Sziasztok! Június 11.-én megvolt a záróvizsgám, ami két dolgot jelent:

1. Lezárult egy nagyon-nagyon hosszú, 6 éves tanulmányi korszak az életemben

2. Bár még nem kaptam kézhez, de kimondhatom, hogy diplomás református teológus-lelkipásztor lettem.

És hogy hogyan érzem magam? Azt hiszem, még fel sem fogtam igazán. Bár muszáj lesz, mert a munkás hétköznapok lassan-gyorsan eljönnek, de ennek mondjuk örülök, hiszen végre kamatoztathatom a tudásomat a gyakorlatban is. De igazából még tényleg nem fogtam fel, hogy vége. Bizonyára ez majd a diplomaosztó pillanatában fog bekövetkezni, amikor ott állok a Debreceni Nagytemplomban, talárban, és a rektor úr átnyújtja nekem azt a bizonyos keményfedeles dokumentumot. Annyira vártam ezt a pillanatot már évek óta, és annyit gondoltam rá, hogy most mégis olyan, mintha nem is velem történne, hanem csak egy álom lenne. Talán nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltam. Az ember visszatekintve általában azt mondja az ilyen dolgokra, hogy hamar eltelt, de én most mégsem tudom ezt mondani. Minden egyes pillanatának érzem a súlyát, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Mert, mint mindennek, ennek is voltak szép és kevésbé szép pillanatai, könnyebbségei és nehézségei egyaránt. Hat év nem kis idő azért...

Na de mégis, hogy milyen volt a vizsga. Hát, nagyon izgultam. :) Csak én nem mutatom ki. A többiek nagyrészt elkezdték a tételeket átbeszélni, de ez engem ilyenkor nagyon idegesít, én még a jegyzeteimet sem szeretem már olyankor olvasni. Úgyhogy, félrehúzódtam, beraktam a fülhallgatót és német rap-et hallgattam, mert az kicsit megnyugtatott. :D Szerencsére az első négyben benne voltam, ennek örültem, mert volt idő nyugodt körülmények között kidolgozni a tételt. Jó témát húztam, gyülekezetépítés, aminek nagyon örültem. Csak sajnos akkor nap nagyon fájt a térdem, szóval, ez kicsit kényelmetlenné tette a szituációt, de végül azért jól alakult minden. :) Délután aztán jött a szakdolgozat védés, na ettől talán jobban izgultam a végére, mint a feleléstől, ugyanis fogalmam sem volt, mire számítsak, ráadásul nálunk úgy van, hogy ötöd éven írjuk a dogát, de csak hatodév végén védjük meg, vagyis eltelik közben egy év. A témavezető tanárom azonban nagyon segítőkész volt, és persze a kérdéseket is tudtam, hogy sikerült rá felkészülnöm, csak az okozott nehézséget, hogy rögtön válaszolni kellett, nem volt gondolkodási idő. De szoknom kell, mert szeptemberben az ELV-en ugyanígy lesz. 

Tehát, a hétfői napom eltelt a vizsgával, mert reggel 8-tól délután 5-ig tartott, eredményhirdetéssel együtt. Nagyon elfáradtam, ráadásul nagyon meleg is volt, és arra is rájöttem, hogy sajnos nem bírom a klímát, mert másnap igencsak beteg voltam tőle, meg persze akkor jöttek ki rajtam a tanulási fáradalmak is. De túl vagyok rajta, és ez a lényeg. :) A vizsga érdemjegye végül négyes lett - ezt azért tartom fontosnak, mert a mai világban úgy látom, csak a jeles ér valamit. Egyébként szerintem nem a jegy számít, de büszke vagyok a négyesemre, mert önerőből, egyenletes teljesítménnyel, csúszás nélkül jutottam el idáig úgy, hogy annak idején elsőben mondhatni, hogy a nulláról indultam. 

