A Forma-1-el való kapcsolatom eléggé sajátos. Talán sohasem láttam egyhuzamban egyetlen futamot sem, mégis mindig képben voltam valamilyen szinten, mivel az unokatestvérem, Bence, aki csupán 1 évvel fiatalabb tőlem, és kiskorunkban sok időt töltöttünk együtt a nagyszülőknél, kábé azóta Forma-1 rajongó, mióta megszületett. Így hát a tőle hallottak alapján mindig tisztában voltam vele, ki kivel van, stb. Ráadásul emlékszem, hogy volt egy nagy távirányítós Forma-1-es autója, csakhogy nekem sosem engedte, hogy játszak vele, mert azt mondta, csak összetörném. (Ez mondjuk nagyon rosszul esett, de kicsik voltunk, és mindketten egykék, szóval bizonyára ebből adódott ez a kis gyermeki önzőség a részéről.) De, mivel sokat voltunk együtt, úgy nőttünk fel, mintha testvérek lennénk, csak sajnos ez a kapcsolat, ahogy idősödtünk, leredukálódott a minimális "összefutunk"-típusú beszélgetésekre. De, most nem erről szeretnék írni, hanem a Forma-1-ről, merthogy vasárnap este elérkezett a történelmi pillanat, és végignéztem egy futamot, mégpedig az Austin-ban megrendezett Amerikai Nagydíjat.

Önszántamból azt hiszem, talán sohasem áldoztam volna rá két órát egy Forma-1-es versenyre, egyszerűen azért, mert igazából nem láttam benne fantáziát. Az autókat szeretem, de a Forma-1-es kocsikat nem, mivel szerintem eléggé vinnyogó hangjuk van, és nekem hiányzk az, hogy jól felbőgjön a motor, aztán csapassuk. Imádom a motor hangját, és bár támogatom a környezetvédelmi programokat és törekvéseket, de én akkor sem fogok elektromos autót használni, amíg nem muszáj. De, visszatérve: úgy látszik, hogy a Forma-1 elkerülhetetlen az életemben, ugyanis az unokatestvérem után most itt van Csabi, aki szintén nagy drukker, és mivel a hétvégén eljött meglátogatni, így adta magát, hogy leüljek vele, és végignézzem az amerikai futamot. És mit ne mondjak, kellemesen csalódtam! Persze, sosem fogja felvenni a versenyt ez a sport a jégkoronggal, amellett továbbra is kitartok, és nem hiszem, hogy egyedül valaha is megnézek még egy futamot, de Csabival természetesen bármikor. :) Az is jó volt, hogy előtte elmagyarázta nekem, hogy vannak a csapatok, stb., úgyhogy legalább volt fogalmam az egészről.
Csabi nagy Hamilton-rajongó, úgyhogy őt igazából inkább csak ez érdekelte, közben meg Vettel miatt is bosszankodott, aki mindig Hamilton közelében legyeskedett, de végül aztán nagy volt az öröme a kedvesemnek, hogy Hamilton nyerte a futamot, a Mercedes pedig a csapatok tabellájának az élén áll. Én is vele együtt örültem, de azért be kell vallanom, szerintem a futam főszereplője nem Hamilton volt, hanem Max Verstappen. 
Úgy látszik, hajlamos vagyok kiszúrni magamnak azokat a játékosokat és csapatokat, akikkel nem úgy bánnak, ahogyan kellene, vagy akikkel valami szomorú dolog történik, esetleg kevesen hisznek bennük (lásd Ottawa Senators). Na most, le kell szögeznem, hogy nem ismerem Verstappen-t, igazából egyik pilótát sem, tehát kizárólag az Amerikai Nagydíj fényében fogalmazom meg mostani véleményemet. Verstappen azonban nagyot alakított, hiszen a 16. helyről felküzdötte magát a 4. helyre, amiből majdnem 3. lett, ugyanis az utolsó pillanatban kielőzte Raikönnen-t - csak sajnos szabálytalanul. A legszomorúbb az volt az egészben, hogy ő biztos volt benne, hogy ezzel a 3. lett, tehát a Red Bull is felállhat a dobogóra, és tényleg érződött rajta végig, hogy ő ezt nagyon akarja, azért küzdött annyira, aztán mikor már a verseny után ott volt Hamilton-nal és Vettel-el akkor egyszer csak megjelent Raikönnen, és közölték vele, hogy bocs, de csak 4. vagy. Komolyan mondom, nagyon megsajnáltam. Persze, értem, hogy szabálytalanul előzött, de szerintem azért nem volt semmi, amit produkált. Nem ismerem a munkásságát, de az biztos, hogy ezután kapott egy pici kis helyet a szívemben, mint sportoló. De csak egy egészen picit, mert a többi a jégkorongosoknak van fenntartva. ^^

