Boldog 28. Születésnapot, Erik Karlsson! ♥(05.31.) ●● A 2017-18-as szezon NHL csapata számomra a Vegas Golden Knights, ugyanis rájöttem, hogy az elmúlt hónapokban belőlük is sok erőt merítettem. A beválasztott játékosoknak ugyanis minden hátrahagyva egy teljesen új városban, új csapattagokkal, új edzővel, új gárdával kellett ismét megtalálniuk önmagukat és helytállniuk. Ez pedig sikerült, nem is akárhogy. (Persze, ettől függetlenl továbbra is Team Senators. ♥) ●● Ismét elkezdtem regényeket írni, amit pozitív változásként élek meg, ugyanis a gyakorlati évem kezdete óta ebben a hónapban jött először az ihlet. ●● Rájöttem, hogy ha csak micellás vizet használok arctisztításra, azzal jót teszek a bőrömnek. Kb. 2 hete alkalmazom ezt a technikát, és az arcbőröm sokkal üdébb, frissebb és egészségesebb kinézetű. ●● Úgy érzem, immár szinte teljesen sikerült megtanulnom együtt élnem a tej-allergiámmal, vagyis kiiktatnom a tejet a mindennapjaimból úgy, hogy már nem is érzem a hiányát. ●● Elkezdtem hízni, igaz, nem kilókban, és nem is sokat, de centikben mindenképpen, hiszen a nadrágok végre nem esnek lefele rólam. ●● Közel 10 hónap után jó most egy kicsit itthon lenni végre, még akkor is, ha tanulással telik az időm nagy része. ●● Kicsit hiányzik az iskola, a tanítás, és a hittanosaim. Pozitívan éltem meg, hogy jó néhány hittanosom két jegyet is javított az első félévi eredményéhez képest. ●● A jégkorong világbajnokságnak köszönhetően gyorsabban telt a május. Sajnáltam, hogy Kanada végül nem szerzett érmet, de azért a 4. helyezés sem olyan rossz. ●● Elkezdtem összeállítani a "101 terv 1001 nap alatt" listát, de kb. a 20.-nál jelentkeztek a pesszimista gondolatok, miszerint "mit akarok én, úgysem fognak ezek sikerülni, mikor fogom megvalósítani és egyáltalán hogyan, legyek már reálisabb" stb., úgyhogy kitöröltem az egészet. ●● Nagyon rákaptam a német rap zenére, szine csak ezt hallgatom. Sokkal többet ad nekem, mint az amerikai, mert ez utóbbi már meg sem közelíti a régi színvonalat, a német rap viszont szerintem most éli fénykorát. 

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben a nemrégiben felfedezett allergiámról szeretnék írni, valamint arról, hogyan éltem meg az életmódváltás első hónapját.
Igazából sosem gondoltam volna, hogy bármire is allergiás vagyok, bár az utóbbi években kezdtem nagyon furcsállni, hogy hiába eszek rendesen, egy dekát sem vagyok képes hízni. Mondhatnánk, hogy a szerencsés genetika, csakhogy egy ponton túl már egyáltalán nem olyan örömteli ez a dolog. Konkrétan tizenhat éves koromban voltam először és utoljára 53 kiló, és akkor nagyon jól éreztem magam a bőrömben, de egy gyomorrontás következtében visszafogytam majdnem 45 kilóra, és azóta pedig egyszerűen nem vagyok képes túllépni a 49-en. Pedig tényleg rendesen eszek, mondhatni, hogy sokat is, így hát nem értettem, mi lehet a gond. Azt mondjuk sejtettem, hogy az emésztéssel lehet valami, mert azt tudtam, hogy a májam lassabban működik picit. Legalábbis, azt gondoltam, hogy ez a gond, ezért is jártam tizenhárom éves korom óta gasztroenterológiára, ahol mindig csak annyit mondtak, hogy ne igyak sok alkoholt, ne szedjek bizonyos gyógyszereket, és ne éhezzek meg.
Aztán idén nyáron megelégeltem, és orvost váltottam. Erről már írtam korábban, hogy ennél az orvosnál aztán kiderült, hogy nem is a májammal van az igazi gond, vagyis nem közvetlenül, merthogy az a nagyobb baj, hogy be van gyulladva az epehólyagom. Csakhogy ez sem ilyen egyszerű, ugyanis ez a gyulladás gátolja az egész emésztést, sőt, a nyirokrendszert is, amely az anyagcseréért is felelős. Tehát, igencsak összetett dolog ez, azonban az őszi szünetben kiderült, hogy valószínűleg mi áll a dolog hátterében. A biorezonancia vizsgálaton kiderült, hogy allergiás vagyok a tejre, azon belül is a kazein nevű tejfehérjére.

