Elgondolkoztam azon, hogyan tudunk mi, emberek, irgalmasan viselkedni egymással szemben. Ha nagy általánosságban nézzük ezt a témát, akkor könnyű a közhelyekben elveszni: adjunk az éhezőnek, segítsünk a rászorulóknak, stb., stb. - de valójában már itt elbukunk, hiszen ha látunk egy hajléktalant, sokan inkább elfordítjuk a fejünket, meg különben is, ki tudja, tényleg szüksége van-e arra a pénzre, vagy tényleg arra költi-e, amire költenie kellene. Ez nyilván kétirányú dolog, hiszen vannak, akik visszaélnek a másik jóindulatával, viszont olyan is van, aki minden különösebb ok nélkül bizalmatlan, de hát nyilván ennek is oka van, mint mindennek... Szóval, ez egyfajta ördögi kör, de talán nem is fontos, hogy kibogozzuk ezeket a már nagyon összekuszált szálakat. 

Irgalmassággal fordulni a másikhoz igenis tudunk, és kell. Mert mindenki életében vannak olyan személyek, akiknek erre szükségük van. Nem is gondolnánk talán, de közeli hozzátartozókról, barátokról, ismerősökről van most itt szó. Olyanokról, akik lelki mélységeket élnek át. Akik nem fizikailag, hanem lelkileg éheznek. És igen, tudunk rajtuk segíteni, egy beszélgetéssel, odafigyeléssel, törődéssel. Hogy érezzék: nincsenek egyedül. 

Csakhogy, sajnos vannak olyan helyzetek, amikor mi mégsem tudunk segíteni. Amikor a másik olyan állapotban van, hogy a mi jólelkűségünket nem tudná kellően befogadni, és így csak rontanánk a helyzetén. Van, amikor a másik érdekében kell keménynek lennünk, és fájó szívvel bár, de elzárkózni a beszélgetéstől. Azt hiszem, ez a legnehezebb, de meg kell tanulni, mert van, amikor már nagyobb segítségre van szüksége az illetőnek. És itt most nyilván sokan az orvosi segítségre gondolnak - pedig nem erről van szó. Persze, van, amikor tényleg az kell. De itt most mégis másvalakire gondolok: Istenre. Amikor azt érezzük, hogy hiába minden erőfeszítés, mi már nem tudunk többet tenni a másikért, akkor az a legjobb, amit tehetünk, hogyha imádságban Isten kezébe helyezzük az illető életét. Most lehet páran azt gondoljátok, hogy ez megint milyen közhelyes dolog már. Pedig nem az. Aki valaha is próbálta már legalább egyszer az imádság erejét, az garantáltan nem csalódott. Hogyha valakik még mindig úgy gondolják, hogy ez csak valami vallásos-keresztyén-közhelyes maszlag, akkor itt egy részlet egy közismert világi filmből, közismert színészekkel, ami talán többet mond minden szónál. Úgy gondolom, ha mást nem, egy próbát megér ez az imádság-dolog. Végül is, nem veszíthetünk semmit, nem igaz? :)

Egyik ismerősöm ajánlására megnéztem tegnap a "Hoki-koki" c. filmet. Az alapján, amit elmondott róla, azt hittem, hogy kábé ugyanaz lesz, mint "Az erőpróba", csak jégkorongos kiadásban. Nos, nem így lett, mert végül egy teljesen más jellegű filmet kaptam. Most nem ajánlót szeretnék írni, hanem inkább arról szólna ez a bejegyzés, hogy ha már valaki szeretne közelebbről is megismerkedni a jégkoronggal, akkor semmiképpen se a filmek irányába induljon el! Hogy miért? Azt most el is mondom.