Már egy ideje tervezem, hogy újranézem az előző szezon meccseit, már csak azért is, hogy még tisztább képet lássak a Senators-szal kapcsolatban. :) Szóval, tegnap leültem, és kiválasztottam a legelsőt, vagyis a szeptemberi Toronto Maple Leafs elleni mérkőzést - csakhogy szervezhiba miatt nem játszotta le, sőt, az utána következőket sem. Az első, amit sikerült behoznom, az a december 18.-i New York Islanders elleni meccs volt, amit kicsit sajnáltam, de úgy voltam vele, ez is jobb, mint a semmi, szóval este bekuckóztam az ágyamba, és elindítottam a mérkőzést. :) Nagyon jó volt látni egy olyan meccset, ami nem a rájátszáshoz tartozik (mert a rájátszás tulajdonképpen már az utószezon, ami április második felében kezdődik, a rendes szezon pedig szeptembertől áprilisig tart), mert teljesen más volt a hangulata, mint a rájátszásoknak. Ott ugyebár már jobban érződik, hogy nagyobb a tét, hiszen a döntőbe jutásért és a kupáért játszanak, a rendes szezon során viszont "csak" pontokat szereznek, amely pontok alapján összeáll a legjobb csapatok listája, akik majd megküzdenek egymással a rájátszásokban Ez a december 18.-i tehát egy rendes szezonos meccs volt, amelynek a New York Islanders adott otthont. Miközben néztem, elgondolkoztam azon, hogy ha ezt a meccset láttam volna először, akkor bizony nehéz lett volna eldöntenem, melyik csapat legyen a kedvencem...

Természetesen akkor sem adnám az Ottawát semmiért, és nem lettem Islanders fan. :) De nem tagadom, ez a csapat is kicsit helyet kapott a szívemben, el is mondom, hogy miért. De először a meccsről röviden: az Ottawa nyert 6:2-re, és ismét bizonyították, hogy képesek előre törni, akár az utolsó pillanatban is. A New York Islanders viszont, bár veszített, ugyanezt bizonyította: a második félidőben ugyanis 2:0-ról küzdötték fel magukat 2:2-re. Lényegében két hasonló stílusú csapatot láthattunk a pályán, az Islanders pedig szerintem egy szintén nagyon jó csapat, akik tudnak küzdeni, ebben tehát hasonlítanak a Senators-ra, de valami mégis hiányzik belőlük, ami az Ottawában megvan: ez pedig az összefogás. És most nem csak a csapatagokra gondolok, bár ott is hiányoltam azt a közös örömöt, amit eddig egyébként a Senators-on kívül egyik csapat esetében sem tapasztaltam olyan szinten. Na de a rajongók... Hát én fel voltam háborodva! Kezdjük ott, hogy már eleve hézagosan voltak a stadionban, szóval kicsit olyan érzésem volt, mintha egy, az amerikai filmekből ismert középiskolai jégkorong meccset néznék, és sokszor emlékeztetnem kellett magam, hogy ez bizony az NHL. De ez nem érződött, már csak azért sem, mert az Islanders szurkolók egyáltalán nem bátorították a csapatukat, sőt, úgy ülték végig a meccset, mintha valami előadást néznének. Persze, amikor behozták a lemaradást, akkor rövid ideig örültek, de amikor a bíró nem fogadta el a 3. gólt, az Ottawa pedig 4:2-re feltornázta magát, tudjátok, mit csináltak az Islanders szurkolók? Egyszerűen leléptek. Felálltak, és kisétáltak a stadionból, úgyhogy ezután már alig lézengtek páran a lelátón. Az pedig még csak rátett egy lapáttal, hogy az Ottawa úgy szerezte meg az utols két gólt, hogy gyakorlatilag a kapus sem állta útját. Nem mondanám, hogy feladták, de biztos rosszul esett nekik, hogy a rajongók így cserben hagyták őket, csak azért, mert nem úgy teljesítettek. És ha veszítettek, akkor mi van? Akkor már nem kell őket szeretni? Úgy utálom az ilyet, komolyan. Amikor csak akkor büszkék valakire, ha az illető eredményeket ér el. Akkor is szeretni és támogtni kell a másikat, ha rosszul teljesít, sőt, akkor van csak igazán szüksége ránk!

