Ma voltam a fodrásznál, mert múltkor belenéztem a tükörbe, és megállapítottam, hogy a hajam szép hosszú, de annál kezelhetetenebb. Nem volt eltöredezve, viszont a vége annyira el volt vékonyodva, hogy folyton összegubancolódott, és már a hajvasaló se vitte. Szóval, elmentem vágatni belőle, de tényleg csak egy kis frissítő vágás lett, hossza fazonja megmaradt, tehát nem nagy szám. Szükség volt rá, viszont így elment a délelőttöm, délután pedig tanultam, csakhogy most vagyok az "inkább ennék" tanulási-fázisban, ami egyébként nem baj, mert amúgy is szeretnék hízni kicsit. :) Két tételt sikerült ma átvennem, pontosabban kidolgoznom, lehet, ma még egynek nekifekszek. Amúgy szerintem az a baj, hogy a délelőttöm elment, pedig reggel jobban fog az agyam. Na, mindegy. Még van nyolc napom (tejóég!!!!!!). Na jó, inkább hozom a kihívás következő részét. :)

"Melyik a legemlékezetesebb meccs-pillanatod?"

Igen, tudom, hogy ez a listán a negyedik, de nem tudtam eldönteni, melyik gólt válasszam kedvencnek, szóval inkább ugrottam egy kérdést. :) Igaz, nagyon sok kedvenc pillanatom van, sőt, szinte minden pillanatát imádom annak, amikor ezek a fiúk a pályán játszanak, de a legkedvencebb (azok közül, amiket eddig láttam) a 2017.04.15.-ig Boston Bruins elleni meccsen történt, amikor a harmadik harmadban Karlsson és Brassard belőtte a kiegyenítő gólt. Na igen, ez volt az első meccs, amiből részletet láttam ugyebár húsvét előtti este, és amit utólag pótoltam be, és ami iszonyatosan izgalmas volt, éés amit végül megnyert az Ottawa, nem is akárhogy! Azonban ez a pillanat nem a gól maitt a kedvencem, hanem azért, ami utána történt: Brassard örömében Karlsson nyakába ugrott, de olyan szinten, hogy Karlsson hátravágódott a jégen, Brassard rajta feküdt, majd a többiek is rájuk vetették magukat. Olyanok voltak, mint a gyerekek, de annyira jó volt látni, hogy így örülnek! :) Itt a pillanat videón is:

Igazából engem mindig magával ragad az, ahogyan örülnek a góloknak és egymás sikerének. Ezt eddig semelyik másik jégkorong csapat esetében sem tapasztaltam, de nekem mindig erőt ad, látni, hogy ilyen őszinte az örömük. Ez a mai világban sajnos nagyon ritka. Bár, alapvetően én is ilyen vagyok, nagyon tudok örülni a hozzám közel állók sikerének, viszont még nem találtam olyan személyt, akivel én ilyen őszintén és önfeledten örülhettem volna a saját sikeremnek. Teszem fel, ha pl. sikerül egy vizsga, mindig csak annyit kapok, mosoly nélkül: "na, mondtam én, hogy sikerülni fog, ezért kellett félni..." Ezzel szemben én örömömben a nyakába ugrok (na azért nem annyira, mint Brassard :D), de minimum megölelem, és egyből széles mosoly terül szét az arcomon, főleg, ha tudom, mennyit küzdött az eredményért, és milyen sokat jelent ez neki. De ha látom ezeket a fiúkat így örülni, akkor az nekem is erőt ad, és életben tartja bennem a reményt, hogy valahol a világban igenis megvan(nak) az(ok) az ember(ek), akivel/akikkel majd én is ugyanígy együtt örülhetek, akár a saját sikereimnek is. És nagyon várom, hogy megtaláljam őt/őket. :)

"Ki a kedvenc játékosod és miért?"

Erre a kérdésre nem tudok egyetlen névvel válaszolni. :) Természetesen a csapat minden tagja egyformán értékes, mindenkinek más az erőssége, és az a legjobb, hogy senki nem nyomja el a másikat, hanem odafigyelnek arra, hogy lehetőleg mindenki tudjon pontokat szerezni a szezon ideje alatt. Most mégis négy játékost szeretnék kiemelni, akikről mondható, hogy a kedvenceim. 

1. Jean-Gabriel Pageau

Ő a leg-leg-legkedvencebb. :) Hogy miért, arról a tegnapi bejegyzésben már írtam: az április 29.-i meccs volt az első, amit kihozott nekem a Facebook, és amit bár nem néztem meg, másnap rákerestem, és ugyebár Pageu azon a bizonyos meccsen lőtte a mesternégyesét. Ezzel a teljesítményével pedig elérte, hogy ő legyen a No.1. :) 
Mit kell tudni róla? Jelenleg 24 éves, alig 20 évesen került be a csapatba, így sokáig ő volt a legfiatalabb játékos. NHL-es pályafutása elején egyből mesterhármast lőtt, erre korábban csak Alfredsson (a régi csapatkapitány) volt képes. Szóval, mondhatni, hogy egy nagyon tehetséges játékos.
Erőssége: gyors, ha lepasszolják neki a korongot, akkor ügyesen beirányítja a kapuba.
Gyengeségei: gyakran félreugrik a korong elől, így például a mostani legutolsó meccset emiatt is vesztették el (mentségére legyen mondva, hogy nem védőjátékos, hanem támadó). Indulatos, de sosem hagyják verekedni.
Érdekességek róla: ő a legkisebb játékos a csapatban (175 cm). Az alső bal oldalsó metszőfoga hiányzik, ezt a 2013.május 5.-i Montreal Canadiens elleni meccsen vesztette el, amikor kapura lövés közben az ellenfél játékosa az ütőjével szájba vágta. Ezen a meccsen egyébként mesterhármast lőtt. 