Az első reakció

Elsőre egyből a laktózérzékenységre gondoltam, mondom, nincs nagy gáz, elvégre van laktózmentes tej. Akkor jött az újabb pofon: én nem a tejcukorra, hanem a tejfehérjére vagyok allergiás, tehát a tejet, tejszínt és tejport úgy, ahogy van, száműzni kell az étrendemből. Annyi a szerencsém, hogy időben felfedeztük az allergiát, így sajtot, vajat, joghurtot ehetek, de ha csak néhány hónappal később derül rá fény, akkor már ezeknek is búcsút mondhattam volna. Lesokkolt ez a hír, ugyanis mióta az eszemet tudom, minden áldott reggel tejet vagy kakaót reggeliztem. Csakhogy, az orvos utasítását muszáj volt követnem, így pedig elkezdődött a tortúra.

A kezdetek...

Az első másfél hét borzalmas volt. Konkrétan mintha elvonási tüneteim lettek volna. Minden reggel hányingerem volt, fájt a fejem, és nem óhajtottam semmilyen kaját, miközben meg majd' meghaltam az éhségtől. Próbálkoztam a szója-, kókusz- és rizstejekkel, de csak rosszabb volt. A hangulatom a padlón volt, az idegeim pattanásig feszültek, szinte állandan ingerült voltam és fáradt, és azt gondoltam, képtelen leszek végigcsinálni. Nem tudok megválni a tejtől. Sokat sírtam, mert eddig a reggeli jelentette számomra a napnak az egyik legfontosabb részét, és most azzal kellett szembesülnöm, hogy megfosztottak tőle. A saját szervezetem. Borzalmas volt.

Lassú javulás

Aztán másfél hét múlva kezdett kicsit javulni a helyzet. Eldöntöttem, hogy hagyom a fenébe a mindenféle egyéb módon előállított tejtermékeket, úgyhogy áttértem a teára és a szendvicsre. Azonban az volt a legnagyobb gond, hogy még mindig hiányzott a reggelimből az édes íz. Akkor kipróbáltam a túrórudit és a különféle joghurtokat, de egyik sem volt az igazi. Valami olyan kellett, ami a régi reggelimet idézi, de mégsem ugyanaz, természetesen.

Megoldás a reggeli-próblémára: a kávé

Kb. egy hete aztán megtaláltam az igazit, és ez magával hozott egy teljesen új dolgot az életembe, ami nem más, mint a kávé. Mindig is büszke voltam rá, hogy nem szoktam rá az egyetemi évek alatt a kávére, csak capuccinot ittam néha, most azonban minden reggelt ezzel indítok, csak és kizárólag az íze miatt, persze. Oké, néha van, hogy ebéd után is megiszok egy kis csészével, de nem mondanám, hogy függő lettem. Mindenesetre örülök, hogy most már nem vagyok rosszul reggelente, és megtaláltam ismét a nekem való reggelit, elvégre, szerintem a reggeli nagyon fontos, hogy jól induljon a nap.

Tapasztalatok

Ez az egy hónap a kezdeti nehézségek ellenére mégiscsak pozitívnak mondható. Mióta száműztem az étrendemből a tömény tejet, sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Először is, eltűntek a pattanásaim. Azelőtt rengeteg, szinte már kiütésszerű pattanásom volt a hátamon, derekamon, mellkasomon és az arcomon. Anya mindig mondta, hogy valamit kezdenem kellene vele, és én próbálkoztam is mindenféle arctisztítóval, de persze nem használt. Hát ezért, mert a tej volt az oka. És azért is vagyok benne biztos, hogy a tej volt a ludas, mert a múltkor, kb. két hete, amikor nagyon magam alatt voltam, akkor bűnöztem, és reggelire megittam egy nagy bögre laktózmentes tejet. Másnapra aztán az arcomat egyből elborították a pattanások, melyek közül több hatalmas és iszonyatosan fájdalmas volt. Azóta nem ittam tömény tejet egy cseppet sem, és nincsenek is pattanásaim, bár az akkoriakból néhánynak még látszik a nyoma. 
A másik pozitívum, amit tapasztaltam, hogy jobb az étvágyam, és gyakrabban megéhezek. Továbbá, mintha könnyebben viselném a stresszt is. Bár, ez nem biztos, hogy csak a tejmegvonásnak tudható be, de egy biztos: örülök, hogy időben kiderült az allergiám, mert így sokkal teljesebb életet élhetek. Igaz, hogy még nem sikerült 100%-osan száműznöm a tejfehérjét az étrendemből, mert az szinte mindenben megtalálható, de szerencsére nem is kell. Mivel elejét vettük a kazein-allergiának, ezért bőven elég, ha a tömény tejről mondok le, a többit még el tudja viselni a szervezetem. Remélem ez így is marad. :)
 