Sokan mondják, hogy a jégkorong durva sport, és ez valamilyen szinten még igaz is, hiszen nyilván vannak benne verekedések. DE: ez a sport nem erről szól! Nagyon nem! Ez a film azonban, amit láttam, sajnos erre hegyezte ki az egészet, hiszen a főszereplőnek is kábé annyi volt a szerepe a csapatban, hogy az ellenfél játékosait alaposan helyre tegye, látszólag minden különösebb indok nélkül. Tény, hogy valóban minden csapatnak van egy-két olyan játékosa, amely kifejezetten arra specializálódott, hogy verekedjen, mint pl. az Ottawa Senators-ban Borowiecki, de általában azért óvatosan bánnak ezekkel a dolgokkal, hiszen komoly kizárásokkal, eltiltásokkal is járhat a dolog (kivéve Crosby esetében, mert ő simán leszakíthatja bárkinek az ujját, a haja szála sem fog görbülni, na mindegy...). De a filmben egyébként is voltak irreális dolgok, pl. hogy a bedobáskor a két védőjátékos egymásnak esik amiatt, mert az egyik beszólt a másiknak a hajára. WTF?! Ilyen nincs! Olyan előfordul, hogy már a bedobáskor repül a kesztyű, de higgyétek el, nekik ott nincs arra idejük, kapacitásuk és energiájuk, hogy egymás haját elemezgessék. Legalábbis, én mindig azt látom a bulikon (így hívják a bedobást), hogy mindegyik játékos maximálisan a korongra figyel. Aki nem így tesz, az nem is igazi játékos. Bár oké, az is igaz, hogy eddig csak NHL meccseket láttam, ahol azért nyilván komolyabb szinten űzik a sportot, és nagyobb a tét, ez a film pedig a CHL illetve AHL csapatokat vette célba, szóval ki tudja, hogy az alsóbb ligákban mindez hogy megy? Mégsem tudom elképzelni, hogy meglett, elhivatott férfi emberek ilyen komoly helyzetben ilyen apróságokra pazarolnák a drága időt. 
De volt egy másik jelenet is a filmben, ami szintén nagyon távol állt a valóságtól, ugyanakkor a végletekig kidomborította a jégkorong (nem létező) brutalitását. A film vége felé, az utolsó izgamas jelenetben ugyanis a következő játszódik le: a meccs közepette a kapus egyszer csak eltűnik a kapuból, és főszereplőnk (aki gyanítom, hogy védőjátékost alakít) ott találja magát a kapuban egyedül, készen arra, hogy a gólt akár az élete árán is megakadályozza. Igen ám, de a korong úgy szájba vágja, hogy elterül a földön, és mondani sem kell, jó pár fogától búcsút is vehet, de mindez még semmi: az ellenfél játékosai továbbra is próbálkoznak a korong beütésével, nem törődve azzal, hogy újabb és újabb csapást mérnek Doug arcára, majd az egyikük még ráadásképp a korcsolyával jól belelép a lábszárába. És mit tesz erre a bíró? Mive már csak öt másodperc volt hátra a meccsből, szépen megvárja, amíg ez a kis idő letelik. Mi?! Ilyen nincs! A valóságban a bíró már ott lefújja a mérkőzést, hogy Doug-ot először arcul kapja a korong. Nemhogy még megvárja, amíg ilyen súlyos sérüléseket szenved... Ilyen egyszerűen nem fordulhat elő a jégkorongban. Nagyon odafigyelnek a játékosok testi épségére. A verekedést is csak egy ideig tűrik el, de mihelyst komolyra fordul, egyből közbelépnek. 
