Sziasztok! Kicsit régen írtam, pedig az utóbbi időben sikerült viszonylag rendszeresen blogolnom. Most már, hogy közeledik a záróvizsga, elkezdtem rá tanulni, de az is az igazság, hogy sokszor a fáradtság győz le engem, úgyhogy mire odaérnék, hogy blogolhatnék, már kedvem sincs hozzá, és hát nem szeretnék csak azért írni, hogy legyen bejegyzés. Szerintem a minőség fontosabb, mint a mennyiség. :)
Véget ért a világbajnokság egyik része, vagyis ma már a negyeddöntők lesznek, huszadikán pedig kiderül, hogy melyik csapat nyeri a versenyt, és lesz aranyérmes világbajnok. Legnagyobb örömömre Kanada is tovább jutott, Oroszországgal fognak megküzdeni. Kicsit izgulok, mert az oroszok elég jók, de hát Kanadát sem kell félteni. Az utolsó meccsen könnyedén nyertek, azonban most kivételesen mégsem őket szeretném dicsérni, hanem ellenfelüket, Németországot.

Mondhatni, hogy csúnyán kikaptak, de igazság szerint kicsit azt éreztem rajtuk, hogy nem is küzdenek annyira. Nyilván tudták, hogy ez a mérkőzés már nem oszt, nem szoroz, úgyhogy lehet, kicsit feladták, vagy nem tudom. Nem azt mondom, mert igyekeztek, de nem eléggé, ezzel szemben Kanadán nagyon érződött, hogy maximálisan odateszi magát, hiszen neki biztosítania kellett a továbbjutását. Na, de nem is a játékosok miatt jár ki a tisztelet a németeknek, hanem a rajongók miatt. Nem voltak sokan a lelátón, de akik elmentek, azok az utolsó pillanatig bíztatták kedvenceiket. Nem viccelek!

Amikor a harmadik harmadból már csak 2 perc volt hátra, és biztos volt a vereség, a német szurkolók akkor is lobogtatták a zászlót, énekeltek, és hangosan, teljes erőbedobással és lelkesedéssel szurkoltak.

Én meg arra gondoltam, hogy ez igen. Tudnak valamit. Mert lényegében ők ezzel azt éreztették a csapatukkal, hogy mindegy mi van, ők akkor is szeretik őket, és mindegy, hogy most kiestek, de ideáig eljutottak, és aki ideáig eljut, az már csak győztes lehet. Ez kicsit olyan, mint az Oscar-gála, akit jelölnek, az már nyert valamit. És annyira jó volt ezt látni, hogy lehet így is hozzáállni a dolgokhoz, és rájöttem, hogy tulajdonképpen minden csak nézőpont és viszonyítás kérdése. Ezért is szeretem a jégkorongot, mert mindig megerősít valamiben, mindig rádöbbent valamire, mindig tud újat mutatni. 
A negyeddöntő további versenyzői egyébként még Svédország,, Litvánia, USA, Csehország, valamint Finnország és Svájc. A svédeket, cseheket és Svájcot nem láttam játszani, úgyhogy róluk nem tudok véleményt alkotni. Az USA egyértelműen jó, de hát nem is lehetne másképp, hiszen tele vannak NHL játékosokkal, Finnország szintén nagyon jól játszik, ezt bizonyították a 12.-i mérkőzésen, ahol 5-1-re verték meg Kanadát, a litvánokat viszont nem tudom hova tenni, nekem ők kicsit furcsa csapat, de hát bizonyára megérdemelten jutottak tovább. Szerintem a legesélyesebbek a negyeddöntőből való továbjutásra az USA, Finnország, Svédország, és hát remélhetőleg Kanada, de őszintén szólva szerintem nem lesz könnyű legyőzni az oroszokat. Mindenesetre reménykedek, hogy nem egy 4. helyezéssel kell hazatérniük. :) (Egyébként az rossz, vagy legalábbis szokatlan, hogy egy mérkőzés után el is dől a továbbjutás, ugyebár az NHL-ben legalább 4-et és legfeljebb 7-et játszanak, de hát ez egy világbajnokság, ahol nyilván tartani kell magukat a keretekhez.)

/forrás: Facebook/

Tegnap olyan fáradt voltam, hogy már este hatkor tudtam volna aludni, ennek ellenére tovább fent voltam. Sokkal tovább. Pedig pénteken is már hatkor keltem, egész nap konferencián voltam, aztán hazautaztam, majd tegnap megint keltem korán, mert ballagásra mentünk, ugyebár. Úgy terveztem, hogy korán lefekszem, és kipihenem magam.