Előre szólok, hogy ez nem egy szokványos Glamour-napos bejegyzés lesz. :)

Úgy alakult, hogy ma eljutottam Debrecenbe, és hát ha már itt vagyok, akkor természetesen bemegyek a Fórumba - már csak azért is, mert nagyon éhes voltam, és a Burger King CsirkeBurger menüjénél nincs jobb. Mivel most kaptam meg életem első fizetését, úgy gondoltam, csapjunk bele a lecsóba, szóval a menü mellé kértem egy tiramisut is. De az olyan finom volt...! Komolyan. Mindenkinek ajánlom.
De visszatérve a lényegre: már ott is feltűnt, hogy annyian voltak, mint általában déli csúcsidőben, de mindezzel nem foglalkoztam, miután találtam magamnak egy nyugis helyet, és jóllakásig ettem magam. Gondoltam, ha már itt vagyok, elmegyek a New Yorker-be, és veszek egy sálat. Múltkor amikor Csabival Békéscsabán voltunk, akkor ő szintén a New Yorker-ben vett magának egy tök klassz fekete sálat, ami jó puha, meleg, meg minden. Én pedig most ugyanolyat vettem, csak bordó színben. Sosem szoktam sokat nézelődni, de most kifejezetten igyekeztem, ugyanis enyhe tömegiszonyom lett, miközben körülöttem a bezsongott fiatalok és középkorúak - még a fiúk is! - ruhákkal megpakolva, mit sem törődve azzal, hogy majd' fellöknek például engem, keresztül-kasul bejárták az üzletet. Szóval, sietősen a pénztár felé vetem az irányt (ott sem volt jobb a helyzet; persze, hogy mindenki ott akart eljárni, ahol én áltam a sorban), és a pénztár mellett lecsaptam még egy karórára, amivel csak annyi a gond, hogy nincsenek rajta lyukak. De ez a legkevesebb, mert szerintem naagyon klassz, mindig szerettem volna egy ilyen színvilágú karórát. A pöttyös számlap pedig mindent visz, és ráadásul még 3000 Ft-ba sem került!

A pénztáros hölgy megkérdezte tőlem, hogy van-e kuponom, én meg csak pislogtam rá, hogy ööö, nincs, közben meg azon gondolkoztam: milyen kupon?! De nem agyaltam rajta, fizettem, aztán a DM felé vettem az irányt. Na, ott esett le, hogy Glamour-napok vannak, amikor láttam, hogy a DM-ben még többen vannak, és szó szerint ki van fosztva az árukészlet. Aztán eszembe jutott az a srác, aki a barátnőjével a velem szemben lévő helyen ült, miközben én kajáltam, és a lány lázasan bújta a Glamour magazint, nyilván kuponok után kutatva. Vagy fogalmam sincs, ugyanis én még soha nem éltem ezzel a lehetőséggel, de igazság szerint nem is tervezem. Mármint, értem én, nyilván tök jó lehetőség ez a vásárlónak, de azért ha belegondolunk, mennyi felesleges termék megvásárlására vesz rá ez a pár kis kupon? Mert valóban rengetegen voltak a boltokban, és most tényleg nem akarok kritizálni senkit. De belegondoltam, hogy a pénznek milyen hatalma van, és hogy ezt mennyire kihasználják. Ez egy őrült körforgás, aminek tudom, hogy sosem lesz vége, és amiben én is benne élek, nem tagadom, de hát nem is tudnám magam kivonni belőle. Csak annyi, hogy engem ezek a Glamour-kuponos dolgok szó szerint hidegen hagynak. Amire szükségem van, azt megveszem, ha sikerül valmire összegyűjtenem, összespórolnom, vagy úgy alakul, hogy megengedhetek magamnak egy nagyobb vagy régóta vágyott dolgot, annak csak örülök. De nyilván nekem is van gyengepontom, csak éppen nem a ruhák/cipők/táskák, hanem a könyvek és az írószerek. Meg a kaja. Abból nem engedek. Amikor Csabi még Vésztőn volt, szinte minden második nap elcsaltam a Liget Gasztro-ba, hogy pizzát vagy csibetálat ehessek. Mióta azonban ő hazament, csak kétszer voltam ott, és akkor is csak elvitelre kértem. Nélküle nem tudnék ott megvacsorázni. Az nem olyan. 
De visszatérve a témához: szerintem itt is igaz az, hogy mindent csak mértékkel. Nyilván ez sem feltétlenül káros, ha az ember tudja kezelni, és nem esik túlzásba. Semmit sem jó túlzásba vinni egyébként. De távol álljon tőlem, hogy itt osszam az eszet, főleg, mert most a legtöbb blog tele van Glamour-napos bejegyzésekkel. Tényleg nem akartam kritizálni senkit, csak mivel ma szemtanúja voltam egy ilyen hullámnak, gondoltam, leírom a saját tapasztalataimat. 

