Ma hajnalban lesz az Ottawa Senators és a New York Rangers újabb összecsapása, amely immár a 6. Eddig az Ottawa 3, a Rangers pedig 2 győzelmet tudhat a magáénak, szóval ez a mostani nagy mértékben döntő lesz, hiszen 4 győzelem kell a tovább jutáshoz. De miért is küzdenek meg egymással az NHL csapatai? Ezért a kis gyönyörűségért itt alul, melynek a neve Stanley kupa. Hogy mi is ez pontosan, azt most leírom nektek. :)

Sziasztok! Hatalmas öröm ért így korán reggel, ugyanis annak ellenére, hogy még 6 óra sincs, már 72 látogatója volt a blognak! Nagyon-nagyon köszönöm Nektek, hogy így támogattok, ez számomra hihetetlenül inspiráló! ^_^ (*friss infó: fél10 van, és már 117 a látogatottság ^_^ )
Mint a táblácska is jelzi, tagja vagyok a Blogger közösség nevű Facebook csoportnak, ahol felvetődött egy kihívás ötlete, amely szerint 10 napon keresztül írjunk egy általunk választott témáról. Kaptam a lehetőségen, elvégre sosem árt egy kis fellendülés és változatosság, nem igaz? :) Persze, 10 napon át könnyen ellaposodhat egy téma, de majd igyekszem készíteni egy tervet, aztán meglátjuk.
Az általam választott téma nem más, mint a jégkorong. Mivel mostanában nagyon elkezdett érdekelni ez a sport, úgy gondoltam, kicsit körbejárom minden irányból, hogy így ti is jobban megismerhessétek. :) A mai első napon úgy általánosságban szeretném bemutatni az NHL történetét, valamint röviden, hogy mégis, mely csapatok tartoznak hozzá. 

/forrás: Facebook/

Tegnap olyan fáradt voltam, hogy már este hatkor tudtam volna aludni, ennek ellenére tovább fent voltam. Sokkal tovább. Pedig pénteken is már hatkor keltem, egész nap konferencián voltam, aztán hazautaztam, majd tegnap megint keltem korán, mert ballagásra mentünk, ugyebár. Úgy terveztem, hogy korán lefekszem, és kipihenem magam.

De aztán megtudtam nyolc óra körül, hogy az Ottawa Senators és a New York Rangers játszik egymással. És ez keresztül húzta a számításaimat.

Bár először nem is akartam nézni, csak gondoltam arra, milyen jó lenne, ha az Ottawa megnyerné, hiszen így még közelebb kerülhetnének a Stanley kupához, merthogy kanadai csapat már vagy 23 éve nem emelhette magasba ezt a díjat. Na, de aztán csak mozgatta a fantáziámat, miután megtudtam, hogy a Spíler TV is közvetíti - csakhogy a TV-m nem működött valamiért. Úgyhogy végül a neten találtam egy élő közvetítést, csakhogy az késett egy kicsit, így a barátom (akivel közben Facebook-on tartottuk a kapcsolatot) hamarabb tudta meg fél perccel, hogy nyert az Ottawa, mint én. Na, de mindegy. Az a lényeg, hogy ez a közvetítés tele volt reklámokkal, úgyhogy végül éjfél után lett vége, DE teljesen megérte, mert nagyon jó meccs volt, még úgy is, hogy nem követtem az elejétől. Azt tudom, hogy az Ottawa 2:0-ról küzdötte fel magát a 2. harmadban 2:3-ra, ami nagyon szép teljesítmény. Utána pedig, jó szokásukhoz híven, a hosszabbításkor belőtték a mindent eldöntő 5. gólt. De azért húzós volt, mert a Rangers is belőtt egyet, de aztán szerencsére azt a játékmesterek nem fogadták el. Így nyert az Ottawa. De nagyon ügyesek voltak, szóval ezért tényleg megérte fent maradni. :)

Elgondolkoztam azon, hogyan is válik valaki szurkolóvá? Én ugyanis sohasem voltam ez a sportos-személyiség, nem igazán érdekelt semelyik sportág, és igazából nem is tudom, miért kezdődött el nálam ez a jégkorong iránti szeretet. Mondjuk a jégkorong nagyon tetszik, mert pörgős, és nem kényeskednek a játékosok. Pl. tegnap a Rangers-ben játszó Jimmy Vesey úgy játszotta végig a 3. harmadot és a hosszabbítást, hogy előtte egy hatalmasat tanyázott a jégen, és a fél szeme bedagadt, ráadásul az orrát is beütötte. 

