Most megint olyan üresnek érzem az életem, mint a szakdolgozat befejezése után. Olyan különös. Nem azt mondom, hogy hiányzik a tanulás, mert most úgy érzem, egy ideig elég volt belőle ennyi, de még mindig előfordul velem, hogy reggel leülök az ágyra, végignézek a polcomon, és azon agyalok, hogy mivel is kezdjem a mai tanulást - aztán rájövök, hogy most már nem kell ezzel foglalkoznom. :) Viszont jó lenne rendet raknom a szobámban, mert a koliból hazahozott cuccaim még mindig nincsenek megszelektálva, így most kábé úgy néz ki a szobám, mint egy raktár. Na jó, annyira azért nem, de kissé zsúfolt. :) Pedig egyébként év elején pl. egyetlen könyvet sem vittem be magammal a koliba, aztán mégis sikerült hazahoznom egy jó párat... Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a könyvtárunk előterébe mindig raktak ki ingyen elvihető könyveket, amiknek egyszerűen nem tudtam ellenállni... :) Szóval, most már majd rá kell szánnom magam a rendrakásra, de ehelyett inkább kreatívkodtam kicsit, és készítettem egy júliusi Karlsson-naptárt. Használjátok nyugodtan, ha tetszik. ^^ 

/A teljes méretért kattints >>IDE<</

Az Ottawa Senators kihívásból pedig már csak két kérdés maradt válaszolatlanul, melyek közül a mai:

"Láttál már élőben Ottawa Senators meccset?"

A válasz nem lesz meglepő: sajnos nem, de nagyon reménykedek benne, hogy egyszer teljesül ez az álmom. :) Egy Ottawa Senators meccs miatt még a repülőre is hajlandó lennék felülni, pedig amúgy nagyon félek a repüléstől. Tudom, hogy a közúton sokkal nagyobb eséllyel szenvedhet balesetet az ember, de akkor is... Tipikus földhöz ragadt vagyok ilyen téren, mert nekem kell az, hogy érezzem a lábam alatt a talajt. Persze, az is igaz, hogy még sohasem repültem, és ki tudja, lehet, hogy imádnám. :) De, ha úgy alakulna, hogy lehetőségem lenne kimenni Ottawába megnézni egy meccset, nem haboznék, már ülnék is a repülőre. Életem egyik legszebb három órája lenne, abban biztos vagyok, és ha már ott lennék, akkor tuti olyan helyre ülnék a stadionban, ahonnan jól látnám a játékosokat, és ahonnan esetleg egy-két pacsiért is kinyújthatnám a kezem. ^^ És hát vannak még ilyen kis álmaim, mint autogram, közös fotó, de nem vagyok nagyra vágyó. :D Viszont egy eredeti Senators mezre biztosan összespórolok - sajnos elég drága, a neten nézegettem, és majdnem 40.000-be kerül egy. Tényleg, sose hittem volna, hogy valaha ilyen "drukker" leszek, főleg, hogy egy jégkorong csapat iránt, erre tessék... Az élet tényleg tele van meglepetésekkel. :) 

Átalában nem szoktam napközben fáradt lenni, és sosem érzem azt, hogy úgy ledőlnék aludni egy kicsit. Az aktív pihenés híve vagyok, vagyis olvasás, írás az a minimum, amivel töltöm a szabadidőmet. Ezért sem értettem, amikor tegnap este 6 körül olyan mérhetetlen fáradtság tört rám. Azt hiszem, még sosem éreztem ilyen. A szemeim ragadtak lefele, gyenge voltam, alig bírtam elvánszorogni a fürdőbe, aztán meg az ágyamhoz, még az is nehezemre esett, hogy lefeküdjek és elaludjak. Szerencsére sikerült aludnom, de reggel tompa fejfájásra ébredtem, és még most is elég gyenge vagyok, így úgy döntöttem, hogy ma pihentetem a tanulást, mert lényegében belefér az időmbe, és hát azzal sem érek túl sokat, ha erőltetem az agyamat úg, hogy közben nincs olyan állapotban, hogy befogadja az anyagot. Tény, hogy az elmúlt két napban ismét kihajtottam magam, egész nap tanultam, a blogoláson kívül nem is pihentem, csak ugyebár este. De hát mondom, nem hiszem, hogy a tanulástól érzem így magam... Úgyhogy, utána néztem a neten, és beigazolódott a gyanúm:

Valószínűleg enyhe napszúrást kaptam. Ez benne volt a pakliban, mivel tegnap voltam olyan hülye, hogy ismét a hintaágyon tanultam, ahová oda tűzött a Nap, de hát gondoltam, kössük össze a kellemest a hasznossal és barnuljunk... igen ám, csak tegnap tényleg nagyon nyomasztó meleg volt, ráadásul kicsit ismét elaludtam odakint, szóval valószínűleg azt nem kellett volna, és még olvastam, hogy a napszúrást csak utána pár órával kezdi érezni az ember, és nekem is így volt. Szóval, nem árt az óvatosság.

Tegnap pedig nem is hoztam kihívás kérdés-választ, de ezt most pótolom, és valamilyen szinten még kapcsolódik is az előbb leírtakhoz. :)

"Amióta rajongó vagy, hány meccs élő közvetítését hagytad ki?"

Amióta a szó szoros értelmében rajongó vagyok, egyet sem, ami azt jelenti, hogy a Rangers elleni utolsó meccstől kezdve a Pittsburgh elleni összes mérkőzésig láttam összesen nyolc élő közvetítést, de ennek a számnak akkor lesz jelentősége, ha szem előtt tartjuk, hogy két naponta voltak a meccsek, és mindig hajnaban, mert ugyebár ott este 8-kor kezdték, ami itt nálunk hajnali 2. Egyszer volt olyan, hogy ott délután 3-kor kezdődött, itt pedig este 9-kor, de így is megtartott éjfélig. Tehát, mióta rajongó vagyok, egy élő közvetítést sem hagytam ki. Ezeknek többségét, vagyis szinte majdnem mindet a kollégiumban néztem, és akinek csak elmeséltem, hát, enyhén szólva érdekesen nézett rám. :D Én ugyanis mindig annak a híve voltam, hogy az éjszaka arra van, hogy aludjunk, és ezt egyébknt továbbra is fenntartom, de ha Ottawa Senators meccsről van szó, akkor nem ismerek tréfát. Azt meg kell nézni, és kész, mert hát csak így lehet őket teljes erőbedobással támogatni, nem igaz? Szóval, hajnal 2-kor fogtam a kis motyómat, kimentem a tanulóba, és ott néztem a meccset. És meglepő módon nem éreztem magam fáradtnak! Pedig akkor már vizsgaidőszak volt, és hát egész éjjel fentlenni azért nem semmi, de mégsem voltam fáradt. Sőt, igazából óriási szükségem volt azokra a meccsekre, meg úgy igazából magára a csapatra, de erről is már sokszor írtam. :) Ráadásul, a szezon nem tart örökké, így hát ki kellett használni azt az időszakot. A következő meccsek majd csak szeptemberben kezdődnek, de már alig várom, bár belegondoltam, hogy akkor már új helyen leszek, gyakorlati éven, és lehet, hogy másnap majd mennem kell pl. tanítani, de én akkor is nézni fogom! :D Addig meg majd nyáron pótolom az idei szezont, hogy még jobban képben legyek. :) Egyébként a legdurvább ilyen meccs-nézésem a legutolsó Pittsburgh elleni mérkőzés volt, amikor két hosszabbítás (!!) is kellett, mert egyszerűen nem akart eldőlni a végeredmény, és már látszott, hogy a játékosok is mind fáradtak, odakint már teljesen kivilágosodott, már nem csak a madarak csicseregtek, hanem sokan elindultak a munkába, stb., de én még mindig a tanulóban ültem, mert akkor kezdődött a 2. hosszabbítás, és közben arra gondoltam: "milyen őrült vagyok, más most kel fel, én meg még nem is aludtam semmit egy meccs miatt" - és akkor Anderson beengedte a gólt. :( El is szégyelltem magam, hogy egy pillanatra is ilyeneken gondolkoztam, olyan volt, mintha cserben hagytam volna őket, pedig valójában nem, csak hát tényleg sajnáltam őket, mert tudtam, vagyis hát gondoltam, milyen fáradtak, hiszen addigra már 100+ meccset végigtoltak szeptembertl kezdve. (egy szezon alatt akár 110 mérkőzés is összejöhet!) De nem baj, a 2017-18-as szezonnak majd mindenki újult erővel vág neki, még én is. :)