Szóval, nem arról van szó, hogy ne nézzetek ilyen témájú filmeket. Csak jó, ha tudjátok, hogy bizony ezek nagyon messze állnak a valóságtól. Ne ezek alapján akarjátok megismerni ezt a sportot, és ne az ilyen filmek alapján jelentsétek ki, hgy "ez csak a verekedésről szól, semmi többről". Mert egyébként sokkal, de sokkal többről szól a jégkorong! De ez egy másik bejegyzés témája lesz. :) Addig is, egy jó tanács: ha készek vagytok arra, hogy belevessétek magatokat a jégkorong rejtelmeibe, akkor:
- kezdésnek elég lesz, ha beírjátok a Youtube-ra, hogy pl. "Ottawa Senators vs New York Rangers game 2 higlights", vagy bármilyen másik meccs megteszi, a lényeg: hogy először egy összefoglalóval kezdjétek. Ezek kb. 10 percesek, szóval nem sok, és tényleg a legjobb pillanatok vannak összeválogatva, szóval semmi durvaság, ami elijesztene. :)
- ezután, ha úgy érzitek, szeretnétek tovább lépni, akkor jöhet az nhlreplays.com, vagy a fullmatchtv.com/nhl, ahol teljes meccseket nézhettek végig. Ezek kb. másfél-két órásak, nyilván a hosszabbítástól függ. Érdemes rászánni az időt, és elejétől a végégig megnézni, tehát nem hagyni közte nagy szüneteket, mert akkor csak elvesztitek a fonalat. 

Sziasztok! Azt hiszem, ilyen még nem nagyon volt, hogy két napig ne írjak, de megvolt rá az okom. Kezdem is az elején. :) Csütörtökön ugyebár elmentem az orvoshoz a szokásos éves gasztroenterológiai-kontrolvizsgálatomra. Egy új orvoshoz mentem idén, mert már kicsit elegem volt abból, ahogyan a kórházi laborban bántak velem a vérvételkor, illetve az ultrahangvizsgálat során is. Elhiszem én, hogy egy egészségügyi dolgoznak nem könnyű, ezt aláírom, de a beteg sem jókedvéből van ott... Na, mindegy. Ez a mostani orvos teljesen más volt, mondjuk már azelőtt is ismertük, de még nem voltam nála vizsgálaton, csak most. Levette a vért, amit jól viseltem, csak aztán megláttam nála a véremmel teli kémcsőt... :D Aztán az ultrahangot is megcsinálta, és kiderült, hogy be van gyulladva az epehólyagom. Amikor ezt kimondta, annyira megijedtem, mondom biztos műteni kell, de aztán elmagyarázta, hogy az önmagában teljesen normális, hogy megtelik az epehólyag, mert ez a stressz hatására egy általános folyamat, csak az a gond, hogy nekem valamiért nem tud kiürülni. Gyógyszer helyett pedig a következőket írta fel: bab, csirkemáj, extra szúz olívaolaj (ez segít, hogy kiürüljön az epehólyag), szőlőmagolaj, gránátalmalé, cékla. Jövőhét pénteken kell visszamennem, remélem, minden rendben lesz, mert azért kicsit megijedtem. Olyan rossz érzés tudni, hogy az egyik belső szervem be van gyulladva... és az a durva, hogy eddig egyetlen orvos sem mondta soha, hogy mégis, konkrétan mikre figyeljek oda. Szóval, oké, hogy ez az egész nem betegség, de mégis könnyen lehet belőle baj! De most örülök, hogy elmentem ehhez az orvoshoz, mert eddig ő az első, aki ilyen normális, használható utasításokkal látott el. Szóval, remélem, minden rendben lesz, de azért kicsit félek. 