Bár a vizsgaidőszakról az átlagembernek a tanulás jut eszébe, de az egyetemistának bizony nagyon sok más is. Mert azért valljuk be, ki az, aki éjt-nappallá téve csak tanul ilyenkor? Ráadásul az agyunk mintha ellenünk fordulna, hirtelen minden egyéb elkezdi érdekelni - ami persze a tanuláson kívül esik. Összeszedtem most néhány dolgot saját tapasztalatokból is, hogy melyek azok a "halaszthatatlan teendők", amelyekkel a vizsgaidőszakban eltöltjük az időt a tanulás mellett/helyett.

1. Sorozatok nézése - általában nem nézek sorozatokat, de a vizsgaidőszakban biztos, hogy találok egy olyan szériát, amit egyszerűen muszáj végignéznem, a lehető legrövidebb idő alatt.

2. Blogolás, regényírás - ihlethiány? A vizsgaidőszak a legjobb megoldás! Mindegy, hogy éppen egyházjogot tanulok, garantáltan ihletet kapok egy újabb blogbejegyzéshez, amit persze azonnal muszáj megírnom.

3. Design - nincs is jobb, mint a kódolással bíbelődni, miközben tudom, hogy éppen egy egész könyvet kellene megtanulnom.

4. Jégkorong meccs miatti éjszakázás - ez mondjuk tavaly volt rám jellemző, hiszen idén az Ottawa Senators nem jutott be a rájátszásokba. Az elvem, miszerint az éjszaka arra való, hogy aludjunk, csak addig tartotta magát, amíg az Ottawa Senators be nem lépett az életembe. Másnap vizsgáznom kell? Attól még az NHL diktálja a tempót.

5. Ottawa Senators képek, videók nézegetése - mondjuk ez nem csak vizsgaidőszakban. :)

6. Természet - a vizsgaidőszak tökéletes lehetőség arra, hogy az ember rácsodálkozzon a körülötte lévő természet szépségére, akár órákon keresztül.

7. Takarítás - vizsgaidőszakban az ember stresszesebb, így természetes, hogy jobban zavarja a rendetlenség, kosz, mosatlanok, stb. Elvégre is, a tanuláshoz szép, tiszta, rendezett környezet kell. 

8. Evés - értelemszerűen mindig akkor jön rám, amikor már két mondatot elolvastam a könyvben. Valljuk be, kemény meló a tanulás, a dolgozatírásról nem is beszélve. Kell az energia.

9. Beszélgetés - ilyenkor dolgozza fel az ember a szorgalmi időszak (vagy jelen esetemben a gyakorlati év) eseményeit, amit muszáj, hogy kibeszéljen magából. De úgy igazából a téma lehet bármi.

Remélem, azért éreztétek az iróniát a bejegyzésben. Mondjuk ha belegondolunk, valóban így van ez, de azért az is biztos, hogy tudjuk jól, a tanulás sem hanyagolható, sőt. A vizsgaidőszakban szerintem az a jó, hogy az ember saját maga ossza be az idejét, és ha jól csinálja, akkor mindenre jut ideje. Mert nem jó egyik véglet sem, tehát sem a lazsálás (pedig fennáll a veszélye a rendelkezésre álló idő jellegéből adódóan), sem a túlhajszolás, hiszen az agyunknak fel is kell dolgoznia az információkat. Mindig is próbáltam egyfajta arany középutat találni, tehát hogy nagyjából egyenes arányban legyen a pihenés és a tanulás. Azt is el kell fogadni, hogy egyik nap viszi a másikat, én pl. múltkor egy egész napot kihagytam, mert éreztem, hogy az agyam nem befogadóképes, aztán másnap meg 6 tételt átvettem. Ha nem megy, nem szabad erőltetni, és még véletlenül sem kell megijedni. Nem gépek vagyunk, hanem emberek. Az évek során rájöttem, hogy a tanulási terveknek sincs sok értelme, olyan formában, ha beosszuk napra, vagy akár órára pontosan, hogy mikor hány tételt tanulunk meg. Azért nem jó, mert könnyen alakulhatnak máshogy a dolgok, és akkor nincs sikerélmény, így veszítünk a lelkesedésből. Egyetlen célt tűzzünk ki magunk elé: a vizsgára minden tételt vegyünk át. De ne szabjuk meg, hogy ezt hogyan és miként. Így nem lesz annyira feszített a tempó, és nem támasztunk irrális elvárásokat önmagunkkal szemben. A "bokros teendőinket" pedig ne hanyagoljuk el, hiszen ezektől (is) lesznek olyan szépek az egyetemista évek, és lesz miről nosztalgiázni a későbbiekben. :)