Na de mégis, miért pont az Ottawa? Azt hiszem, az első meccs mindenképpen sorsdöntő. Az első jégkorong meccset, amit láttam, pont az Ottawa Senators játszotta a Boston Bruins-szel szemben, és bár nem néztem végig, azt tudom, hogy az Ottawa nyert, mégpedig az utolsó pillanatban. Aztán, múltkor megint játszottak a New York Rangers-szel szemben, akkor is az utolsó pillanatban nyertek. Talán ez tetszett meg bennük, hogy a meccs alatt sokan úgy gondolják, tutira nem ők fognak nyerni, egyszóval, leírják őket, ők pedig az utolsó pillaantban az élre törnek. És talán pont ez tetszett meg bennük, hogy akár a végső pillanatig hagyják, hogy a nézők többsége vesztesnek tartsa őket, de ők legbelül tudják, hogy nyerni fognak, mert bíznak önmagukban és egymásban. Az ők játékuk pedig erőt ad nekem, hogy bízzak önmagamban, mert vannak, akik támogatnak, a többiekkel meg igazából nem kell foglalkozni, mert úgysem tudok mindenkinek megfelelni, de nem is kell, elsősorban Istennek és önmagamnak feleljek meg. Istennek meg igazából nem is kell, mert Ő ismer a legjobban, tudja,  milyen vagyok, elvégre, Ő alkotott, szóval... :)

Na, tehát, nagyon érdekes, ahogy kialakult bennem ez a kötődés a csapat iránt, és persze nem azt mondom, hogy most már ilyen őrült-drukker lettem, de az Ottawa Senators-t mindenképpen a szívembe zártam, pont azért, amiket fentebb is leírtam. Mert a sport igazából erről kellene, hogy szóljon: a játékosok példát, erőt, motivációt adjanak a játékukkal, a kiállásukkal. És nem attól lesz jó egy csapat, vagy egy játékos, hogy mindig nyer. Mert múltkor pl. a Rangers megverte az Ottawa-t, nem is akárhogy. Bár, talán azért, mert Karlsson megsérült. De ez lényegtelen. Nem a győzelem a fontos. Persze, az is számít, de nem minden áron. Sokkal fontosabb az, ahogyan játszanak, sőt, még inkább: hogy mit üzen a játékuk. Azz Ottawa Senators játéka pedig azt üzeni számomra: bízzak önmagamban, mert igenis, képes vagyok rá. 

KIS MÓDOSÍTÁS: A Wattpad-on elkezdtem a Rokonlelkek c. regényemet. Olvassátok, véleményezzétek. Sok szeretettel! :)