Szóval, én nagyon sajnáltam az Islanders-t, mert szerintem ők egy jó csapat, és ezt mutatja az is, hogy négy egymás utáni évben (1980; '81; '82; '83) is elnyerték a Stanley-kupát, de hát megint az a helyzet, mint a Pittsburgh Penguins esetében: a győzelem semmit sem ér, ha nincs igazi csapatszellem, ha nincs összetartás. Mert lehet, hogy az Ottawa Senators az újraalakulása óta egyszer sem nyert Stanley-kupát, és csak 2006-ban jutott be a döntőbe, de ők legalább összetartanak, és egy család. Ez pedig többet ér akárhány kupánál is. 

Egyébként annyit még hozzátennék, hogy Smith-ben (#15) kellemesen csalódtam, mert a rájátszások során mindig kicsit mérges voltam rá, hiszen folyton elveszítette a korongot, és nem úgy teljesített, ennek ellenére viszont érthetetlen módon sokat volt játékban. De most megértettem, miért: Smith ugyanis egy nagyon jó játékos, aki ezen a meccsen szinte mindegyik gólhoz asszisztált, kettőt pedig ő lőtt be, méghozzá gyönyörűen. És, arra is rájöttem, hogy Karlsson-t már messziről megismerem a mozgásáról, ez azért durva... :D Ő természetesen hozta a formáját, és olyan szépen cselezett, hogy öröm volt nézni. :) Pageau pedig végre megcsillogtatta a "vadabb" támadói oldalát, igaz, hogy gól nem lett belőle, de azért szép támadás volt. :)

Májusban találkoztunk először, bár akkor még nem tudtam, mit is várjak tőle. Csak azt tudtam, hogy ő más, mint a többiek, mint azok a fiúk, akikkel eddig találkoztam. Csakhogy nem volt időm a randizgatásra, így hát majdnem egy hónapig nem kerestem. Aztán úgy másfél héttel ezelőtt úgy döntöttem, adok neki egy esélyt - és egyből beleszerettem. Pedig tudom, hogy egyáltalán nem vagyok az esete. De nem is ez a lényeg. Even egy hihetetlenül különleges személy, akit soha nem fogok elfelejteni.

Ma végre kiköltöztem a kollégiumból. Hihetetlen megkönnyebbülés fogott el, amikor végre leadtam a kulcsot meg a csekkolómat, és végre kiléphettem az épületből végleg. Nem hittem volna, hogy valaha is eljön ez a pillanat, de most már kimondhatom: úgy néz ki, soha többet nem kell kollégistának lennem. :) Nem azt mondom, voltak szép pillanatai, de alapvetően örülök, hogy végre magam mögött tudhatom ezt az időszakot. :)

Tegnap voltunk moziban a barátommal, merthogy 23.-án volt a születésnapja (24 éves lett ^^), de a zárószigorlatom miatt még nem is tudtuk megünnepelni, úgyhogy tegnap elmentünk, és megnéztük a Transformers 5. részét. Neki nagy kedvence ez a filmsorozat, én meg még csak a 4. részét láttam, azt is vele néztem meg, szintén moziban, úgyhogy annyira nem vagyok képben magával a történettel kapcsolatban, de úgy gondoltam, mégiscsak leírom a tapasztalataimat. :)

A 4. rész nekem nagyon tetszett, mert szerintem mély tartalmi mondanivalója van magának a történetnek, ebben most is csak megerősödtem, de kezdeném inkább a technikai dolgokkal. A kivitelezés ugyanis nekem egyáltalán nem jött át. Mintha a készítők egyszerűen nem lettek volna a topon (nem mintha én jobban csinálnám, de nekem ez volt az érzésem). Először is, voltak jelenetek, amik rosszul voltak összevágva, de a legrosszabb az volt, hogy az elejét nagyon elhúzták, a jelentéktelen dolgokat a végletekig részletezték, a végét pedig, amikor azt mondtuk, hogy "na, végre valami action!", akkor azt egyszerűen összecsapták. Ráadásul, ugyebár a film alcíme "Az utolsó lovag", aki a főszereplő, Cade lett volna, csakhogy ez a létfontosságú szerepe egyszerűen nem tudott kiteljesedni. Valójában mindenkinek adtak egy kis szerepet, de végül senki nem vitte a sztorit. Az jó lett volna, hogy Optimus átállt a sötét oldalra, de túl hamar és túl idétlenül vissza is tért régi önmagához. Megathron serege pedig szinte nevetséges módon pusztult ki, pedig nagyon ígéretesnek tűntek... 