Sziasztok! Ugyebár a mai napon elkezdődött az érettségi, tehát szeretnék minden végzősnek sok sikert kívánni ehhez! :) Az érettségi talán az egyik legnagyobb mérföldkő az ember életében. Ezt annak idején, 6 évvel ezelőtt az én érettségim előtt mondta nekem valaki, és még azt is hozzátette, hogy ez a vizsga még mindig a legkönnyebb lesz azok közül, amelyek még előttem állnak majd az egyetemen. Akkor ez eléggé felidegesített, mert hát, gondoltam magamban, lehet, hogy igaza van, de ez engem most egyáltalán nem érdekel, mert számomra most az érettségi a legfontosabb, legnehezebb, és most csak ez érdekel. Éppen ezért eldöntöttem akkor magamban, hogy én majd senkinek nem fogok ilyeneket mondani - és ezt most is így gondolom, még akkor is, ha azóta bebizonyosodott, hogy egyetlen egyetemi vizsgára annyit kell tanulni, mint anno az érettségire összesen. De még akkor sem tudnám egy legyintéssel elintézni a dolgot, sőt, még mindig azt mondom: az érettségi talán a legnehezebb vizsga az ember életében, merthogy mégiscsak teljesen újdonság, mind tartalmát, mind formáját tekintve, ráadásul tényleg sok anyagot kell rá megtanulni. Tehát hogy ennek függvényében mégis mikor kell rá elkezdeni tanulni, nos, nyilván minél hamarabb, de ez mindenkinél változó. Engem pl. 9-10.-ben megmondom őszintén, nem nagyon érdekelt a tanulás. Mondjuk nem bukdácsoltam semmiből, de nem vettem annyira komolyan az egészet. Aztán 11.-ben kezdtem gondolkozni rajta, hogy azért ez mégsem játék, úgyhogy 12.-ben már az egész tanévben céltudatosan készültem az érettségire. Két dologgal volt gondom: az egyik a szabadon választható tárgy, a másik pedig az emeltszintű érettségi.

A szabadon választható tárggyal azért volt gondom, mert annak idején volt szó róla, hogy behoznak egy olyan rendeletet, miszerint egy természettudományi tárgyból is kötelező lesz érettségizni. Mivel kémiát csak 9-10.-ben tanultunk, a fizikából pedig nulla voltam, ezért hát maradt a biológia. El is kezdtem járni faktra - de aztán kiderült, hogy nem muszáj természettudományi tárgyat választani, így hát végül angolból érettségizhettem. A biosz fakton viszont muszáj volt ott maradnom, sőt, a próbaérettségit is meg kellett írnom. Nem készültem rá semmit, de mindenki legnagyobb meglepetésére ötös lett, sőt, én írtam a legjobbat a csoportban. Én azonban kitartottam az angol mellett, pedig azt csak gimiben tanultam, ráadásul mivel nyelvi tagozaton voltam, németből is érettségizni kellett. Így hát, én voltam talán az egyetlen az iskola addigi történetében, aki egyszerre érettségizett a két nyelvből. Amikor a tanárok a szóbelin megtudták, eléggé ledöbbentek. :)
Az emeltszintű érettségi volt a másik, amivel kisebb gondom volt. Őszinte leszek, nem tudom, jelenleg hogy áll a dolog, de nekünk annak idején még csak bizonyos szakokra való jelentkezés esetén volt feltétel, ahová pedig én akartam jelentkezni, oda nem kellett. Én meg úgy voltam vele, hogy akkor minek kínozzam magam, hiszen egy középszintű érettségiből sokkal többet ki tudok hozni, most mit számít az a pluszpont? Szerencsére a szüleimet is sikerült meggyőznöm, úgyhogy végül nem tettem emelt szintűt semmiből, és nem bántam meg.

