A visszaszámlálás immár végérvényesen elkezdődött, hiszen két hét múlva elköltözöm Vésztőre, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen már nem is fogok úgy hazajárni, mint eddig. Új életet kezdek, új helyen, új emberekkel. Minden új lesz. Várom, izgatott vagyok, és kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz. Hogyan fogok én ott helytállni? Milyen lesz az első keresztelő, temetés, esküvő? Milyen lesz ez az új szerepkör számomra? Milyen lesz hittanórát tartani? Vajon fognak szeretni az emberek, a fiatalok, az idősek? Milyen lesz ott egyedül, magamra főzni, mosni, takarítani? Persze, öt évig voltam kolis, és már 5.-es koromban kivettek a napköziből, úgyhogy viszonylag hamar önállósodtam, de ez most mégiscsak más lesz. Ez a "már nem-még igen" állapot lesz, vagyis hogy már nem diák, de még nem dolgozó személy. Valahol a kettő között, de örülök neki, hogy így van, hogy nem egyből a mély vízbe dobnak, hanem itt is segítenek minket, hiszen tudatosan irányítottak bennünket olyan helyre a hatodévre, ahol majd nagy eséllyel elhelyezkedhetünk. Na, és pontosan itt van a lényeg, és ebbe csak múltkor gondoltam bele: hogy akkor ezek szerint nagy eséllyel én már ott maradok Békés megyében? Nem, mintha ellenemre lenne, mert itt mifelénk valószínűleg úgysem tudtam volna elhelyezkedni, hiszen jelenleg nincs és jó ideig nem is lesz lelkészhiány, szóval tudtam, vagyis, sejtettem, hogy majd messzebbre kell mennem a munka után, csak... Csak úgy elgondolkoztam, hogy milyen érdekes az élet. Hogy Isten hogyan terelget, vezet. Kézben tartja a dolgokat. És ha nem görcsölünk rá, akkor minden olyan simán megy. Ő mindig jobban tudja, mire van szükségünk. Persze, most még én sem tudom, milyen lesz ott. Csak hát, vannak ezek a bizonyos megérzések. És úgy érzem, jó lesz. Pontosabban: azt érzem, hogy jobb lesz, mint itt. Már írtam arról korábban, hogy ezen a vidéken sosem éreztem magam otthon. Persze, ide születtem, de valahogy mégsem volt soha az én terepem. Valahogy nem illettem be az itteni emberek közé. Mármint, a nagy átlagba, mert kivételek mindenhol vannak. Persze, most nem kibeszélni akarom ezt a környéket, hiszen innen kezdtem, innen indultam el, itt szereztem meg az alapokat, és vannak emberek, akiknek sokat köszönhetek, és akiket sohasem feledek. De ez itt nem az én világom. Most már biztos vagyok benne. Hogy Békés megye milyen lesz, azt nem tudom, de bízom benne, hogy jó lesz. De, ez majd két hét múlva kiderül. :)
Anyáéknak azt mondtam, hogy ez az élet rendje, hiszen a gyerekek kirepülnek a családi fészekből. Bár, ez az én esetemben már kicsit sántít, mert hol van nekem a családi fészkem? Általában egy konkrét házzal azonosítják ezt a kifejezést, és tényleg jó annak, aki megszületik valahová, leéli ott a gyerekkorát, majd felnőttként oda visszalátogathat. Az én esetemben ez nem így van. Tizennyolc éves koromig egy szolgálati lakásban laktunk, ahonnan tudtuk, előbb-utóbb úgyis el kell jönni, hiszen az csak ideiglenes. Közben ugyebár a szüleim is külön költöztek, és amikor elkezdtem az egyetemet, anyával elköltöztünk két faluval arrébb nagymamámhoz. Mivel kiskoromban elég sok időt töltöttem itt, nem volt nehéz megszoknom, csak éppen elgondolkoztam, hogy a családi fészek kifejezést talán mégsem kell szó szerint értelmezni. Hiszen akkor ilyen értelemben nekem nincs is ilyen helyem! Sokkal inkább az a családi fészek, ahol ott vannak a szeretteink. Hiszen ők fognak hiányozni elsősorban, nem pedig egy épület. Vagy nem tudom, lehet rosszul gondolom. Csak most próbálom magamnak megmagyarázni ezeket a dolgokat, hogy majd könnyebb legyen a búcsú, a lezárása életem ezen korszakának, mert csak úgy lehet elkezdeni az újat, azt, amit lényegében mindig is vártam, és amiért bejártam azt az utat, ami ideáig vezetett. :)