És itt az a bizonyos mesternégyes. Gyönyörű. ^^

2. Erik Karlsson

Ő a második számú kedvencem, és nem, nem azért, mert ő a csapatkapitány, vagy mert ő a legismertebb a csapatból. Viszont látva azt, hogy milyen jó csapatkapitány, mennyire törődik a csapatával, mennyire összefogja a többieket, és hát milyen tehetséges, így helyet kapott a szívemben.
Mit kell tudni róla? Svéd származású, jelenleg 27 éves, de 19 éves kora óta Senators tag. Annak idején tizennyolcadikként, vagyis az első körben draftolták, ami nem kis teljesítmény. Első gólját 19 évesen szerezte, és 2014 óta csapatkapitány.
Erőssége: nyugodt, gyors játék jellemzi, hihetetlenül jól tud cselezni, és gond nélkül belövi fél pályáról a korongot akár úgy is, hogy közte és a kapu között nyolc játékos van. 
Gyengeségei: néha hajlamos a kapkodásra.
Érdekességek róla: Karlsson igen vicces is tud lenni, pl. volt olyan, hogy fellökte az ellenfél egyik játékosát, mire az Karlsson helyett egy másik Senators tagnak ment neki, Karlsson meg csak sunyin nevetett. Vagy, amikor a palánkig üldözte az ellenfelét, aztán lazán megfogta és felemelte, hogy a Senators megszerezze a korongot. Kétszer is elnyerte a legjobb védőjátékosnak járó Norris-emlékkupát, 2012-ben és 2015-ben, ileltve idén is jelölték erre a címre.

A jégkorong művészete Karlsson módra:

3. Mike Hoffman

Ő a harmadik számú kedvencem, akárcsak Pageau, ő is támadó, mégpedig balszélső. Ebben az évben kifejezetten jól szerepelt, a teljes szezon során 26 gólt szerzett (ezzel a 2. helyen van), a rájátszások alatt pedig 6 gól és 5 asszisztálás köszönhető neki, ezzel a 3. helyen szerepel. 
Mit kell tudni róla? 27 éves, kanadai származású, 2009-ben választották be a csapatba, de csak 2011-ben debütált Senatorsként. Első NHL gólját 2014. május 9.-én a Winnipeg Jets elleni mérkőzésen szerezte, mégpedig gyönyörűen: a kapunál vezette a korongot, de fellökték, ő pedig esés közben átpasszolta Turris-nek, aki így belőtte a kapuba. Az Ottawa 5:3-ra nyert.
Erőssége: jól tud asszisztálni, akár a leglehetetlenebb helyzetekből is.
Gyengeségei: még nem tapasztaltam, de biztosan van neki. :)
Érdekességek róla: balkezes; a 2009-10-es szezonban a QMJHL játékosaként (Quebec Major Junior Hockey League) ő kapta a legjobb újonc támadónak járó Michael Biére-trófeát, ugyanebben a szezonban a Frank J. Selke emlékkupát is megkapta, amit annak a támaadónak ítélnek oda, aki védőként is jól szerepel (ekkor még csak 19 éves volt!). 

Az a bizonyos első asszisztálás:

4. Kyle Turris

Igazából ő a május 17.-i Pittsburgh Penguins elleni mérkőzésen nyert meg magának, amikor a Senators 5:1-re nyert, és Turris hihetetlenül szépen lőtte be az 5. gólt. 
Mit kell tudni róla? Szintén 27 éves (nahát, 4-ből 3 :) ), augusztusi születésű (akárcsak én ^^), és a többiekkel ellentétben nem törzsgyökeres Senators, mivel a Phoenix Coyotes draftolta 2007-ben a 3. helyről (18 évesen!). 2011-től az Ottawa Senators tagja. 
Erősségei: gyors, fürge, kecses mozgású, ebből kifolyólag a leglehetetlenebb helyzetekből is képes gólt lőni. 
Gyengeségei: ő is kicsit hirtelen természetű.
Érdekességek róla: csapatkapitány-helyettes; nemzetközi sikerei is vannak: 2005-ben az U-17 jégkorong világbajnokságon ezüstérmet szerzett, 2006-ban aranyérmet nyert az Ivan Hlinka emléktornán, szintén aranyat szerzett a 2008-as U20 IIHF jégkorong világbajnokságon Csehországban, illetve szintén 2006-ba aranyérmes lett a WJAC-n (World Junior A Challenge). 