Viszont a tartalmi mondanivalója az nekem nagyon ütött. Az a helyzet, hogy ezt a filmet nem lehet előítéletekkel nézni, mert akkor egyszerűen nem tűnik fel a lényeg. Pedig nagyon tanulságos, azonban az igazi üzenet a sorok között van. 

Például, engem megdöbbentett az, ahogyan az emberek viszonyultak a robotokhoz. A filmben szereplő kislány pl. azért akart bosszút állni a TRF emberein, mert megölték az egyik robotot, akit a kislány a csalátagjának tekintett. Az természetesen tragikus volt, hogy a kislánynak tényleg nem maradt egyetlen más hozzátartozója sem életben, de az mégiscsak ledöbbentett, hogy ennyire a gépek pártját fogja - és ezzel nem volt egyedül! De ami még ennél is durvább, hogy a robotok sokkal jobban törődtek az emberekkel, mint az emberek egymással! Optimus is nem egyszer elmondta, hogy meg kell menteni az emberiséget, de főszereplőink sokkal inkább az autobotokkal voltak elfoglalva, mint a saját fajukkal. És ha belegondolunk, ez elég hátborzongató, hiszen a technológia világában élünk, és ki tudja, hol tart már pl. a robotvilág is, és hogy mi lesz ebből...? Mikor jön el vajon az az idő, amikor az emberi kapcsolatokat felváltják a robotok, a gépek, amikor majd azok kerülnek előtérbe? (vagy már el is jött?...)Persze, az ember számára izgalmas is lehet ez az egész cyber-világ, mert itt egy kicsit "teremtőnek" érezheti magát. És valójában ez a film nagyon jól rávilágít arra, hogy az emberben mindig is ott volt ez a hajlam, a vágy arra, hogy alkosson valamit, ami az ő szolgálatában lesz, és amit uralhat - csakhogy mi van, ha a gépek ellenünk fordulnak? Mert iylen is van, már most is. Pl. mi lenne, ha egy városban bekrepálnának a jelzőlámpák? Vagy, ha egyik percről a másikra hirtelen összeomlana az internet? És egyébként is, miért bízunk meg annyira a technikában, hogy pl. már önvezető autók is vannak? Na mindegy, lehet, hogy ezen csak én agyalok ennyit, és ezzel nem is azt akarom mondani, hogy elvetem a technológia világát, elvégre én is már ebbe születtem, és ebben élek. :) Van jó oldala is, természetesen, de azért itt is érvényes a mondás: mindent csak mértékkel! 

Szóval, ha összesítenem kellene a Transformers 5. részét, akkor 10/5 pontot adnék rá, mert sajnos a kivitelezés nagyon gyenge lett, viszont a tartalmi mondanivalója nagyon ott van (és tetszik, hogy nem olyan direkt módon tálalják, bár sajnos elhangzik benne eg-ykét sablon szöveg...), valamint a 3D hatás is nagyon ott volt. Egyszer meg lehet nézni, de nem biztos, hogy érdemes rá kiadni a mozijegy árát, bár, ha mást nem, hát a hangulat és a látvány miatt megéri. :)