Sziasztok! Tegnap nem írtam bejegyzést, mert Debrecenben voltam, ugyanis muszáj volt pár dolgot vennem a hatodévre, és ehhez el kellett menni Debrecenig, mert itt mifelénk nem nagy a választék... Elsősorban "munkaruhát" kellett vennem, vagyis olyat, amiben tudok majd prédikálni, istentiszteletet tartani, merthogy oda ugyebár fekete-fehér, vagy tiszta fekete kell, viszont azért fontos, hogy kényelmes is legyen. Nekem azért is problémásabb kicsit ez a dolog, mert az ingeket egyáltalán nem bírom olyankor hordani, és bár pár éve csináltattam egy Bocskait (ami azért is praktikus, mert nem látszik, mi van alatta), de olyankor azt sem szoktam felvenni, mert túl zárt, és úgy érzem ezekben a ruhadarabokban, hogy nem kapok rendesen levegőt. Lehet, hogy ez csak átmeneti problémázás, és majd idővel elmúlik, de most olyan felsőket kellett tehát vennem, ami nem ing, viszont fehér/fekete, és megállja ott a helyét. Úgyhogy végül vettem három pamutos felsőt, amiben egy kis csipkebetét is van, mert a csipke az mindig elegáns tud lenni, szerintem, persze csak ha nem esünk túlzásokba :), valamint egy olyat, ami, hát inkább ilyen selyemblúz-féleség, kicsit bővebb (ezért belehúzom majd mindig a szoknyába, mert úgy jobban mutat), kereknyakú, hátul van a nyakánál egy gomb, és ott kicsit nyitott (nem tudom az ilyeneket júl elmagyarázni :(), hosszú ujjú és az ujján van három arany szögletes gombocska. Sikerült még vennem két olyan felsőt, ami hétköznapra tökéletes lesz, pl. az iskolába, mert ugyebár most már, hogy tanítani is fogok, ráadásul egy egyházi iskolában, azért nem mindegy, hogyan öltözködök. Mondjuk sosem estem túlkapásokba, hogy pl. túl kivágott felsőket, vagy túl rövid szoknyákat hordtam volna, szóval nem lesz nehéz megszoknom ezt az új helyzetet. :) Viszont, amiből nem engedek, az a sportcipő. Sok másfajta cipőt kipróbáltam, a ballerinacipőtől kezdve a szandákon át a magassarkúig, de mindig a sportcipőnél kötöttem ki. (Mármint, természetesen most a hétköznapokról beszélek, mert ünnepi alkalomra és szolgálatra alap az ünnnepi cipő, de ott is csak a lapos jöhet számításba). Mindig szerettem volna egy fehér Adidas csipkebetétes sportcipőt, pár hónapja láttam először a Facebook-on, és egyből beleszerettem, de azóta sem láttam sehol. Tegnap viszont bementünk a Hervis-be (ahol azelőtt még sosem jártam), és nem fogjátok elhinni, de ott volt! Annyira örültem neki, mert amúgy sosem volt még Adidas cipőm, most pedig sikerült vennem, és ez olyan jó. :) Annyira szép, elegáns, sportos, komoly, mégis fiatalos, szóval pont olyan nekem való. Mert akkor sem szeretném feladni magam, ha majd végzek, és lelkipásztor leszek. Úgy értem, amíg fiatal vagyok, miért ne öltözködhetnék fiatalosan? Miért ne hordhatnék sportcipőt a mindennapokban? Fiatalosan is lehet komolyan, és komolyan is lehet fiatalosan. A kettő nem zárja kis egymást. 

És még aminek nagyon örülök, hogy végre sikerült vennem egy sötétkék blézert. Ezt is már évek óta körözöm, de sehol nem találtam egy normálisat, pedig egy sötétkék blézer szerintem mindent megold a hétköznapokban: szinte bármilyen szettet képes komolyabbá varázsolni, de mégsem az a nagyon komoly, hanem fiatalos, és vagány. Legalábbis, szerintem. Főleg ez, amit most vettem. F&F-es, le volt akciózva, és már csak ez az egy 34-es volt belőle, szóval egyértelműen rám várt. :)
Amúgy nem azt mondom, hogy nem szeretek vásárolni, de tegnap azért elfáradtam. Inkább azt nem szeretem, hogy menni kell, nézni, próbálgatni... Alapból olyan vagyok, hogy bemegyek egy üzletbe, végignézek a ruhákon, és kiszúrom magamnak azt, ami tetszik, ugyanakkor elsőre felmérem azt is, hogy itt bizony nem érdemes időznöm. Vicces, mert a barátom fiú létére többet tud nézelődni, mint én lány létemre. Inkább olyan "haladjunk"-típus vagyok. Meglátom, felveszem, megveszem - vagy nem, de azon sem agyalok sokat. Viszont most tényleg muszáj volt rászánni az időt, főleg a fehér blúzok miatt, mert azokra igen nehezen akadtam rá. Márpedig az nekem nélkülözhetetlen munkaruha lesz alig két hét múlva. ( !!!) :)