Csak arra vagyok kíváncsi, hogy vajon hol leszek akkor, honnan fogom nézni a következő szezont. De ez remélhetőleg a jövő hét folyamán kiderül. :)

/kép: giphy.com/

Ma voltam a fodrásznál, mert múltkor belenéztem a tükörbe, és megállapítottam, hogy a hajam szép hosszú, de annál kezelhetetenebb. Nem volt eltöredezve, viszont a vége annyira el volt vékonyodva, hogy folyton összegubancolódott, és már a hajvasaló se vitte. Szóval, elmentem vágatni belőle, de tényleg csak egy kis frissítő vágás lett, hossza fazonja megmaradt, tehát nem nagy szám. Szükség volt rá, viszont így elment a délelőttöm, délután pedig tanultam, csakhogy most vagyok az "inkább ennék" tanulási-fázisban, ami egyébként nem baj, mert amúgy is szeretnék hízni kicsit. :) Két tételt sikerült ma átvennem, pontosabban kidolgoznom, lehet, ma még egynek nekifekszek. Amúgy szerintem az a baj, hogy a délelőttöm elment, pedig reggel jobban fog az agyam. Na, mindegy. Még van nyolc napom (tejóég!!!!!!). Na jó, inkább hozom a kihívás következő részét. :)

"Melyik a legemlékezetesebb meccs-pillanatod?"

Igen, tudom, hogy ez a listán a negyedik, de nem tudtam eldönteni, melyik gólt válasszam kedvencnek, szóval inkább ugrottam egy kérdést. :) Igaz, nagyon sok kedvenc pillanatom van, sőt, szinte minden pillanatát imádom annak, amikor ezek a fiúk a pályán játszanak, de a legkedvencebb (azok közül, amiket eddig láttam) a 2017.04.15.-ig Boston Bruins elleni meccsen történt, amikor a harmadik harmadban Karlsson és Brassard belőtte a kiegyenítő gólt. Na igen, ez volt az első meccs, amiből részletet láttam ugyebár húsvét előtti este, és amit utólag pótoltam be, és ami iszonyatosan izgalmas volt, éés amit végül megnyert az Ottawa, nem is akárhogy! Azonban ez a pillanat nem a gól maitt a kedvencem, hanem azért, ami utána történt: Brassard örömében Karlsson nyakába ugrott, de olyan szinten, hogy Karlsson hátravágódott a jégen, Brassard rajta feküdt, majd a többiek is rájuk vetették magukat. Olyanok voltak, mint a gyerekek, de annyira jó volt látni, hogy így örülnek! :) Itt a pillanat videón is:

Igazából engem mindig magával ragad az, ahogyan örülnek a góloknak és egymás sikerének. Ezt eddig semelyik másik jégkorong csapat esetében sem tapasztaltam, de nekem mindig erőt ad, látni, hogy ilyen őszinte az örömük. Ez a mai világban sajnos nagyon ritka. Bár, alapvetően én is ilyen vagyok, nagyon tudok örülni a hozzám közel állók sikerének, viszont még nem találtam olyan személyt, akivel én ilyen őszintén és önfeledten örülhettem volna a saját sikeremnek. Teszem fel, ha pl. sikerül egy vizsga, mindig csak annyit kapok, mosoly nélkül: "na, mondtam én, hogy sikerülni fog, ezért kellett félni..." Ezzel szemben én örömömben a nyakába ugrok (na azért nem annyira, mint Brassard :D), de minimum megölelem, és egyből széles mosoly terül szét az arcomon, főleg, ha tudom, mennyit küzdött az eredményért, és milyen sokat jelent ez neki. De ha látom ezeket a fiúkat így örülni, akkor az nekem is erőt ad, és életben tartja bennem a reményt, hogy valahol a világban igenis megvan(nak) az(ok) az ember(ek), akivel/akikkel majd én is ugyanígy együtt örülhetek, akár a saját sikereimnek is. És nagyon várom, hogy megtaláljam őt/őket. :)

Öhm, igen, nos ma ezzel foglalkoztam amellett, hogy a sulis beadandókat írtam. Szeretnék csinálni egy Ottawa Senators plakátot, amelynek első lépéseként gondoltam, elkészítem a logot. Nos, imádom a csapatot, de arra gondoltam, miért nem lehet olyan egyszerű a logojuk, mint mondjuk az Anaheim Ducks-nak? Iszonyat sokat szenvedtem vele, ráadásul az első verzió inkább hasonlítot a Riddick 2 egyik szereplőjére, mint egy szenátorra. De a végén csak összejött, és most nagyon büszke vagyok magamra. :) Olyan jó látni, amikor kivirágzik a kezem alatt egy alkotás. Majd ha kész lesz teljesen, akkor arról is rakok fel képet, de az már csak holnap lesz. Egyébként képzeljétek, ma végre valahára rászántam magam, és elmentem futni. Dóri, a blokktársam is velem tartott, így mégiscsak jobb volt, mint egyedül, ráadásul nagyon büszkék voltunk magunkra, mert két kört végigfutottunk (egy kör alatt 2 és fél zeneszám megy le, csak a viszonyítás kedvéért, ráadásul van 2 emelkedő a pályán). 

Egyébként ma hajnalban lejátszották az Ottawa Senators vs. Pittsburgh Penguins meccset, ami hatalmas volt. Az Ottawa nyert, Pageau lőtte az első gólt, a másodikat pedig a hosszabbítás során Ryan, de ahhoz is Pageau asszisztált. Szóval, nagyon örültem, és ismét megállapíthattam, hogy nagyon jó csapat, Pageau pedig nagyon jó játékos. Nagy jövő áll előtte, bár azt hiszem, ez a nagy jövő már most elkezdődött. :) Hoztam nektek egy kis összefoglalót a meccsről, ha gondoljátok, nézzétek meg. Van benne egy vicces jelenet, amikor a korong becsúszik a Pittsburgh kapujába, Pageau pedig elkezd kiabálni. :) 

/forrás: Facebook/

Tegnap olyan fáradt voltam, hogy már este hatkor tudtam volna aludni, ennek ellenére tovább fent voltam. Sokkal tovább. Pedig pénteken is már hatkor keltem, egész nap konferencián voltam, aztán hazautaztam, majd tegnap megint keltem korán, mert ballagásra mentünk, ugyebár. Úgy terveztem, hogy korán lefekszem, és kipihenem magam.

De aztán megtudtam nyolc óra körül, hogy az Ottawa Senators és a New York Rangers játszik egymással. És ez keresztül húzta a számításaimat.