A gyönyörű Pingvinek-elleni 5. gól:

Sziasztok! Arra gondoltam, ismét megpróbákozok egy kihívással, amely az Ottawa Senators-ra irányul, természetesen. :) Gondolkoztam már egy ideje, hogy összeállítok egy velük kapcsolatos kihívást, mert nagyon szeretném őket jobban megismertetni veletek. Mert ők nem egy egyszerű csapat. Mérhetetlenül sokat köszönhetek nekik, általuk rájöttem, hogy Isten számtalan módon törődik velünk,mert pl. a legjobbkor küdlte őket az életembe, ugyanis nagy szükségem volt valamire, ami más vágányba terel, ami által új megvilágításban kezdek szemlélni bizonyos dolgokat, ami feltölt, ami kikapcsol, és akiktől rengeteget tanulhatok. A jégkorong, mint olyan, egy egészen különleges világ, melyet még most kezdek felfedezni, ennek a felfedezőútnak pedig része ez a mostnai kihívás, melyet én állítottam össze, és melyről részletesebben ITT olvashattok. Lássuk hát a mai első kérdést, avagy:

"Mikortól vált az életed részévé a csapat, és hogyan?"

Ez egy olyan kérdés, amit nagyon sokan feltettek nekem az elmúlt időben, a családi, baráti körömből is, és amire azonban nem tudok egyértelmű választ adni. De nézzük, hol is kezdődött a dolog.
Január körül járhatott az idő, amikor a TV-t kapcsolgatva egy jégkorong mérkőzés kellős közepén találtam magam, ahol két játékos pont egymásnak esett a jégen. Azelőtt nem láttam még ehhez hasonlót, és először is az fogott meg, hogy mennyire szívósak, hogy így fogalmazzak, tehát hiába gyepálta el a fekete ruhás a fehéret (nem tudom, melyik két csapat játszott egymással, azt nem figyeltem), az még akkor sem adta fel, és simán visszaállt volna játszani betört orral is. Bevallom egyébként számomra a jégkorongos verekedések kicsit viccesek is, legalábbis amíg csak kapaszkodnak egymásba és ide-oda csúszkálnak a jégen. Természetesen tudom, hogy nem vicces maga a cselekvés, de, na mindegy, akkor is valamiért mélyponton voltam, és ez úgy jobb kedvre derített.
A következő, immár sokkal fajsúlyosabb esemény április 15.-én volt, amikor is este, szintén a TV-t kapcsolgatva egyszer csak egy jégkorong meccshez értem. Piros és fehér mezben voltak a játékosok, a kommentátor pedig annyiszor elmondta a "Karlsson" nevet, hogy akaratlanul is az eszembe vésődött. Itt már azt is megnéztem, kik játszanak: OTT és BOS, ebből valamiért egyből rájöttem, hogy Ottawa és Boston városokról van szó, az előbbiről pedig meg is fejtettem, hogy Kanadában van (na, erre nem vagyok büszke, hogy nem tudtam egyből, de igazság szerint agyilag nagyon fáradt voltam akkor). Mindegy, az a lényeg, hogy az Ottawa és Karlsson nevek nagyon felkeltették az érdeklődésem, rá is kerestem mindkettőre másnap, így jutottam el a csapathoz. Egyébként azt a meccset nem néztem végig, csak az első harmad végéig láttam, és megállapítottam, hogy igen unalmas, mert gól sem született, és nem is estek egymásnak. Azóta már pótoltam ezt a hiányosságomat, és be kellett látnom, hogy tévedtem, mert az április 15.-i meccs nagyon izgalmas volt!
Szóval, ha arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy mikortól életem része a csapat, akkor a dátum április 15, de igazából még ezután sem foglalkoztam velük annyira kimondottan, azon kívül, hogy utánuk néztem a neten. Viszont aztán a Facebook valamiért kihozta, hogy meccset fognak játszani április 29.-én, amire felfigyeltem, viszont nem néztem meg a meccset, hanem másnap utána olvastam, hogy mi lett az eredmény, és a cikkből mindenfelé Jean-Gabriel Pageau neve ordított rám - merthogy ekkor lőtte azt a bizonyos mesternégyest. Eltelt egy-két nap, ezalatt ez a bizonyos Pageau járt a fejemben, aztán rá is kerestem a neten, mert nem hagyott nyugodni a dolog.
A következő fontos dátum május 6. Ekkor ismét kiírta a Facebook, hogy játszani fognak a Rangers ellen, és ezt a meccset már bizony megnéztem. Igaz, nem végig, mert közben hajat is szárítottam (de még hajszárítás közben is azt lestem, vicces lehettem, ahogy előre hajtott fejjel a monitort bámulom :)), aztán pedig megvártam a hajnal 1-ig tartó meccs végét, és itt már kifejezetten szurkoltam nekik. Pedig sokáig nem álltak nyersére, mégis, az, ahogyan kitartottak, ahogy küzdöttek, és ahogy végül győztek... Engem teljesen elvarázsoltak, ez a varázslat pedig azóta is tart. :)