Ez volt csütörtökön, tegnap pedig találkoztunk a barátommal, pontosabban, én mentem náluk. Nagyon jól éreztem magam, feltöltött ez a találkozás, csak most kicsit bizonytalan, mikor tudunk majd megint találkozni, de nem aggódok, és ő se, mert tudjuk, hogy jó lesz minden. :) Láthattam Bessie-t is, utoljára tavaly nyáron láttam, azóta sokat nőtt és hízott is. Olyan aranyos. ^^ Két éves fajtiszta beagle nőstény kutya, a barátom az egyik közeli ismerősétől vette, csak valami jelképes összeget kellett érte fizetni, de egy ilyen kutya bármennyi pénzt megér. Hűséges, ragaszkodó, még hozzám is, pedig engem nagyon ritkán lát, de mihelyst meglát, egyből szalad hozzám, és szinte remeg azért, hogy simogassam meg. Régebben még nagyon ugrálós volt, de erről már kezd leszokni, viszont ha ott vagyok, előszeretettel beszökik a házba, és persze egyből tudja, hol keressen. :D Egyébként a barátom annak idején el akarta hozni nálunk, hogy itt legyen, de én mondtam, hogy inkább maradjon náluk, mert itt nálunk sajnos vannak rosszindulatú szomszédok, akik képesek megmérgezni a kutyát/macskát, ha az véletlenül átmegy hozzájuk. És mivel az előző kutyámat is megmérgezték, így igencsak félek, hogy ismét így járok. :( De a barátoméknál szerencsére nincs ilyen gond, Bessie ott mehet akárhová, a szomszédok nem fogják bántani. Pedig beagle kutya lévén elég gyakran csavarog... :)

Aztán voltunk moziban is Kisvárdán (ez egy kisváros Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a barátom oda járt középiskolába), eredetileg Nyíregyházára akartunk menni, de a barátom mondta, hogy Kisvárdán is van egy komlpett kis mozi. Először idegenkedtem tőle, mondom, ismerem én az ilyen vidéki művelődési házas-mozikat, de ebben kellemesen csalódtam. Olyan mint a plázás Cinema City, csak kicsiben. Aranyos kis hely, barátságos, szép, tiszta, jó hangzással és látvánnyal. :) A Baywatch-ot néztük meg. Tudom, hogy sokak szerint gagyi, és sok negatív kritikát kapott, de ennek ellenére nekem tetszett. Bár, igazság szerint csak Dwayne Johnson miatt néztem meg, mert ő az egyik kedvenc színészem. Bár, szerintem a szüleink jobban értenék ezt a filmet, elvégre az ő idejükben ment a Baywatch sorozat. Mondjuk, amit nem értettem, hogy miért tartották meg a sorozatszereplők neveit? Pl. Dwayne Johnson volt Mitch, akit annak idején David Hasselhoff alakított, aztán C.J. is, aki a sorozatban Pamela Anderson karaktere volt, de ugyanígy Summer és Matt Brody is szerepeltek a sorozatban. Én azt hittem, hogy ez a film a sorozat folytatása, de akkor most mégsem értem, hogy mi akart ez lenni? Valamiféle párhuzam? Vagy előzmény? Vagy csak poén? Na, mindegy, alapvetően nekem tetszett, szerintem jó kis nyári film. Könnyed, van benne kellő izgalom, és én nem éreztem benne külöösebb erőltetettséget. Csak szerintem Zac Efron-t megspórolhatták volna belőle, de ez már csak mellékes. :) 

Mozi után pedig még sétáltunk kicsit Kisvárdán, aztán jöttem haza. A barátom elhozott Mátészalkáig, ez tőlük kb. 50 km, hazáig akart, de mondtam, hogy inkább ne, mert itt mifelénk elég rossz is az út, meg most mindenhol újítják, és rengeteg a kamion, és nem akartam, hogy fáradt legyen, mert vasárnap pedig istentiszteletet tart otthon náluk. De nem is baj, hogy csak Szalkáig vitt, mert útközben egy hatalmas viharba keveredtünk. Nagyon régen láttam már ilyet, orkán erejű szél volt, alig láttunk valamit, az úton ágak voltak, és az egyik fát pedig úgy döntötte ki a vihar, hogy csak a villanyvezeték tartotta az út fölött, úgy mentünk át alatta. Nem volt semmi, de szerencsére aztán mindenki épségben hazaért, így kijelenthetem, hogy nagyon jó napom volt tegnap. :)