Tegnap megnéztük a barátommal az Utazókat, amit egyébként akkor adtak a moziban, amikor a xXx-et is. Emlékszem, még örültem is, mert azt hittem, mindenki a xXx-re jött, de aztán csalódottan láttam, hogy az Utazókra, amit a szemközti teremben adtak. Természetesen akkor nem is foglalkoztam ezzel a filmmel, bár az előzetesét láttam, de nem kötött le. Aztán olvastam róla kritikákat, hogy milyen rossz, de még az sem érdekelt. De tegnap elszántam rá magam, hogy megnézzem. És hát... hát... hááááát....
Nem jött be. És nem befolyásolt egyik kritika sem, előre leszögezem! Tényleg megadtam neki az esélyt, főleg, mert nem is emlékeztem már rá annyira, hogy mi volt az előzetesben meg a véleményekben. Nem voltam előítéletes. De egyáltalán nem tetszett. Bár, Jennifer Lawrence-nek jól áll ez a haj. :)
Na de a film... Nos, az alapötlet nem lett volna rossz, de a kivitelezés nekem egyáltalán nem jött át. Először is, túlságosan elhúzták az elejét, amikor Jim még csak egyedül van. A film felénél olyan szinten untakoztam, hogy az ablakon bámultam kifelé, és teljesen máson gondolkodtam. Aztán kicsit felpörögtek az események, mert felébresztette Aurora-t (az előzetes itt nagyon is átver minket), majd pedig a semmiből felébred a kapitány (aminek amúgy nem tudom, mi értelme volt), aztán váratlanul meghal (???), majd kiderül, hogy lyukak vannak a hajón, meg hogy van valami gáz a.... szellőzővel? Azt nem is értettem igazán, na mindegy... az a lényeg, hogy nem lehetett kinyitni az ajtót, amin át távozhatott volna a felesleges energia, így a srác kiment, hogy feláldozza magát... ja, de előtte még a robot pincér elárulta Aurora-na, hogy valójában Jim ébresztette fel, így összevesztek természetesen... de aztán mégiscsak kibékültek hirtelen, mert Aurora rájött, hogy nem tudna egyedül itt maradni, ami amúgy érthető, csak hát na...
Szóval nekem egyrészt unalmas volt, másrészt zavaros. Végig azt éreztem, hogy csak kerülgetik a sztori lényegét, a központi mondanivalóját, de nem sikerült megragadni. Bár kétségtelen, hogy Aurora közel állt hozzám, hiszen ő is író. :) Illetve szerintem még azt kellett volna hangsúlyozni, hogy az emberek miért is hagyják ott a földet, hogy 120 évet utazzanak hibernált állapotban egy teljesen idegen bolygóra... 
Ja, és egyébként lehet, hogy ez bemagyarázás, de felfedezni véltem más filmeket is benne. Például Aurora nevű lány van a Babylon A.D.-ben is, valamint a rosszul záró/nem nyíló zsilip A Boszorkány-hegy c. filmben is ott van. Jó, nem mondom, hogy ezekről koppintottak, csak feltűntek. :)
Viszont, ha már Babylon A.D.... ismeritek azt a filmet? Röviden elmondom, szóval arról szól, hogy van Toorop (Vin Diesel) egy zsoldos, akinek Kelet-Európába kellett menekülnie az USA-ból, mert ott bűnösnek tartják. Megbízást kap, hogy juttasson el egy lányt, Aurora-t Amerikába, és ezzel együtt új életet is kaphat, új személyazonosság, stb. Elvállalja, és így elindulnak az USA-ba, a végén pedig kiderül, hogy Aurora egy mesterségesen előállított intelligencia, tulajdonképpen egy gép, de egy tökéletes prototípus. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amúgy ez a sztori szerintem nincs jól kidolgozva, vagy legalábbis folytatást kívánna. DE: ez az egész tökéletes prototípus eszembe juttatta A Hűségest, mert ha jól emlékszem, a filmben az van (a könyvben még nem tartok ott, sajnos...), hogy Tris is ilyen tökéletes, tehát nem Elfajzott, ahogyan gondolja, hanem a Tökéletes. És persze megint nem azt mondom, hgy Veronica Roth innen "koppintott" volna, de hát adhatta neki az alapötletet, nem? És egyébként a Babylon A.D.-ben is úgy van, hogy New York tele van kivetítőkkel, amelyeken mindig az a nő beszél, aki valami új irányzatnak a vezetője, és A Beavatott-filmekben is vannak ilyen kivetítők. Még egyszer mondom, tényleg nem koppintással vádolom az írónőt, hogyan is tehetném, hiszen nagyon szeretem a könyveit, csupán feltűntek ezek a hasonlóságok, és egyébként nem is hibáztatnám, ha foglalkoztatta volna ez a film, mert én is láttam már vagy háromszor, de még mindig nem értem pontosan, mi is a lényege. Viszont amúgy érdekelnek az ilyen témák, mármint ezek a jövőbeli-posztapokaliptikus-utópisztikus ábrázolások. Én már csak ilyen vagyok. :)