Tegnap megvolt életem első konferencián való előadása, amit nagyon élveztem, és szerencsére jól sikerült, bár rá kellett jönnöm, hogy még nincs tapasztalatom az ilyenfajta előadásokban. Furcsa amúgy, mert már van gyakorlatom abban, hogy kiállok mások elé beszélni, hogy így mondjam, de ez most mégis teljesen más volt. Egy konferencián való előadásnak is megvan a saátossága és a műfaja, és mondta is a konzulens tanár (merthogy a szakdolgozatomból adtam elő egy részletet), hogy elég, ha felolvasom, csak az tagoltan és szépen menjen, de én mindenképpen akartam vinni egy kis színt is az előadásba, szóval nem akartam monotonná válni, úgyhogy azért felnéztem a hallgatóságra, és úgy láttam, hogy ez jó volt, mert így tartottam velük a szemkontaktust, és talán nem váltam unalmassá. Legalábbis, remélem. :) Szóval, a tegnapi napom ezzel telt, kicsit el is fáradtam, utána pedig vonatoztam haza, mert a legkisebb unokatesóm most ballagott gimiből, és oda voltunk hivatalosak. Már régen beszélgettem vele, úgyhogy jó volt, rájöttem, hogy az én emlékezetemben még mindig kisfiúként élt, de hát már 18 éves. Hogy telik az idő... :) Úgyhogy most kicsit fáradt vagyok, pedig tanulnom kellene, mert hétfőn ZH-t írunk, ráadásul most este vizsgafelvétel, amit amúgy majdnem elfelejtettem, ja és még kedden tájékoztató is lesz a végzősöknek a hatodévről, tehát végre megtudom, milyen lesz a gyakorlat, stb. De amúgy kicsit izgulok, mert pontosan nem tudom, hogy ez most akkor egy általános tájékoztató lesz, vagy ilyen személyes elbeszélgetés. Lehet, hogy azt is megtudom, hol leszek gyakorlaton, ki tudja... bár, nem hiszem, hogy azt már most megmondják. Ahhoz előbb még le kell szigorlatozni év végén. De ahhoz meg előbb még le kell vizsgázni mindenből. Áh, na jó, nem is agyalok rajta túlságosan. Egy biztos: kedden már többet fogok tudni a jövőmről. :) 

Írnék erről a könyvről egy pár sort, ha már egyszer elkezdtem olvasni. Kb. a negyedénél járok, mert sok az elfoglaltságom, és ha van is szabadidőm, inkább írok, DE: nagyon jó! A szereplők tényleg jók, és bár egyértelműnek tűnik a sztori, azért én érzek benne egy kis csavart. Röviden leírom, hogy miről is szól, vagyis hát, hogy a karakterek hogy viszonyulnak egymáshoz.
Szóval: a főszereplő Abby, az ő legjobb barátnője America. America barátja Shepley, akinek az unokatestvére Travis. Abby és America most kezdték az egyetemet, America itt ismerkedett meg Shepley-vel, akivel összejöttek, természetesen. Abby-ről gyanítom, hogy valami "sötét" múltja van, így hát pont passzolna hozzá Travis, aki amellett, hogy amúgy tök okos meg jó tanuló, igazi rossz fiú, mert ilelgális alagsori verekedéseken szerzi a pénzét. Ezért hát úgy becézik, hogy Travis "Veszett Kutya" Maddox. Az a lényeg, hogy Travis az a fajta srác, aki minden lányt megkap és megszerez, és bár Abby-nek tetszik, a lány nem akar beállni a sorba. Végül aztán jó barátokká válnak, majd egy elvesztett fogadást követően Abby egy hónapig Travis-nél lakik. Közben megismerkedik az iskola jófiújával, Parker Hayes-szel, aki sokkal jobban illik az új énjéhez, így hát össze akar vele jönni. Na, itt járok most, de egyébként nekem Shepley nagyon gyanús, szerintem lesz köztük valami Abby-vel, vagy ha nem is, de szerintem tutira tetszik neki Abby. 