Ami azonban mégis kicsit beárnyékolta, az, hogy a Linkin Park frontembere, Chester Bennington öngyilkos lett. Amikor láttam a neten, nem akartam elhinni. Mondom, biztos csak hazugság. Ez nem lehet igaz. Persze, tudom, hogy milyen nehéz gyerekkora volt, de olyan tehetséges volt, a Linkin Park pedig olyan sikeres, ráadásul családot is alapított időközben... Egyszerűen felfoghatatlan. Olyan borzasztó... De az még inkább, hogy általában ilyen esetekben az illető megbánja, amit tett, de akkor már késő... :( Ez egy nagyon nehéz dolog, emlékszem, amikor kórházi gyakorlaton a pszichiátriára mentünk, arra gondoltam, hogy csak nehogy olyan beteghez kerüljek, aki öngyilkosságot kísérelt meg, mert egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék neki... aztán végül pont egy olyanhoz kerültem. És rájöttem, hogy igazából nem is nagyon kell neki mondani semmit, inkább csak hagyni kell, hogy kibeszélje magából, és éreztetni kell vele, hogy nem ítéljük el egyáltalán. Inkább erősíteni kell benne ilyen esetben, hogy milyen csodálatos dolog, hogy kapott még egy esélyt az életre. De Chester már nem kap új esélyt a földi életre. :(  Egy nagyszerű énekes távozott közülünk, aki biztos vagyok benne, hogy önhibáján kívül jutott ideáig. És pont az ilyen eseteknek kellene intő példának lennie mindenki számára, hogy végre értsük már meg, mekkora károkat tudunk okozni egymás lelkében! Sokkal jobban oda kellene figyelnünk egymásra, hogy feleslegesen még csak ne is szóljunk, végképp nem bántó, ártó szándékkal, mert vannak olyan sebek, amik évek, évtizedek múltával sem gyógyulnak be... Én elmondhatatlanul sajnálom, hogy Chester meghalt, mert számomra a Linkin Park mindig is nagyon sokat jelentett, az egyik kedvenc zenekarom volt majdhogynem tíz éves koromtól kezdve, először a rock miatt, majd később azért is, mert szerintem mesterien ötvözték a rock és a rap műfaját. Ettől voltak ők egyedülállóak, egyediek, utánozhatatlanok, és olyan kedvesek számomra. 

Tegnap megnéztük a barátommal az Utazókat, amit egyébként akkor adtak a moziban, amikor a xXx-et is. Emlékszem, még örültem is, mert azt hittem, mindenki a xXx-re jött, de aztán csalódottan láttam, hogy az Utazókra, amit a szemközti teremben adtak. Természetesen akkor nem is foglalkoztam ezzel a filmmel, bár az előzetesét láttam, de nem kötött le. Aztán olvastam róla kritikákat, hogy milyen rossz, de még az sem érdekelt. De tegnap elszántam rá magam, hogy megnézzem. És hát... hát... hááááát....
Nem jött be. És nem befolyásolt egyik kritika sem, előre leszögezem! Tényleg megadtam neki az esélyt, főleg, mert nem is emlékeztem már rá annyira, hogy mi volt az előzetesben meg a véleményekben. Nem voltam előítéletes. De egyáltalán nem tetszett. Bár, Jennifer Lawrence-nek jól áll ez a haj. :)
Na de a film... Nos, az alapötlet nem lett volna rossz, de a kivitelezés nekem egyáltalán nem jött át. Először is, túlságosan elhúzták az elejét, amikor Jim még csak egyedül van. A film felénél olyan szinten untakoztam, hogy az ablakon bámultam kifelé, és teljesen máson gondolkodtam. Aztán kicsit felpörögtek az események, mert felébresztette Aurora-t (az előzetes itt nagyon is átver minket), majd pedig a semmiből felébred a kapitány (aminek amúgy nem tudom, mi értelme volt), aztán váratlanul meghal (???), majd kiderül, hogy lyukak vannak a hajón, meg hogy van valami gáz a.... szellőzővel? Azt nem is értettem igazán, na mindegy... az a lényeg, hogy nem lehetett kinyitni az ajtót, amin át távozhatott volna a felesleges energia, így a srác kiment, hogy feláldozza magát... ja, de előtte még a robot pincér elárulta Aurora-na, hogy valójában Jim ébresztette fel, így összevesztek természetesen... de aztán mégiscsak kibékültek hirtelen, mert Aurora rájött, hogy nem tudna egyedül itt maradni, ami amúgy érthető, csak hát na...