Mit tudok tanácsolni így, 6 év távlatából az érettségizőknek?

1. Ne parázd túl! Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy sok az elvárás. Tudom, hogy ijesztő. De menni fog. Bízz magadban, és nem lesz semmi gond. Az írásbelin ne figyelj a többiekre, csak saját magadra, egy-egy nehezebbnek tűnő feladatnál pedig ne ijedj meg, hanem vegyél egy mély levegőt, és olvasd át nyugodtan többször is. Ja, és a matekot ne akard feltétlenül túlbonyolítani. :)

2. Ne tanulj az írásbeli hetében! Amit addig nem tudtál megtanulni, nem most fogod, ráadásul úgysem tudod, mire számíthatsz. Ezen a héten csak lazíts, pihenj, próbálj kikapcsolni, hiszen az agyadnak erre van a legnagyobb szüksége.

3. Ne gondolj a szóbelire! Most még nem. Most még csak ezen legyél túl. Minden napnak megvan a maga baja.

4. Ne hallgass a többiekre a vizsga előtt! Személyes tapasztalat: angol írásbeli előtt a másik tanárhoz járó diáktársaim elkezdték mantrázni a levélkezdő-, ill. záróformulákat, én meg tiszta ideges lettem, mert velünk semmi ilyesmit nem tanított a tanár, mert mint mondta: a feladatban úgyis benne van az irányelv, csak át kell kicsit fogalmazni, és persze átrakni a megfelelő szám-személybe. Azt tudom javasolni, hogy ilyenkor vonulj félre, hallgass zenét a vizsga kezdetéig, vagy bármi, csak ne figyelj oda az ilyen beszélgetésekre.

5. Ne vedd elő a könyvet/jegyzetet a folyosón várakozva. Ott lehet a táskádban, biztonságérzet gyanánt, de ne vedd elő, és még véletlenül se kezdd el olvasni. Mint az 1. pontban is írtam: amit eddig nem tudtál megtanulni, nem most fogod. Ráadásul, veszélyes játszma ez, mert az újonnan olvasott információ felülírhatja az eddig megtanultakat, szóva inkább ne kísérletezz vele. 

Tehát: ALLIN - avagy mindent bele, érettségizők! Meg tudjátok csinálni! :)

A kép azt hiszem, magáért beszél! :) A tegnapi napon sikeres zárószigorlatot tettem, mégpedig négyes, azaz jó eredménnyel! :) Elmesélem, hogy történt. ^^

Talán kezdeném ott, hogy éjszaka alig aludtam valamit, mert feljött egy hatalmas vihar, dörgött-villámlott, meg minden, és ez kb. 1-fél 2-ig tartott. Aztán jó párszor még felkeltem éjszaka, mert féltem, nehogy elaludjak. Reggel aztán fél 8-ra már ott voltam a suliban, mert 8-tól kezdődött a vizsga. Mondanom sem kell, amikor bementünk a vizsga előtti köszöntőre az ülésterembe, egy kicsit kiment a lábamból az erő. Az ülésterem ugyanúgy volt berendezve, mint annak idején az alkalmassági vizsgán, vagyis U-alakban a tanárok asztalai, középen pedig ott árválkodott egy diák számára kihelyezett kis asztal. Aztán, amikor kiderült, hogy névsor szerint megyünk, ismét kiment a lábamból az erő, mert mivel én Cs-betűs vagyok, ezért én voltam a legelső. Aztán az is kiderült, hogy két csoportban leszünk, és ekkor jött a következő arculcsapás: úgy alakították a sorrendet, hogy végül én lettem a legutolsó. Én, aki mindig szerettem bemenni az első körben. Borzalmas volt ott várni, amíg mindenki bemegy előttem. Inkább zenét hallgattam, vagy a barátommal beszélgettem, néha pedig csak úgy midnen átmenet nélkül elkapott a nevetés, hogy aztán magamba roskadva üljek a széken... Szóval, szép kis érzelmi hullámokat bejártam. :) A hetes tételt szerettem volna húzni, előző este itt számolgattam az Ottawa játékosok számait, és rájöttem, hogy most Turris (ő a 7-es) lehet a legnagyobb segítségemre, valamint MacArthur (ő a 16-os), illetve még Stone is (61 :)), de aztán csodák csodájára mégiscsak Pageau segített a 44-el, mert a 4-es tételből 4-esre feleltem. :) Jó, azért nem vagyok ennyire a számok rabja, ezt csak úgy mondtam. :) A 2. tételt rektor úrnál kellett lefelelnem, és diséretet is kaptam tőle, idézem: "ez nagyon szép volt", és ennek különösen is örültem. ^^ Az 1. tétel kicsit döcögősebben ment, de abból a tárgyból az 5 év alatt egyébként is masszív 3-as voltam, szóval ezt tudtam is, hogy nem lesz tökéletes. Viszont nagyon örülök ennek a 4-esnek, mert ez szépen tükrözi az elmúlt 5 év eredményeit, és azt is mutatja, honnan hová fejlődtem. 