Viszont, vannak kis fenntartásaim a könyvvel kapcsolatban, melyek a következők:
- az írónő azt írja Shepley kocsijáról: "fekete, veterán Charger". Már bocsánat, de ennyivel nem lehet elintézni ezt az ügyet! Mi az, hogy veterán?! Tessék szépen kiírni, hogy mégis, hányas évjárat? 1967? Netán 70-es? Ez nagyon is fontos információ. 
- a másik problémám inkább technikai: sokszor átugrik jelenteket, mintha nem lenne olyan fontos. Pl.: Travis bement a fürdőszobába, ezalatt America és Abby kint beszélgettek, aztán egyszer csak Travis már ott áll egy szál törölközőben, de hogy hogy kerül oda, és még inkább, hogy uána hova megy, arról nem szól a fáma. Tudom, mert én is csináltam ilyet, amikor nagyon izgatott voltam a következő jelenet miatt, és ezért felpörgettem az eseményeket, de nem szabad. Az olvasót érdeklik a részletek. Fontosak az apró kis mozzanatok is, már ha cselekményről van szó. Mert a leírásban szerintem már nem. Pl. Jókai "Az aranyember" c. könyvét imádom, de az első fejezetét, ahol azt a borzalmasan hosszú leírást adja a Vaskapuról, azt még egyszer sem bírtam végigolvasni. 
Na, egy szó mint száz: nagyon jó a könyv, izgalmas, jók a karakterek, és kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás. Viszont, ami még nem tetszik, hogy ennyire, hogy is mondjam, szabadelvű... Szóval, az azért durva, amikor Travis egyszerre két lányt is felvisz a lakására. Nem élek álomvilágban, tudom, hogy vannak ilyenek, meg minden, de azért na... Meg azért az kicsit irreális, hogy egy hónapig ott lakik egy majdhogynem idegen srácnál. Mi van addig a kollégiummal? Mert nálunk úgy van, hogy ha valaki ilyen hosszú ideig nem csekkol be, akkor azért elkezdenek utána érdeklődni, hogy mégis, mi van vele... persze, a könyvben még nem telt le az egy hónap, szóval mindegy. Meg egyébként America karaktere annyira nem szimpatikus, az a tipikus "jó paism van jó kocsival és minden klassz" lány, aki csak magával foglalkozik. Akivel eddig legjobban azonosulni tudtam, az a szobatársuk, Kara, aki még alig szerepelt a könyvben, de akkor is csak lecseszték, pusztán amiatt, mert a szobájában olvasgat és tanul, és póbál velük beszélgetést kezdeményezni a maga módján, mire America úgy elhajtja, mint a legyet. Persze lehet, hogy majd kiderül róla, hogy egy hárpia. Meg egyébként azt egy kicsit primitív megoldásnak találtam, hogy először azért költöznek Travis-hez és Shepley-hez, mert elromlott a koliban a kazán, amit két hétig szereltek... Na, mindegy. Talán túl kritikus lettem. :) Mindenesetre jó könyv, és tovább fogom olvasni.

