Ma délután, amikor épp a 2017. május 17.-i Pittsburgh Penguins - Ottawa Senators meccset próbáltam volna nézni (sajnos az nhlreplays.com fel van függesztve, a fullmatchtv.com pedig valamiért nagyon akadozik... :( ), egyszer csak megvilágosodtam, miközben néztem a játékosokat, akik a pályán száguldanak fel-alá, kergetve az apró kis korongot... Mintha valahol már láttam volna hasonló vonásokat, mozdulatokat... De hol, de hol...?
Áh, megvan! A kviddicsben!
(Figyelem! Erőteljesen pihent agyszüleményű bejegyzés következik, csak saját felelősségre olvasd tovább! :D )
Viccet félretéve: több, mint valószínű, hogy J. K. Rowling, akár tudatosan, akár nem, de a jégkorongot vette alapul, amikor megalkotta a kviddics nevezetű sportot - és ha a rajongókon múlna, már bizonyára lenne NQL (National Quidditch League), csakhogy az emberiség még nem jutott el odáig, hogy megtanuljon seprűvel repülni (szerencsére!). De komolyra fordítva a szót, én most összeszedtem néhány hasonlóságot, amely igenis felfedezhető a jégkorong és a kviddics között. Lássuk hát! :)

1. A gyorsaság
A jégkorong az egyik leggyorsabb sport/csapatjáték, ez nem vitás. A játékosok hihetetlen sebességgel siklanak ide-oda a jégen, a nézőknek pedig igenámcsak kapkodniuk kell a fejüket, ha nyomon akarják követni az eseményeket. A kviddics szintén nagyon gyors játék, hiszen a levegőben csak úgy hasítanak a seprűjükkel a játékosok. Tehát, adja magát, hogy Rowling-ot a gyorsaság tekintetében csakis a jégkorong ihlethette. Ez nem vitás. ^^

2. A csapat felépítése
Ne számítsuk most bele a fogót, mert ő egy bónuszjátékos (tudom, ő a legfontosabb, de most a mi szempontunkból mondom), viszont nézzük meg a többieket: egy kapus, két terelő (vagy védő), három hajtó (vagy támadó). Ez a képlet mindkét játék esetében tökéletesen megállja a helyét. Hát nem? :)

3. Ütők
A kviddicsben csak a terelőknek van ütőjük, amelyekkel ugyebár a gurkót irányítják az ellenfél felé, de mindenképpen elmondható, hogy az ütő a kviddics esetében is kiemelt fontosságú szerepet tölt be. A jégkorongnál pedig ugyebár egyértelmű... :)

4. Erőszak
Bizony, mindkét sport híres a durvaságáról, így ez is egy közös vonás. Ez van. 

5. A cikesz és a korong
Ugyebár a kviddicsben több labda is van (kvaff, gurkó, cikesz), de a cikesz a legfontosabb, mert azt kell megszerezni ahhoz, hogy a csapat biztosan nyerjen. Igen ám, de a cikesz nagyon kicsi, ezért igen szemfülesnek kell lennie a fogónak ahhoz, hogy megtalálja. A jégkorongnál valami hasonló figyelhető meg: egy viszonylag kicsi korongot üldöz mindenki, amit igen könyű szem elől veszíteni (láttam már erre példát meccseken, bizony). Különbség, hogy míg a kviddicsben csak egy játékos feladata a cikesz hajkurászása, addig a hokiban mindegyik játékos kötelessége a korong szemmel tartása. De ez a kicsi, mégis létfontosságú tárgy összeköti a két sportot. :)

Egyébként én személy szerint mindig is imádtam a kviddicset, és most már azt is tudom, hogy nem véletlenül volt a kedvencem a Weasley terelő-páros. Úgy látszik, gyengéim a védőjátékosok... :D 

Sziasztok! Tegnap este akartam írni bejegyzést, de nem volt időm, ugyanis ma két szolgálatom is volt: egy reggeli istentisztelet, valamint egy déli áhítat, ez utóbbi kifejezetten az időseknek, akik a szeretetotthonban laknak, plusz még volt egy temetés is, de ott csak kántorizáltam. Szóval, tegnap este ezekre készülgettem, közben pedig, ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, jégkorongmeccset néztem, mégpedig az április 21.-i Boston Bruins elleni meccset. Most már megnéztem az összes szezonbeli mérkőzést, amit sikerüt betöltenem, úgyhogy már csak a rájátszás maradt, szóval nemsokára elérkezem azokhoz a mérkőzésekhez, amiket élő közvetítésen láttam. :) Kicsit hosszúra nyúlt egyébként a meccsnézés, mert folyton elment a netem, meg egyébként is, szünetek nékül három óra hosszás (!!) volt, mégpedig azért, mert két hosszabbítás is volt. Nagyon durva volt, teljesen elfáradtak a játékosok, ráadásul Karlsson-nak szerintem begörcsölhetett a lába, (ami azért abban a felszerelésben még kellemetlenebb lehet...) mert a meccs vége felé inkább csak a kispadon ült, mert akárhányszor felment a pályára, egyszerűen nem bírt sokáig fent maradni, aztán amikor visszament, akkor be is ment a mindent eldöntő Bostonos gól. Olyan ideges lett, hogy az ütőjével előbb teljes erőből rávágott a kapura, majd elhajította. Nagyon sajnáltam őket, mert tényleg küzdöttek keményen, de hát az vigasztalt, hogy tudom a végkimenetelét, vagyis hogy ők fognak tovább jutni. De ma tovább folytatom a szezonmaratont, már csak azért is, mert holnap szabadnapom van, úgyhogy végre alhatok tovább. :D De nem olyan sokáig, mert holnap is van egyéb dolgom, ráadásul vasárnap istentisztelet, és azon szolgálok: liturgus leszek, ami azt jelenti, hogy a prédikácón és a prédikáció utáni imádságon kívül minden az enyém. Úgyhogy, elvagyok itt, bár azért még mindig kicsit nehéz, és nem zökkenőmentes. De, a szüleim azt mondják, minden kezdet nehéz, és ebben tagadhatatlanul igazuk van. Úgyhogy, hajrá! :)

