Mivel már csak kilenc nap van hátra a Halálos Iramban 8 megjelenéséig, úgy gondoltam, minden nap hozok egy kis érdekességet a filmmel kapcsolatban. Az első konkrétan a filmek koronológiai sorrendjével kapcsolatos, mert e tekintetben nagyon is hasonlít a Star Wars-hoz, igaz, itt azért nem olyan durva a helyzet. :) De az 1-7 filmek történeti sorrendje nem egyezik a forgatási sorrenddel. A harmadik rész ugyanis kicsit kilóg a sorból, hiszen míg annak a végén Han meghal, addig megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a további részekben bizony feltűnik - hogy aztán a hetedik részben ismét visszatérjenek Tokio-ba, majd hazatérve eltemessék Han-t, aki valójában akkor hal meg. A helyes sorrend tehát a következő: 1, 2, 4, 5, 6, 3, 7. (Ez azért kicsit barátibb, mint a Star Wars 4,5,6,1,2,3,7... és akkor még a Zsivány Egyest nem is említettük :) )

Ez az ötlet egyébként ma a könyvtárban, szakdolgozat írás közben jutott eszembe. Egész nap azt csináltam, el is fáradtam benne, viszont rájöttem, hogy képes vagyok ennek is a "megszállotjává " válni. Amikor hazajöttem, úgy kellett rászólnom magamra, hogy nem, most már nem foglalkozok vele, hanem szépen leülök, eszek, és közben megnézek egy Uralkodónő részt, utána pedig írom a Rebels-t, mert sajnos azzal is el vagyok maradva. Pedig tudom, hogyan akarom folytatni, de ez a szakdolgozat most minden figyelmemet elvonja. Ami persze nem baj, hiszen az első a kötelesség. Ezt pedig meg kell csinálni. Nem akarom sokáig húzni, mert egyrészt hónap végéig le kell adni, másrészt utána a záró szigoraltra, meg hát az egyéb vizsgákra is el kell kezdeni tanulni. De nem lesz sok vizsgám, szerencsére. Ha minden jól megy, az egyikből megajánlják a jegyet ZH-k alapján, a másikból csak egy könyvet kell elolvasni, a harmadik szintén nem vészes, a másik kettő viszont icsit húzósabb, főleg a jog... attól félek kicsit, de nem jobban, mint a zárószigorlattól. Úgy érzem, sose lesz már június 26. :) Akkor lesz a zárószigorlat, ami remélem, sikerül, utána pedig biztosan végig alszok két napot. Utána pedig írok, amíg csak bírom. :) De tankönyvet nem akarok látni jó ideig. :D Pedig amúgy szeretek tanulni. Ez lehet hülyén hangzik, nem vagyok stréber amúgy, de magát a tanulást tényleg szeretem. Bár valamit biztos nem jól csinálok, mert a jegyekben sokszor nem tükröződik vissza a befektetett energia, és ez mindig elszomorít. Talán az a baj, hogy nem tudom magam úgy eladni, mint mások. Én erre nem vagyok képes. És ha mondjuk a tanáron látom, hogy szólni akar, vagy kérdezni, akkor egyből illedelmesen elhallgatok. Mert szerintem így illik. Nem vagyok képes arra, hogy erőszakosan csak mondjam és mondjam. Úgy illik, hogy végighallgassam, hagyjam, hadd mondja el, vagy hadd kérdezze meg, amit akar, elvégre ő a tanár. Csak sajnos ilyenkor általában megijedek, vagy belekavarodok a tételbe, és hát ebből bizony volt már elégtelen és B tételem is... Ami nem jó. Szóval, valahogy úgy kellene kiállnom magamért a vizsgán, hogy mégse legyek illetlen a tanárral szemben. De az is lehet, hogy ezt csak én fújom fel ennyire. Pedig én egyszerűen csak tisztelem a tanárokat a tudásukért, és mindazért, amit már letettek az asztalra. Ez olyan alapvető tisztelet, amit szerintem minden pedagógus megérdemel, függetlenül attól, hogy általános iskolában, vagy egyetemen tanít. Sőt, igazából ilyen alapvető tiszteletet mindenki megérdemel, az is, aki mondjuk egy építkezésen dolgozik, mert én pl. nem tudnám azt, amit ő. Na jó, szerintem megint kicsit túlpörögtem. :) A lényeg, hogy van mire néznem. De ez így van jól. Csak megint kicsit félek, hogy mi lesz ezután. Milyen lesz jövőre? Hol leszek? Milyen helyen? Kikkel fogok találkozni és kapcsolatba kerülni? De ezek mind olyan kérdések, amin kár rágódnom. Most csak annyit tehetek, hogy még kiélvezem ezt a pár hetet (!), amit itt vagyok. Ezt a pár hetet az utolsó szorgalmi időszakomból. Nagyon durva... Többet ilyen már nem lesz az életemben. A klasszikus diákéveimnek ezennel vége lesz. Ó, és most olyan vagyok, mint az idősek, de ilyenkor tényleg rám tör a nosztalgia. És kicsit talán még a szemeim is könnyesek lesznek. Mert bármilyen nehéz is volt, bármennyi bosszúság is ért, még akkor is, ha sokat voltam szomorú és letört, azért hiányozni fog. De azt hiszem, ezzel azért mindenki így van. :)