Napra pontosan július 11.-én volt fél éve, hogy megnyitottam a blogot. :) Tudom, hogy ez még nem olyan sok idő, de nekem mégis nagyon sokat jelent - most ezt szeretném kifejteni kicsit bővebben, de előtte nézzünk néhány statisztikai adatot. :)

Július 11.-én volt 217 napja, hogy elkezdtem blogolni. Ez idő alatt 157 blogbejegyzés született, és 44 egyéb bejegyzés, tehát az összesen 201 bejegyzés - ami azt jelenti, hogy 16 nap volt az, amikor nem posztoltam.
Összes látogatók száma eddig július 11. óta kb. 17.300 fő (azért kb., mert ez folyamatosan növekszik, szerencsére ^^), a legtöbb látogató pedig május 16.-án volt, összesen 458 fő! (Egyébként, csak megjegyzem, hogy akkor figyeltem meg először a látogató-létszám növekedését, amikor elkezdtem írni a jégkorong témában, de ez lehet, nincs összefüggésben, de ki tudja?... :))

Már korábban is mindig eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne blogot nyitni, de aztán végül sose mertem belevágni, mert tudtam, hogy az sok idővel és energiával jár, ráadásul abban sem voltam biztos, lenne-e "kereslet" arra, amit én csinálok, amit én képviselek. Viszont rengeteg gondolat volt bennem, amit szerettem volna átadni, és egyszerűen mindig úgy éreztem, hogy ez az egész hiányzik az életemből. Úgyhogy, január 11.-én belevágtam. És nem bántam meg! Ha visszagondolok erre a fél évemre, csak azt tudom mondani: hálás vagyok, hogy elkezdtem blogolni. Egyrészt azért, mert nagyszerű embereket ismertem meg ezáltal, akik közül többen hozzám hasonlóak valamiben, ez pedig különösen is jó. ^^ Másrészt azért is hálás vagyok, mert a blogolás nagyon jót tett nekem. Azelőtt fel sem tűnt, mennyire nyomaszt az, hogy a gondolataimat nem tudom hol kiadni magamból (mármint, ilyen formában is :)). Csak mióta rendszeresen "papírra" vetem őket, azóta tudatosult bennem, mennyire jó érzés ez. Ráadásul, egy olyan kis világot alkohattam meg itt, ami tökéletes tükrözi a személyiségem, ahol otthon vagyok, és ahol - reményeim szerint - mások is jól érzik magukat.
Az is érdekes volt számomra, hogyan változtam ebben a fél évben. Visszaolvasgattam tegnap a bejegyzéseimet, és nagyon érdekes volt látnom, hogy eleinte kicsit azért féltem a személyesebb megszólalásoktól, mert a blogbejegyzések akkoriban még ritkábbak voltak, ezzel szemben most már csak a blogba írok. A legnagyobb változást azonban egyértelműen a jégkorong idézte elő nálam, mert ebben a sportban megtaláltam azt a hiányzó láncszemet, amit mindig is kerestem (persze, így utólag már olyan okos az ember :D), de tényleg. Számomra az is ezt igazolja, hogy a látogatottság is akkor kezdett igazán növekedni. A jégkorong önbizalmat is adott nekem, mert azóta bátrabban írok személyesebb hangvételben, belső gondolataimtól, mindennapjaimról, de a hétköznapokban is érzem az Ottawa Senators áldásos hatását az életemre néze. (Hű, de szépen sikerült fogalmaznom. ^^) 

Valójában sok minden egyébbel is próbálkoztam, mióta blogolok: megosztottam veletek a regényeimet, de valamiért abban mégsem sikerült olyan eredményt elérnem, mint szerettem volna. Továbbra is írogatok, mert nagyon szeretem, de arra jöttem rá, hogy még nem értem meg arra, hogy egy "eladható" történetet írjak. A jövőben ezzel többet szeretnék foglalkozni, mert az írás a lételemem. :) Az elmúlt napokban viszont elkezdtem design készítéssel foglalkozni - persze, nem olyan komoly szinten, és nem is szándékozom weblakészítéssel foglalkozó honlapot nyitni, de időközönként azért majd készítek egy-két design-t, mert nagyon kikapcsol, és egy teljesen új módon élhetem ki benne a kreativitásomat. 
És ha más design, akkor szeretném megmutatni, milyen volt az első design a blogomon. A vicces benne az, hogy akkor még nem ismertem az Ottawa Senators-t, és nem foglalkoztam a jégkoronggal, de ebből is látszik, hogy tudat alatt mindig jelen volt. ^^