Egyébként elgondolkoztam a pályaválasztásomon most, hogy már tényleg szépen lassan révbe érek. :) Emlékszem, kicsit nehezen döntöttem el, milyen irányba is szeretnék menni, a jelentkezési határidő előtti héten adtam be a papírokat. Igazából sok minden szerettem volna lenni korábban, de így a gimi vége felé két elképzelés játszott nagyon erőteljesen.
Az egyik a belsőépítészet volt. Na, ez elég meglepő, igaz? :D Hiszen a matek sosem volt kifejezetten az erősségem, hát még a fizika... Rajzból viszont mindig jó voltam, és pl. a Sims-ben is szerettem házakat tervezni, építeni.
A másik pedig a pszichológia. Mindig is éreztem magamban késztetést arra, hogy segítsek az embereknek, mégpedig lelkileg (ezt csak azért hangsúlyozom, mert az orvos is segít, de nekm az olyan formában nem menne, mert nem bírom a vért). Végül aztán mégsem a pszichológia mellett döntöttem, azonban, ha úgy nézzük, elég közel maradtam ehhez az irányvonalhoz. 

A végső választásom ugyanis a református lelkipásztori hivatásra esett.

Még emlékszem, amikor a szóbeli érettségire készültem, akkor biztos voltam benne, hogy annál rosszabb nincs a világon. Aztán, ahogy jöttek az első egyetemi vizsgák, ez csak megerősödött bennem, mert az érettségitől tényleg nincs rosszabb, hiszen az az első olyan jellegű megmérettetésünk, ráadásul később az egyetemi vizsgákat megszokja az ember, és már szinte rutinszerűvé válik az egész. Na de most, hogy immár csak másfél napom van a zárószigorlatig, ismét ugyanazt érzem, mint a szóbeli érettségi előtt. Vagy, majdnem ugyanazt. Hiszen szintén kb. egy hónapom volt rá felkészülni, ez idő alatt szinte nem is mentem sehova (leszámítva azt a két napos debreceni utamat, amikor beírattam a jegyeket), hanem itthon ültem, és tanultam, és persze közben pihentem is, de hát milyen pihenés ez, amikor tudom, hogy tanulnom kell? Csak akkor volt teljesen nyugodt a lelkiismeretem, ha ettem, mert tudtam, hogy a jó cél érdekében teszem (máskülönben sosem fogom elérni az áhított 53 kilót...), de miután lenyeltem az utolsó falatot, ismét rám tört a rossz lelkiismeret, hogy evés helyett is inkább tanulnom kellett volna, mert még ezt meg ezt se néztem át, ezért hát inkább elővettem egy újabb szelet kenyeret...
Viccet félretéve... de miért is tennénk félre? "Hittel és humorral" - ez az egyik egyetemi tanárunk jelszava, és teljesen igaza van. Szóval, arra gondoltam, hogy megfogalmazok pár túlélő-tippet azoknak, akik esetleg most hasonló cipőben járnak, mint én, vagy azoknak, akik még előtte állnak, és hát kicsit magamnak is, mert úgy érzem, ha ezt nem teszem meg, ha nem foglalom szavakba a gondolataimat, ha nem nyugtatom meg magam ezzel is, akkor... Na mindegy, inkább nézzük.