Ja, és ha már itt tartunk: létrehoztam egy szavazást ugyebár arról, hogy csinálja-e külön honlapot a regényeimnek. Erre csak azért gondoltam, mert nem akarom, hogy túlzsúfolttá váljon a blogom. Gondolkozon azon, hogy a regényeimet a Wattpad-ra teszem fel. Szerintetek jó ötlet a Wattpad, vagy bármilyen más weblap a történeteimnek, vagy inkább maradjak itt? Írhattok szöveges hozzászólást, vagy szavazhattok is, nekem mindegy, csak szeretném tudni, hogy nektek hogy lenne jobb. Elvégre, nektek, értetek, miattatok írok. :)  

A szakdolgozat írás fáradalmainak kipihenése közepette még nem is meséltem nektek, hogy holnap lesz egy konferencia az egyetemen, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy bemutathatom a szakdolgozatomat, pontosabban annak egy részét, de akkor is! :) És, ami még jobb, hogy mindig megjelenik egy kötet a konferencián elhangzott előadások anyagából, ami azt jelenti, hogy az én írásom is benne lesz idén nyáron! Annyira örülök, hogy el sem mondhatom! Már alig várom, hogy végre nyomtatott formában is a kezemben foghassam egy írásomat, mégpedig úgy, hogy tudom, azt mások is olvasni fogják! Szóval, annyira jó. :) Most erre készülök testben és lélekben, de persze, van még tennivalóm bőven. Hétfőn ZH-t írunk, aztán még beadandók is várnak, 12.-től pedig vizsgaidőszak. Szeretném hamar letudni a vizsgákat, mert nem is lesz sok, és hát utána szeretnék a június 26.-i zárószigorlatra tanulni, mert az azért nem lesz semmi. Eddig azt hittem, hogy csak a tanári kar lesz bent, de nem, kiderült, hogy külsősök is, sőt, a pesti testvéregyetemről is jöhetnek. Szóval, ez így már kicsit másabb, de azért mégsem, mert a titok nyitja annyi, hogy ugyanúgy tanulni kell, és kész. :) Közben meg az is foglalkoztat, hogy most már tényleg ketyeg az órám, olyan téren, hogy a jövőhét életem utolsó egyetemista hete. Mármint, a szó szoros értelmében véve, hiszen innentől kezdve az előadásoknak vége, mert bár jövőre is lesznek konzultációk, de az mégsem lesz teljesen olyan. Ennek tudatában pedig kettős érzések kavarognak bennem: egyrészt ott van bennem, hogy még kihasználjam maximálisan ezeket az előadásokat, másrészt azonban érzem, hogy már eléggé elfáradtam az elmúlt évek szorgos jegyzetelésében - és most nem fényezem magam, de tényleg így van. De természetesen bejárok és figyelek, sőt, még jegyzetelek is, hiszen az utolsó pillanatokat ki kell használni ebből is. És nem, direkt nem gondolkodok azon, hogy mi lesz szeptembertől. Mert eddig ugyebár olyan egyértlemű volt a felállás, most azonban tényleg nem tudom, hol leszek, mit kell csinálnom pontosan, stb. De most nem is gondolkodok ezen. Addig még van tennivalóm, amiket az előbb felsoroltam, meg hát ugyebár még itt a pünkösd, vizsgák, nagy szigorlat, szóval odabízom Istenre, és majd minden kialakul. :) Nem félek, csak hát érzem, hogy most változás következik az életemben, ennek pedig azért örülök, és kíváncsi vagyok, mit tartogat magában. Amit azért nem fogok sajnálni, az a kollégium: már megbeszéltük a többiekkel, hogy ha kiköltözünk, akkor megiszunk egy Corona-t. :) Nem szoktam egyébként inni, max. Bacardi-t, vagy Sommersby-t. Valamiért egyáltalán nem vont az alkohol gondolata, nagyon jól megvagyok nélküle, de persze azért szilveszterkor megiszom a pohár pezsgőmet. :) Vannak pillanatok, alkalmak és események, amikhez kell is, de amúgy meg érvényes az általános elv, miszerint semmit nem szabad túlzásba vinni. A gimiben egyébként volt ezzel problémám, mert a barátaim ittak, amit én még toleráltam volna, de ők nem tudtak beletörődni abba, hogy én nem iszok velük, ezért hát sokat cikiztek, beszólogattak, vagy a szemüket forgatták, így hát inkább szép lassan lemorzsolódtam mellőlük. Nem volt más választásom. Nem akartam, hogy miattam kellemetlenül érezzék magukat, pedig hát én egyszer sem forgattam a szemüket, amikor ittak. Na, mindegy. Régen volt. :)

Ismét kreatívkodtam kicsit amúgy, és hoztam nektek 3 képet. Az első kettő a debreceni Békás-tónál készült, tegnap előtt, amikor a barátommal kint sétáltunk, és etettük a halakat meg a kacsákat. :) Szeretem a Nagyerdőt és a Békás-tavat, bár most kicsit el van hínárosodva, de biztosan nemsokára megcsinálják. Viszont, tegnap is voltunk kint, és a kiskakács már ott úszkáltak szüleikkel a tóban. Nagyon aranyosak. :)

És még egy májusi naptárat is hoztam, mivel véletlenül találtam rá erre a lila Challenger-re és nem tudtam megállni, hogy ne hozzam el nektek ilyen formában. :) Mivel szeretem a klasszikus izomautókat, ráadásul a lila az egyik kedvenc színem, ez a párosítás így telitalálat. ^_^ 

/teljes méretért kattins a képekre! A képek szabadon felhasználhatóak, de NE LOPJ! Ha feltűnteted a blogodon/honlapodon, akkor a forrással együtt! Köszönöm! :)/