Szóval nekem egyrészt unalmas volt, másrészt zavaros. Végig azt éreztem, hogy csak kerülgetik a sztori lényegét, a központi mondanivalóját, de nem sikerült megragadni. Bár kétségtelen, hogy Aurora közel állt hozzám, hiszen ő is író. :) Illetve szerintem még azt kellett volna hangsúlyozni, hogy az emberek miért is hagyják ott a földet, hogy 120 évet utazzanak hibernált állapotban egy teljesen idegen bolygóra... 
Ja, és egyébként lehet, hogy ez bemagyarázás, de felfedezni véltem más filmeket is benne. Például Aurora nevű lány van a Babylon A.D.-ben is, valamint a rosszul záró/nem nyíló zsilip A Boszorkány-hegy c. filmben is ott van. Jó, nem mondom, hogy ezekről koppintottak, csak feltűntek. :)
Viszont, ha már Babylon A.D.... ismeritek azt a filmet? Röviden elmondom, szóval arról szól, hogy van Toorop (Vin Diesel) egy zsoldos, akinek Kelet-Európába kellett menekülnie az USA-ból, mert ott bűnösnek tartják. Megbízást kap, hogy juttasson el egy lányt, Aurora-t Amerikába, és ezzel együtt új életet is kaphat, új személyazonosság, stb. Elvállalja, és így elindulnak az USA-ba, a végén pedig kiderül, hogy Aurora egy mesterségesen előállított intelligencia, tulajdonképpen egy gép, de egy tökéletes prototípus. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amúgy ez a sztori szerintem nincs jól kidolgozva, vagy legalábbis folytatást kívánna. DE: ez az egész tökéletes prototípus eszembe juttatta A Hűségest, mert ha jól emlékszem, a filmben az van (a könyvben még nem tartok ott, sajnos...), hogy Tris is ilyen tökéletes, tehát nem Elfajzott, ahogyan gondolja, hanem a Tökéletes. És persze megint nem azt mondom, hgy Veronica Roth innen "koppintott" volna, de hát adhatta neki az alapötletet, nem? És egyébként a Babylon A.D.-ben is úgy van, hogy New York tele van kivetítőkkel, amelyeken mindig az a nő beszél, aki valami új irányzatnak a vezetője, és A Beavatott-filmekben is vannak ilyen kivetítők. Még egyszer mondom, tényleg nem koppintással vádolom az írónőt, hogyan is tehetném, hiszen nagyon szeretem a könyveit, csupán feltűntek ezek a hasonlóságok, és egyébként nem is hibáztatnám, ha foglalkoztatta volna ez a film, mert én is láttam már vagy háromszor, de még mindig nem értem pontosan, mi is a lényege. Viszont amúgy érdekelnek az ilyen témák, mármint ezek a jövőbeli-posztapokaliptikus-utópisztikus ábrázolások. Én már csak ilyen vagyok. :) 

Az elkövetkező hetekben kicsit el fog fordulni a figyelmem A Beavatottól, ugyanis ma döbbentem rá, hogy már egy hónap sincs hátra a Halálos iramban 8. részéig! Április 13.-án ugyanis jön a premier, és ez annyira jó! A legutóbbi előzetes tényleg ütősre sikerült, és úgy érzem, hogy az egész film nagyon jó lesz. Bár a Google számomra kicsit érthetetlen módon a krimi/thriller műfajba sorolja, pedig szerintem inkább akció, na de mindegy. Majd kiderül. :) Az biztos, hogy már a cím is sokat sejtet: The Fate of the Furious... hm, de vajon ez mire utal pontosan? Ami végképp nem fér a fejembe, hogy miért fordul el Dominic a családjától, és miért szűri össze a levet azzal a szőke nővel, miután nagy