Bár először nem is akartam nézni, csak gondoltam arra, milyen jó lenne, ha az Ottawa megnyerné, hiszen így még közelebb kerülhetnének a Stanley kupához, merthogy kanadai csapat már vagy 23 éve nem emelhette magasba ezt a díjat. Na, de aztán csak mozgatta a fantáziámat, miután megtudtam, hogy a Spíler TV is közvetíti - csakhogy a TV-m nem működött valamiért. Úgyhogy végül a neten találtam egy élő közvetítést, csakhogy az késett egy kicsit, így a barátom (akivel közben Facebook-on tartottuk a kapcsolatot) hamarabb tudta meg fél perccel, hogy nyert az Ottawa, mint én. Na, de mindegy. Az a lényeg, hogy ez a közvetítés tele volt reklámokkal, úgyhogy végül éjfél után lett vége, DE teljesen megérte, mert nagyon jó meccs volt, még úgy is, hogy nem követtem az elejétől. Azt tudom, hogy az Ottawa 2:0-ról küzdötte fel magát a 2. harmadban 2:3-ra, ami nagyon szép teljesítmény. Utána pedig, jó szokásukhoz híven, a hosszabbításkor belőtték a mindent eldöntő 5. gólt. De azért húzós volt, mert a Rangers is belőtt egyet, de aztán szerencsére azt a játékmesterek nem fogadták el. Így nyert az Ottawa. De nagyon ügyesek voltak, szóval ezért tényleg megérte fent maradni. :)

Elgondolkoztam azon, hogyan is válik valaki szurkolóvá? Én ugyanis sohasem voltam ez a sportos-személyiség, nem igazán érdekelt semelyik sportág, és igazából nem is tudom, miért kezdődött el nálam ez a jégkorong iránti szeretet. Mondjuk a jégkorong nagyon tetszik, mert pörgős, és nem kényeskednek a játékosok. Pl. tegnap a Rangers-ben játszó Jimmy Vesey úgy játszotta végig a 3. harmadot és a hosszabbítást, hogy előtte egy hatalmasat tanyázott a jégen, és a fél szeme bedagadt, ráadásul az orrát is beütötte. 

Na de mégis, miért pont az Ottawa? Azt hiszem, az első meccs mindenképpen sorsdöntő. Az első jégkorong meccset, amit láttam, pont az Ottawa Senators játszotta a Boston Bruins-szel szemben, és bár nem néztem végig, azt tudom, hogy az Ottawa nyert, mégpedig az utolsó pillanatban. Aztán, múltkor megint játszottak a New York Rangers-szel szemben, akkor is az utolsó pillanatban nyertek. Talán ez tetszett meg bennük, hogy a meccs alatt sokan úgy gondolják, tutira nem ők fognak nyerni, egyszóval, leírják őket, ők pedig az utolsó pillaantban az élre törnek. És talán pont ez tetszett meg bennük, hogy akár a végső pillanatig hagyják, hogy a nézők többsége vesztesnek tartsa őket, de ők legbelül tudják, hogy nyerni fognak, mert bíznak önmagukban és egymásban. Az ők játékuk pedig erőt ad nekem, hogy bízzak önmagamban, mert vannak, akik támogatnak, a többiekkel meg igazából nem kell foglalkozni, mert úgysem tudok mindenkinek megfelelni, de nem is kell, elsősorban Istennek és önmagamnak feleljek meg. Istennek meg igazából nem is kell, mert Ő ismer a legjobban, tudja,  milyen vagyok, elvégre, Ő alkotott, szóval... :)

Na, tehát, nagyon érdekes, ahogy kialakult bennem ez a kötődés a csapat iránt, és persze nem azt mondom, hogy most már ilyen őrült-drukker lettem, de az Ottawa Senators-t mindenképpen a szívembe zártam, pont azért, amiket fentebb is leírtam. Mert a sport igazából erről kellene, hogy szóljon: a játékosok példát, erőt, motivációt adjanak a játékukkal, a kiállásukkal. És nem attól lesz jó egy csapat, vagy egy játékos, hogy mindig nyer. Mert múltkor pl. a Rangers megverte az Ottawa-t, nem is akárhogy. Bár, talán azért, mert Karlsson megsérült. De ez lényegtelen. Nem a győzelem a fontos. Persze, az is számít, de nem minden áron. Sokkal fontosabb az, ahogyan játszanak, sőt, még inkább: hogy mit üzen a játékuk. Azz Ottawa Senators játéka pedig azt üzeni számomra: bízzak önmagamban, mert igenis, képes vagyok rá.