De, mondok még mást is: ismeritek a Hosszú Katinka c. számot? A 8.b hittanosaim mutatták nekem először, és egyből megtetszett, ma pedig a 8.a osztállyal is meghallgattuk. :) Szóval be is linkelem nektek, mert nekem egyfolytában ez jár a fejemben. :D 

Nem tudom, lehet-e tanácsnak nevezni ezeket, amiket most le fogok írni. Immár mondhatom, hogy lassan eltelik az első hónapom Gréta néni-ként (még mindig nem szoktam meg, bár ha belegondolok, hogy a 20 éves barátomat Csabi bácsinak szólítják a gyerekek, akkor nem is olyan fura :D), de persze tudom, hogy még közel sincs vége. Mindenesetre most összeszedtem egy pár dolgot, úgyhogy most egy kis összefoglaló-féleség következik, amit nem kell készpénznek venni, viszont tapasztalat-cserének jó lehet. Vagy valami hasonlónak. 

Számomra az okozza a legnagyobb nehézséget, és nyilván a gyerekeknek is, hogy nem nézek ki sokkal idősebbnek tőlük. Ez főleg a 8. osztályban jön elő, ahol a legtöbb fiú tőlem is magasabb. (megjegyzem, szerencsére inkább csak fiúkat tanítok, ennek pedig örülök, mert a fiúkkal jobban megtalálom a közös hangot) Na most, én tudom kezelni a helyzetet, de úgy látom, ők sokszor nem, főleg, mert nem elég a fiatalos külsőm, még csak nem is öltözök olyan tanárosan. Ennek leginkább az az oka, hogy nem vagyok tanár, és nem is szeretnék az lenni. Erről majd még fogok bejegyzést írni, de most azon dolgozom gőzerővel, hogy az iskolában, a hittanóra keretében is megmaradjak lelkipásztornak. 
Na de mégis, mi az általános tapasztalat a fiatal tanárokról? Ha visszaemlékszem a diákéveimre, akkor mi sosem szerettük a fiatalokat, mert ők olyan beképzeltek. Ezt most senki ne vegye magára, csak azt mondom, mi hogyan láttuk 14 évesen a világot, és bár sok minden változott, de ezek a dolgok szerintem nem. Ráadásul nekem azért is nehéz, mert előző évben egy másik, szintén hatodéves gyakornok lány tanította őket, így pedig előítéletek is lehetnek bennük.
Milyen hibákat követtem el eddig? Mivel nincs szinte semmi tapasztalatom, így ki kellett tapogatnom a megfelelő utat. Így pedig elkövettem azt a hibát, hogy próbáltam kiabálva úrrá lenni az osztályban eluralkodó hangzavaron (nem sikerült); bevezettem a plusz-mínusz pontokat (teljesen felesleges, mert egyrészt nem motiválja őket, másrészt csak saját magamnak csinálok vele plusz munkát). Azt hiszem, ez a kettő volt az, amit nem kellett volna elkezdenem, mert egyik sem vezet eredményre. Ezekhez is kell egyfajta adottság. De amikor a nyolcadikos fiútól el akarom kérni az ellenőrzőjét, mert állandóan dumál, és azt mondja nekem, hogy "nem tehetek róla, hogy most mélyül a hangom, és ennyire kihallatszik, ha kicsit is megszólalok", akkor egyből megesik rajta a szívem. Szóval, nekem egyáltalán nem megy ez a "bevágom az egyest, fiam"-módszer. Talán azért, mert én magam sem szerettem sose az ilyen tanárokat. Persze, van, amikor muszáj beírni, de szerintem csak igen indokolt esetben kell élni ezzel a lehetőséggel, máskülönben érvényét veszti.
Ha már a nehézségeknél járunk, akkor ne felejtsük el, hogy hittant tanítok, amit a) nem lehet tanítani a szó szoros értelmében, hiszen hogyan tanítsam meg azt, hogyan higgyen valaki? b) mire a hittanhoz érünk, a gyerekeknek már herótjuk van az egész iskolától, meg mindentől, tehát esély sincs arra, hogy néma csendben és feszületben szorgosan jegyzeteljenek, mint pl. matek órán. De talán nem is kell. Hiszen a hittan nem matek, ezt nem lehet érzelemmentesen leadni. Ezért is szeretnék megmaradni a hittanórák keretében is lelkipásztornak. De, erről majd bővebben írok még. :)
Szóval, igazából szerintem igaz itt is a mondás, hogy időt kell adni magunknak és a gyerekeknek, sőt, meg kell őket jobban ismerni. Akár érdemes végignézni a naplót, hiszen a problémásabb gyerekekhez mindig van írva egy-két megjegyzés is. Meg persze az órák keretében is megismerhetőek, sőt, a dolgozatokból is. Fontos tudnunk, hogy milyen szinten vannak, ennek felmérése jók az év eleji felmérők. És, nekem pl. az is bevált, hogy felvállalom saját magam az órán, és még a hibáimat is, pl. ha tévedtem, vagy igen, volt olyan, hogy valaki csinált valami vicceset, és én is nevettem, de ettől csak még emberibbnek tűntem a gyerekek szemében, ezt láttam rajtuk. Mert én nem az elérhetetlen, magas lovon ülő tanár akarok lenni, hanem aki leszek, és félig-meddig már vagyok is: lelkipásztor.