/forrás: Facebook/

Tegnap olyan fáradt voltam, hogy már este hatkor tudtam volna aludni, ennek ellenére tovább fent voltam. Sokkal tovább. Pedig pénteken is már hatkor keltem, egész nap konferencián voltam, aztán hazautaztam, majd tegnap megint keltem korán, mert ballagásra mentünk, ugyebár. Úgy terveztem, hogy korán lefekszem, és kipihenem magam.

De aztán megtudtam nyolc óra körül, hogy az Ottawa Senators és a New York Rangers játszik egymással. És ez keresztül húzta a számításaimat.

Bár először nem is akartam nézni, csak gondoltam arra, milyen jó lenne, ha az Ottawa megnyerné, hiszen így még közelebb kerülhetnének a Stanley kupához, merthogy kanadai csapat már vagy 23 éve nem emelhette magasba ezt a díjat. Na, de aztán csak mozgatta a fantáziámat, miután megtudtam, hogy a Spíler TV is közvetíti - csakhogy a TV-m nem működött valamiért. Úgyhogy végül a neten találtam egy élő közvetítést, csakhogy az késett egy kicsit, így a barátom (akivel közben Facebook-on tartottuk a kapcsolatot) hamarabb tudta meg fél perccel, hogy nyert az Ottawa, mint én. Na, de mindegy. Az a lényeg, hogy ez a közvetítés tele volt reklámokkal, úgyhogy végül éjfél után lett vége, DE teljesen megérte, mert nagyon jó meccs volt, még úgy is, hogy nem követtem az elejétől. Azt tudom, hogy az Ottawa 2:0-ról küzdötte fel magát a 2. harmadban 2:3-ra, ami nagyon szép teljesítmény. Utána pedig, jó szokásukhoz híven, a hosszabbításkor belőtték a mindent eldöntő 5. gólt. De azért húzós volt, mert a Rangers is belőtt egyet, de aztán szerencsére azt a játékmesterek nem fogadták el. Így nyert az Ottawa. De nagyon ügyesek voltak, szóval ezért tényleg megérte fent maradni. :)

Elgondolkoztam azon, hogyan is válik valaki szurkolóvá? Én ugyanis sohasem voltam ez a sportos-személyiség, nem igazán érdekelt semelyik sportág, és igazából nem is tudom, miért kezdődött el nálam ez a jégkorong iránti szeretet. Mondjuk a jégkorong nagyon tetszik, mert pörgős, és nem kényeskednek a játékosok. Pl. tegnap a Rangers-ben játszó Jimmy Vesey úgy játszotta végig a 3. harmadot és a hosszabbítást, hogy előtte egy hatalmasat tanyázott a jégen, és a fél szeme bedagadt, ráadásul az orrát is beütötte. 

Na de mégis, miért pont az Ottawa? Azt hiszem, az első meccs mindenképpen sorsdöntő. Az első jégkorong meccset, amit láttam, pont az Ottawa Senators játszotta a Boston Bruins-szel szemben, és bár nem néztem végig, azt tudom, hogy az Ottawa nyert, mégpedig az utolsó pillanatban. Aztán, múltkor megint játszottak a New York Rangers-szel szemben, akkor is az utolsó pillanatban nyertek. Talán ez tetszett meg bennük, hogy a meccs alatt sokan úgy gondolják, tutira nem ők fognak nyerni, egyszóval, leírják őket, ők pedig az utolsó pillaantban az élre törnek. És talán pont ez tetszett meg bennük, hogy akár a végső pillanatig hagyják, hogy a nézők többsége vesztesnek tartsa őket, de ők legbelül tudják, hogy nyerni fognak, mert bíznak önmagukban és egymásban. Az ők játékuk pedig erőt ad nekem, hogy bízzak önmagamban, mert vannak, akik támogatnak, a többiekkel meg igazából nem kell foglalkozni, mert úgysem tudok mindenkinek megfelelni, de nem is kell, elsősorban Istennek és önmagamnak feleljek meg. Istennek meg igazából nem is kell, mert Ő ismer a legjobban, tudja,  milyen vagyok, elvégre, Ő alkotott, szóval... :)

Na, tehát, nagyon érdekes, ahogy kialakult bennem ez a kötődés a csapat iránt, és persze nem azt mondom, hogy most már ilyen őrült-drukker lettem, de az Ottawa Senators-t mindenképpen a szívembe zártam, pont azért, amiket fentebb is leírtam. Mert a sport igazából erről kellene, hogy szóljon: a játékosok példát, erőt, motivációt adjanak a játékukkal, a kiállásukkal. És nem attól lesz jó egy csapat, vagy egy játékos, hogy mindig nyer. Mert múltkor pl. a Rangers megverte az Ottawa-t, nem is akárhogy. Bár, talán azért, mert Karlsson megsérült. De ez lényegtelen. Nem a győzelem a fontos. Persze, az is számít, de nem minden áron. Sokkal fontosabb az, ahogyan játszanak, sőt, még inkább: hogy mit üzen a játékuk. Azz Ottawa Senators játéka pedig azt üzeni számomra: bízzak önmagamban, mert igenis, képes vagyok rá.