1. Ne pánikolj! Könnyű ezt mondani, ugye? Pedig tényleg jobb, ha ilyenkor, főleg másfél nappal a nagy vizsga előtt inkább bele sem gondol az ember. Csak tedd a dolgod, de még véletlenül se gondolj bele, hogy alig 48 óra múlva ott fogsz ülni egy minimum 8 tagú bizottság előtt, hogy számot adjál az 5 évnyi (nem?)tudásodról. 

2. Ne kapkodj! Ilyenkor az a szerencsés, ha már az ismétlés fázisában vagyunk, de egy a lényeg: ilyenkor már ne turbózzuk fel az agyunkat újabb információkkal. Most jöttél rá, hogy nem olvastál el egy könyvet/tanulmányt? Hagyd a csudába, nem most fogod megváltani a világot. Ráadásul, ha még most újabb anyaggal szembesíted az agyadat, félő, hogy az eddig megtanultak nem fognak tudni jól megérni a fejedben. A kevesebb néha több itt is érvényes, hiszen egy ilyen nagy vizsgánál (szerintem) az a lényeg, hogy értsed és átlássad a témát. 

3. Légy kreatívabb! Na, ehhez kapcsolódva akkor hadd mondjam el, hogy szerintem ebben az esetben nem kell mereven ragaszkodni a tétel felépítéséhez. Inkább arra törekedj, hogy átlátható, átfogó képet tudj adni a témáról. Én pl. úgy dolgoztam ki most a tételeimet, hogy konkrétan egy kis dolgozatot írtam belőlük (oké, mániám az írás ^^). Ez plusz meló volt, mégis kifizetődő, bár ez igazából majd hétfőn kiderül...

4. Sokszor kicsiket! Azt tapasztalom, hogy nekem ilyenkor már egyre nehezebben fog az agyam, vagyis nem bírok annyi sokat egy huzamban tanulni. Nem tudom, miért van ez, úgyhogy én azt fejlesztettem ki, hogy inkább többször tanulok kicsiket, és többször iktatok be pihenőt, és van, hogy a pihenő hosszabb, mint a tanulás, de az agyamnak most erre van szüksége. Hogy ez jó-e, vagy sem, azt nem tudom, de valamiylen szinten talán érthető, hogy ha eddigre már elfáradunk...

5. Ne éjszakázz! Oké, tudom, hogy mindenkinek más időpontban fog az agya, tegnap pl. én is negyed 1-ig tanultam, de nem éri meg, mert másnap nem bírsz felkelni, és akkor az egész napodnak annyi. Az éjszaka arra van, hogy aludjunk, az agyunk pedig ilyenkor dolgozza fel azt a sok tananyagot, amit belepréseltünk. A vizsga előtti éjszaka végigtanulása pedig szigorúan tilos! Láttam olyan egyetemista társaimat, akki szigorlat előtt hajnal 5-ig fent voltak, és meg is lett sajnos az eredménye a magánakciójuknak... Itt is csak azt tudom mondani: amit addig nem tudtál megtanulni, azt nem akkor éjszaka fogod. 

6. Inkább csak olvasgasd az anyagot! Próbáld meg úgy felfogni, mintha egy történetet olvasnál, például. Oké, tudom ez nehéz, de azért egy próbát megér. A magolós-felmondós módszerek ideje régen lejárt, és igazából nem is lenne szabad ezt alkalmazni, mert ilyen nagy mennyiséget lehetetlenség bemagolni, meg különben is, amit csak bemagolsz, az úgyis elfelejtődik. Talán ott a vizsgán még fogod tudni, de mi van, ha leblokkolsz? És különben is, nem csak arra az egyik vizsgára tanulok, hanem a későbbiekre is, hiszen ezekre az információkra szükségem lesz a munkám során. Legalábbis, ha így fogod fel, akkor szerintem már van egy óriási hajtóerő, és így könnyebb lesz, hiszen megváltozik a hozzáállásod.