/Teljes méretért kattints a képre!/

És mit ígérhetek az elkövetkező időszakokra? Annyit mindenképpen, hogy nem hagyom abba a blogolást. Már csak azért sem, mert itt vagytok Ti, akiknek ezt az egészet köszönhetem! Hiszen ha ti nem olvasnátok, nem lenne értelme annak, amit csinálok, és nélkületek nem lehetnék a "Blog, napló" kategória 4. helyezettje. De igazából nem a helyezés számít, mert amíg egyetlen olvasóm is lesz, addig én is itt leszek, és írni fogok. Amíg bárkinek is szüksége van rám, addig én itt leszek, és blogolok. És mindezt örömmel teszem, tiszta szívből, mert engem az tesz boldoggá, ha tudom, hogy másoknak a hasznára lehetek.

KÖSZÖNÖM NEKTEK EZT AZ ELMÚLT FÉL ÉVET! 

És ahogy az amerikai filmek végén lenni szokott: TO BE CONTINUED... ^^

Úgy látszik, kedden mindig rám jön az alkothatnék. :) Készítettem egy új design-t, amelynek most Pageau lett az alanya. Gondoltam, ha már ő az első számú kedvencem, megérdemel egy saját design-t. ^^ Jót is tett ez a kis alkotás, mert megint oylan rosszul aludtam. Nem lett volna semmi baj, elalvás előtt megnéztem egy meccset, ami jót tett (végre láthattam őket a fekete alt-mezben! ^^), de hajnalban, olyan 5 óra körül feljött egy vihar, amire persze egyből felébredtem... Aztán megint visszaaludtam, és abban a pár órában álmodtam sok hülyeséget. Mint mindig. Szóval, ma nem igazán találom a helyem, ezért is készítettem ezt a design-t, mert ez most úgy leköt. Viszont, jó hír: beszéltem a vésztői lelkipásztorral, és megtudtam, hogy biztosan augusztus elsején kell mennem, de bútorokat nem kell vinnem, mert a lakás be van bútorozva, meg minden. Szóval, ennek most azért örülök. :) Mert hallottam már olyat, akinek vinni kellett ágyat, szekrényt, mindent, és az nem lett volna túl szerencsés 10 hónapra, ráadásul majdnem 300 km távolságból... És, az is jó, hogy nem egy teljesen különálló lakás (a szeretetotthon épületében van, úgy tudom), mert legalább lesz társaság, szóval mégsem fogom magam annyira egyedül érezni, és ez így kezdésnek azért jó. :) Lassan el kellene kezdenem pakolni, de még nem sikerült magam rávennem. Úgy nem szeretek költözködni, ez meg most ráadásul mégiscsak másabb lesz, mint a koliba való beköltözés. De biztosan jó lesz. Már nagyon várom. :)

Ez pedig itt a design:

ELŐNÉZET | KÓD LETÖLTÉSE

Ma nagyon rossz volt a közérzetem, lehet azért is, mert napok óta folyton rosszat álmodok, nem tudom. Lehet, hogy változtatnom kellene a napirendemen is, mert mindig később kelek, így viszont este nem tudok időben elaludni. Úgyhogy, ma délután úgy döntöttem, megnézek még egy meccset, hátha javít a hangulatomon. :) A január 7.-i Washington Capitals-Ottawa Senators meccsről szeretnék írni nektek. 

