleg olyanok, mint egy család, ez érződik abból is, ahogyan nyilatkoznak a csapatról. És tényleg, hogy fognak ennyiféle játékos összecsiszolni? Hiszen ahány játékos, annyi berögzült stratégia. Érdekes lesz... És hát, kell majd jó pár év, mire kialakul a Vegas személyisége, mert így most igen kevert arculatot mutat, hiszen minden NHL csapatból van benne egy kicsi...
Talán nem pont ezzel kellene foglalkoznom a zárószigorlat előtt 3 nappal, de engem ez tényleg nagyon foglalkoztat. Valamiért átérzem a helyzetüket, olyan értelemben, hogy belegondoltam abba, hogy majd nekem is egy számomra idegen helyen kell majd dolgoznom, ahol bizonyára már lesznek jól kialakult szokások, stb., és ott nekem mégis kezdenem kell majd valamit, úgy, hgy azért ne rúgjak fel minden hagyományt, de mégis... Erre mondta azt az egyik tanárunk, hogy vannak olyan szokások, amelyek, ha már életben vannak, nem kell őket megszüntetni, de ha nem gyakorolják, akkor maradjon is úgy. Na, de ezt a nehéz eldönteni, hogy melyek ezek a szokások, hagyományok, alkalmak, stb? Jó, persze, hol vagyok én még ettől, hiszen előbb legyen meg a gyakorlati évem, ahol egyébként bizonyára választ fogok kapni ezekre a kérdésekre, de tényleg... ott van a gyakorlati év, amit szintén egy idegen, új környezetben fogok eltölteni, új emberekkel.. magyarán, most már tényleg elérkezett számomra az az idő, amikor kirepülök otthonról, még akkor is, ha azért haza-haza fogok járni. Igazából elgondolkoztam, hogy a dolgok kicsit máshogy alakultak, mint ahogy elterveztem. Mármint, mivel a barátommal egyidősek vagyunk, és egy helyen tanulunk, ezért evidens volt az elején, hogy majd egyszerre végzünk, de ő biztosan csúszik, szóval még 2 évig biztosan egyedül kell helytállnom. Mondjuk ettől azért nem félek olyan szinten, hogy tudom, hogy képes leszek egyedül is boldogulni, sőt, talán még jobb is így, hiszen pl. a gyakorlati év még tanulmányi időszak,... Na, de mindegy, Isten biztosan jobban tudja, miért kellett ennek így alakulnia. Arra tudok gondolni, hogy a "teher alatt nő a pálma"-taktikát alkalmazza, ami egyébként nálam tényleg beválik, igaz, kicsit megsínylem az elején, de utána tényleg erősödök. A környezetemben egyébként mindenkit az érdekel, hogy "hol" leszek helyileg, és sokan mondták, hogy "jaj, csak ne kerüljek olyan messzire", de engem ilyen szinten tényleg nem érdekel a távolság, nekem egy a lényeg: ott legyek, ahol lennem kell, ahol küldetésem van, ahol dolgom van, ahol tevékenykedhetek, ahol segíthetek. Ezt meg igazából tényleg csak Isten tudja, és bízok benne, hogy Ő fog engem kihelyezni a gyakorlati helyemre, mert tudom, hogy így lesz. És ő már bizonyára akkor tudta, hol lesz a helyem, amikor elkezdtem járni erre az egyetemre. De azért most már én is szeretném tudni. :) De én aztán nem vagyok türelmetlen sőt, igazából a türelem én magam vagyok, és ezt most nem nagyzolásból mondom, de tényleg. Sokan azt hiszik, hogy lassú vagyok, pedig nem, csak türelmes és megfontolt. Nem jó a a falnak rohanni, meg különben is: mindennek megvan a maga ideje. :)

/kép: zimbio.com/