nehezen visszakapta Letty-t? És miért lesz Hobbs az új "családfő"? Sok a kérdőjel bennem, amikre már nagyon szeretnék választ kapni, de még várni kell egészen pontosan 28 napot - és még nem is biztos, hogy meg fogom tudni nézni premierben. Nem, mintha annyira vágynék arra, hogy egy túlzsúfolt moziterembe nézzem végig, csak hát ha már ennyit vártam rá, szeretném minél hamarabb látni. :) Igazság szerint az utóbbi időben kicsit ki is ment a fejemből, vagy jobban fogalmazva, kiesett a látókörömből, de most ismét "felfedeztem". Szóval, előre szólok, hogy az elkövetkező hetekben a bejegyzéseim nagy része valószínűleg erről (is) fog szólni. :) És tervezem, hogy új design is lesz - lehet, hogy túl gyakran váltogatom, de szerintem fő a változatosság, főleg így tavasszal. :)
Egyébként ma voltam könyvtárban, írtam a szakdolgozatot, pontosabban nekiveselkedtem az idegen nyelvú irodalomnak. Angol és német. Vicces, mert németet tanultam 9 éves korom óta emelt szinten, és nyelvvizsgáztam is belőle, angolt pedig csak gimiben tanultam 4 évig, és csak érettségiztem belőle - ehhez egyébként az is hozzátartozik, hogy évek óta én voltam az egyetlen a suliban (800 fős diákságról van szó), aki egyszerre érettségizett a két nyelvből, még a tanárok is csodálkoztak. :) Na, szóval mindezek ellenére az angolt jobban szeretem, igazából gimiben azt szerettem volna emelt szinten tanulni, az angoltanár bele is egyezett volna, de a némettanár nem, úgyhogy így ugrott a terv. De úgy hozta a sors, hogy ismét angolozhatok, mégpedig a szakfordítás kapcsán, ugyanis nálunk ez három féléves: Bevezetés a szakfordításba, valamint Szakfordítás 1-2. Mivel a Bevezetést nem indították németből, így maradt az angol, de örülök is neki, mert mint mondtam, az angolt jobban szeretem. Nincs az a sok ragozás, meg névelők, meg stb., szóval nekem sokkal testhezállóbb. :) És hát ugye a szakdolgozathoz is kellenek idegennyelvű források, szóval most már nem akartam tovább húzni, úgyhogy nekiültem. Hát, elfáradtam, főleg a német könyvekkel... Az angolnál meg rá kellett jönnöm, hogy elég csak pár szót lefordítanom, mert amúgy olvasásra is megértem nagyjából, mit akar mondani. Szóval, nagyon örültem neki. :) Ez kicsit feldobott (na, ez is csak én lehetek, hogy a tanulás feldob), mert amúgy tegnap óta rossz a közérzetem. Ritkán fordul elő velem, de akkor nagyon rossz, főleg, mert nem tudom, mi idézi elő. Nyilván még mindig a lelki fáradtság, amit múltkor írtam. Bár szerintem ezt már csak akkor fogom kipihenni, ha júniusban végzek - legalábbis a tanulmányok benti részével, mert ugyebár még hátravan a gyakorlati év, de akkor már nem leszek kolis, a suliba is csak havonta kell bejárni konzultációkra, szóval mindenképpen jobb lesz. Bár azért szerintem hiányozni fognak kicsit az előadások - magamat ismerve :) - és hát persze tudom, hogy a gyakorlati év sem lesz könnyű, hiszen gyakorlatilag dolgozni fogok. De a tény, hogy nem leszek kolis, már önmagában is felüdítő. Egy teljesen más világ lesz, de azért persze várom. De addig még sok minden van hátra - de úgy a jó, ha zajlik az élet. :)