Ezt a meccset nézve döbbentem rá, hogy tényleg igazi rajongó vagyok. :) Mert hát azt el kell ismerni, hogy ezen a mérkőzésen a fiúk egyáltalán nem hozták a formájukat, sőt. Kifejezetten kis teszetoszák voltak, de egyáltalán nem tudtam rájuk haragudni, mert szabályosan jól állt nekik. :) Sajnos nem nyertek, a Capitals belőtte az első gólt a 2. percben (!), és utána 1:0 maradt az állás, szóval annyira nem volt vészes, de hát mégiscsak vesztettek, ráadásul otthon (ezért a kép nem túl hiteles, de mindegy). Viszont jó kis meccs volt, de mielőtt részletezném, írnék pár sort a Washington Capitals-ről.
Egy nagyon jó csapatról van szó, ezt le kell szögezni. Azelőtt nem láttam őket játszani, de le a kalappal. Ügyesek, együtt vannak, összetartanak, és még a rajongóik is szép számmal elmentek Ottawába, szóval respect, ráadásul a góloknak is együtt, őszintén örülnek, tehát semmi bajom velük. Jó kis csapat, tényleg. Viszont ami sajnálatos, hogy a Washington székhely ellenére többségben svéd, orosz és kanadai játékosok alkotják a csapatot, pl. a csapatkapitány is orosz. Persze, tudom, hogy Karlsson is svéd, de a Senators-ban legalább többségben vannak a kanadaiak. Ha itt is többségben lennének a washingtoniak, vagy legalábbis az amerikaiak... na, mindegy. Ettől függetlenül - vagy talán pont ezért - a Capitals egy jó csapat, és kész. De, természetesen nem vehetik fel a versenyt számomra a Senators-szal. ^^
A meccset Ottawában játszották, ami megnyugtató volt számomra a múltkori Islanders helyszín után. Mert azért a Tire Centre-nek megvan a hangulata, na! Az a sok piros szín, a jó zenék, a szurkolók hozzáállása... a kedvenc pillanatom az volt, amikor az utolsó percekben elkezdték skandálni, hgy "Go Sens Go". Olyan jó volt. :) 
Na, de akkor nézzük a meccset közelebbről. Szóval, a Capitals a 2. percben belőtte az első és egyetlen gólt, ami igazából egy jól alakult véletlennek volt köszönhető. Sikeresen kijátszották a Senators védőpajzsát, vagyis elvitték a korongot a kapu felé, és mire Karlsson, Brassard és Pageau odaértek, addigra már be is lőtték. Ezután ugyebár gól nem született, de voltak éles helyzetek, például amikor Karlsson megküldte félpályáról a korongot, és az a felső kapufélfáról pattant vissza, na az nagyon húú volt... Karlsson egyébként jó volt, de nem volt annyira formában, mert pl. volt olyan a vége felé, hogy egymás után legalább ötször lőtt kapura félpályáról, és mindig hajszál híja volt, hogy nem lett gól. Kicsit türelmetlenek is voltak, a második harmad végén pl. Stone odavágta az ütőjét a jégre. Pedig ilyenkor az a legrosszabb, ha türelmetlenkednek, általában mindig ezzel rontják el. Persze, értem én, hogy nagy a nyomás, de akkor is... 
Voltak a meccsnek vicces pillanatai is, mégpedig a következők:
- az egyik bedobáskor Pageau és az ellenfél összeakadtak az ütőjüknél fogva, így egy másik Ottawásnak (nem emlékszem, kicsoda) kellett elütnie a korongot
- Smith elhagyta az ütőjét, de nem volt ideje felvenni, így lábbal rúgta odébb a korongot
- Karlsson szintén elhagyta az ütőjét, de nem volt ideje felvenni, és olyan pózba vágta magát zavarában a kapu előtt, mint a focisták a szabadrúgáskor :), aztán végül a bíró adta vissza az ütőjét
- a harmadik harmad 13. percében csak annyit látni, hogy Pageau az ütő nélkül kacsázik ide-oda, az ütője pedig közel s távolban sincs... :D
- Karlsson olyan erővel küldte meg a korongot, hogy a 43-as számú Capitals játékosnak ezzel lábsérülést okozott (múltkor meg mondjuk a kapus ütjét hajlította el vele...)
Viszont ami felbosszantott, az az volt, amikor Condon otthagyta a kaput az utolsó 5 percben. Anderson pl. sosem csinált ilyet, és a többi csapatnál sem értettem soha, hogy ennek mi értelme van. Persze, tudom, hogy még egy gólt akartak, de ezzel fennáll a veszélye még egy gólnak, és az nem lett volna szép, mert a szezonban ugyebár pontszerzési rendszer van. Pageau-ról pedig ne is beszéljünk, ő szerintem a rájátszások alatt emberelte meg magát, mert ezen a meccsen is elég rosszul teljesített (de azért szeretjük ^^). Például: viszi a kapu felé a korongot, sehol senki, aztán egyszer csak megtorpan. Mondjuk azt jól csinálta, hogy amikor az egyik Capitals játékos elhagyta a korongot, ő egyből megszerezte, és lepasszolta Dzingel-nek, abból majdnem gól lett, de sajnos csak majdnem. De ezek a hibák teszik őket még szerethetőbbé. <3