Plusz egy jó módszer: naplónyitogatós-feleltetés, mégpedig így: jobbos/balos, idősebb/fiatalabb, nagyobb/kisebb házszám. Imádják, főleg, amikor megtűzdelem ilyen mondatokkal: "lássuk, ki lesz a következő játékos... Á, a 33-as számú játékos áll szemben a 22-essel" (ez a házszámra utal pl.) Ezt a gimis töritanáromtól tanultam el, és így sokkal élvezetesebb a felelés mindenki számára. :)

A hajam története talán érdekesebb, mint a saját életem története. Na jó, nem, de mindjárt kifejtem bővebben. :) Kiskoromban mindig ún. kleopátra frizurát hordtam, a hajam vékony szálú, szögegyenes volt. Mindig göndör fürtökről álmodoztam, de szó szerint: mikor már nagyobb lettem, olyan 9-10 éves, mindig be kellett fonni a hajam (ekkor már hosszabb volt), és elalvás előtt arról ábrándoztam, hogy reggel dús, göndör hajkoronával ébredek. Ez persze nem jött össze, de ami durva, hogy az álmom tényleg valóra vált! 11 évesen ugyanis, egyik napról a másikra úgy ébredtem, hogy elkezdett göndörödni a hajam - a gond csak az volt, hogy csupán a felső része. Ez kb. 2 évnyi szenvedést jelentett, mert egyszerűen nem állt sehogy, tehát borzalmas volt. Akkoriban még nem is voltak olyan profi hajvasalók, úgyhogy csak küszködtem vele, de két év után már minden rendben volt, lenőtt az új, göndör rétegem, és immár az egész hajam gyűrűgöndör lett. Imádtam, még akkor is, ha kaptam érte beszólásokat, pl. hogy olyan, mint egy pulikutyának, vagy hogy az igényes lányok vasalják a hajukat. Én szerettem, hogy göndör, de idővel néha kivasaltam, mert úgy is szerettem. A göndör hajról azonban tudni kell, hogy egy idő után elfárad. Az enyémmel is így történt, hiszen 12 éves koromban göndörödött be, ami azt jelenti, hogy immár több, mint 10 éve, hogy göndör. Az elmúlt másfél-két évben éppen ezért inkább vasaltam, mert a hullámok láthatóan elfáradtak, és szükségük volt a pihenésre. Tavaly nyáron azonban ismét beújítottam, és bubifrizurára vágattam a hajam, ami azóta már jól megnőtt, ennek következtében azonban ismét megerősödött a göndörség a hajamban, és érezhetően nem szereti a vasalót. Szóval, göndör hajjal nem könnyű az élet, de annál szebb. :) És tudom, hogy sok ehhez hasonló cikk kering a neten, de arra gondoltam, leírom, én hogyan ápolom a göndör hajamat. Hátha valakinek pont ez lesz a hasznára. :)