De aztán megtudtam nyolc óra körül, hogy az Ottawa Senators és a New York Rangers játszik egymással. És ez keresztül húzta a számításaimat.

Bár először nem is akartam nézni, csak gondoltam arra, milyen jó lenne, ha az Ottawa megnyerné, hiszen így még közelebb kerülhetnének a Stanley kupához, merthogy kanadai csapat már vagy 23 éve nem emelhette magasba ezt a díjat. Na, de aztán csak mozgatta a fantáziámat, miután megtudtam, hogy a Spíler TV is közvetíti - csakhogy a TV-m nem működött valamiért. Úgyhogy végül a neten találtam egy élő közvetítést, csakhogy az késett egy kicsit, így a barátom (akivel közben Facebook-on tartottuk a kapcsolatot) hamarabb tudta meg fél perccel, hogy nyert az Ottawa, mint én. Na, de mindegy. Az a lényeg, hogy ez a közvetítés tele volt reklámokkal, úgyhogy végül éjfél után lett vége, DE teljesen megérte, mert nagyon jó meccs volt, még úgy is, hogy nem követtem az elejétől. Azt tudom, hogy az Ottawa 2:0-ról küzdötte fel magát a 2. harmadban 2:3-ra, ami nagyon szép teljesítmény. Utána pedig, jó szokásukhoz híven, a hosszabbításkor belőtték a mindent eldöntő 5. gólt. De azért húzós volt, mert a Rangers is belőtt egyet, de aztán szerencsére azt a játékmesterek nem fogadták el. Így nyert az Ottawa. De nagyon ügyesek voltak, szóval ezért tényleg megérte fent maradni. :)

Elgondolkoztam azon, hogyan is válik valaki szurkolóvá? Én ugyanis sohasem voltam ez a sportos-személyiség, nem igazán érdekelt semelyik sportág, és igazából nem is tudom, miért kezdődött el nálam ez a jégkorong iránti szeretet. Mondjuk a jégkorong nagyon tetszik, mert pörgős, és nem kényeskednek a játékosok. Pl. tegnap a Rangers-ben játszó Jimmy Vesey úgy játszotta végig a 3. harmadot és a hosszabbítást, hogy előtte egy hatalmasat tanyázott a jégen, és a fél szeme bedagadt, ráadásul az orrát is beütötte. 

Na de mégis, miért pont az Ottawa? Azt hiszem, az első meccs mindenképpen sorsdöntő. Az első jégkorong meccset, amit láttam, pont az Ottawa Senators játszotta a Boston Bruins-szel szemben, és bár nem néztem végig, azt tudom, hogy az Ottawa nyert, mégpedig az utolsó pillanatban. Aztán, múltkor megint játszottak a New York Rangers-szel szemben, akkor is az utolsó pillanatban nyertek. Talán ez tetszett meg bennük, hogy a meccs alatt sokan úgy gondolják, tutira nem ők fognak nyerni, egyszóval, leírják őket, ők pedig az utolsó pillaantban az élre törnek. És talán pont ez tetszett meg bennük, hogy akár a végső pillanatig hagyják, hogy a nézők többsége vesztesnek tartsa őket, de ők legbelül tudják, hogy nyerni fognak, mert bíznak önmagukban és egymásban. Az ők játékuk pedig erőt ad nekem, hogy bízzak önmagamban, mert vannak, akik támogatnak, a többiekkel meg igazából nem kell foglalkozni, mert úgysem tudok mindenkinek megfelelni, de nem is kell, elsősorban Istennek és önmagamnak feleljek meg. Istennek meg igazából nem is kell, mert Ő ismer a legjobban, tudja,  milyen vagyok, elvégre, Ő alkotott, szóval... :)

Na, tehát, nagyon érdekes, ahogy kialakult bennem ez a kötődés a csapat iránt, és persze nem azt mondom, hogy most már ilyen őrült-drukker lettem, de az Ottawa Senators-t mindenképpen a szívembe zártam, pont azért, amiket fentebb is leírtam. Mert a sport igazából erről kellene, hogy szóljon: a játékosok példát, erőt, motivációt adjanak a játékukkal, a kiállásukkal. És nem attól lesz jó egy csapat, vagy egy játékos, hogy mindig nyer. Mert múltkor pl. a Rangers megverte az Ottawa-t, nem is akárhogy. Bár, talán azért, mert Karlsson megsérült. De ez lényegtelen. Nem a győzelem a fontos. Persze, az is számít, de nem minden áron. Sokkal fontosabb az, ahogyan játszanak, sőt, még inkább: hogy mit üzen a játékuk. Azz Ottawa Senators játéka pedig azt üzeni számomra: bízzak önmagamban, mert igenis, képes vagyok rá.