"Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt..."  - általában minden nagy döntésünk ezzel kezdődik, nem? Amikor megálmodjuk, hova szeretnénk eljutni, mit szeretnénk elérni, mivé akarunk válni. Amikor kikörvonalazódik bennünk, milyennek képzeljük el a jövőnket, sőt: milyen jövőt szeretnénk magunknak. Megálmodjuk azt a világot, amelyben élni szeretnénk. De: ekkor még nem lépünk be a kapun. Csupán kívülről szemléljük, csodáljuk. Ám kicsit olyasmik ezek az elképzelt világok, mint a nagy futball stadionok: kívülről nem látjuk be teljesen, hiszen mindenhol ráccsal van körbevéve, így nem mehetünk be, csupán a réseken át kukucskálhatunk be. Aztán egyszer, amikor eljön az ideje, kinyílik a kapu, mi pedig végre valahára beléphetünk rajta. Szívünk tele izgatottsággal, és mindenekelőtt reményekkel - hiszen ezt vártuk! A belépés első pillanata csodálatos, elvakít a hirtelen napfény, minden olyan ragyogó, minden olyan szép. 
De aztán ahogy haladunk egyre beljebb, találkozunk az első akadályokkal: itt egy oszlop, ott egy szék, és persze a lépcső... Valójában igen sok mindenen kell keresztül mennünk, mire leérünk a füves pályára, és még ott sem nyugodhatunk meg, hiszen csak ott kezdődik a java: ugyanis ha már ott vagyunk, az azt jelenti, hogy immár mi is játékban vagyunk. Csakhogy odalent döbbenünk rá, hogy ez nem játék - ez a valós élet.
Aztán vannak olyan megálmodott világok is, mint a jégpálya. A jég szinte hívogat, főleg a rajta ide-oda sikló játékosokkal: úgy érezzük, ez nekünk is menne, hiszen olyan könnyedén csinálják ők is! Így, mihelyst lehetőségünk adódik, korcsolyát húzunk, és már indulunk is a jég felé - csak amikor rálépünk, akkor döbbenünk rá, hogy ez nem is olyan könnyű, hoggy a jég milyen csúszos, talán sokkal csúszosabb, mint azt gondoltuk volna, nekünk pedig nincs megfelelő egyensúlyérzékünk, nem vagyunk kellően légiesek... 
Nem tudjuk megcsinálni.
Döntéseink tehát nem ott dőlnek el, amikor megálmodjuk őket. Persze, elindulni sem könnyű - de megmaradni sokkal nehezebb. Hiszen az elején, amíg nem próbáltuk, még nem látjuk, nem tudjuk, milyen akadályok, nehézségek fogják állni az utunkat. Itt dől el: maradunk, vagy megyünk? Kitartunk-e az álmaink mellett, amellett a világ mellett, amit megálmodtunk magunknak? Vagy esetleg rájövünk, hogy mégsem ezt akarjuk? Talán mégsem ezt álmodtuk meg magunknak? Vagy egyszerűen csak nem így? Hajlandóak vagyunk, és egyáltalán: van-e lehetőségünk kompromisszumokat kötni? Sőt: érdemes-e? 
A döntő pillanat akkor érkezik el, amikor már ott állunk korcsolyával a jégen, és csak el kellene indulnunk, hogy azt csinálhassuk, amiért annyi mindenen átküzdöttük magunkat, hogy eljussunk ideáig. Remegő lábakkal, botladozva, félve a sérülés lehetőségétől, előttünk a szélesen elterülő hófehér jég látványával tudunk-e emlékezni arra, hogy miért is küzdöttük el magunkat ideáig? Vagy hagyjuk hogy eluralkodjon rajtunk a kétségbeesés, és akár önerőből, akár másoktól kért segítséggel lebotorkálunk a pályáról. Pedig lehet, hogy ha csak egy kicsit vártunk volna, lassan megtaláltuk volna az egyensúlyérzékünket. Ezért tehát ebben a fázisban semmiképpen se hozzunk döntést, annak ellenére, hogy valójában itt dől el a megálmodott világunk sorsa. A gödöből ugyanis nem látni tisztán; amíg félsz a jégen, addig a félelem minden egyéb gondolatot, érzést eltompít. Vegyél egy mély levegőt, próbálj megnyugodni, adj magadnak időt. Elvégre, senki nem ígérte annak idején, hogy könnyű lesz, az igazán jó dolgokhoz pedig különösen is rögös út vezet - de megéri. 

Sziasztok! Múltkor gondolkoztam azon, hogy még sosem csináltam ilyen kérdésekre válaszolgatós bejegyzést, és talán itt lenne az ideje. Úgyhogy, elkezdtem keresgélni a neten ehhez kapcsolódó kérdéssorokat, és végül találtam is egyet, ami megtetszett, mégpedig Hannah Wood blogján. Kitöltöttem, a válaszokat pedig most megosztom veletek, hogy ezek alapján még jobban megismerhessetek engem, ha szeretnétek. ^^ Összesen 49 kérdésből áll ez a tag, szóval a teljes bejegyzésért kattintsatok a "Bővebben" gombra. :)

1. Hány éves leszel öt év múlva?
29

2. Szerinted akkor házas leszel?
Nagyon remélem, hogy igen. :) Legalábbis, addigra már szeretnék férjnél lenni. 

3. Milyen magas vagy?
Kb. 167 cm.

4. Melyik filmet láttad utoljára?
Valerian és az ezer bolygó városa (*javítás, mert először kapásból a Baywatch-ot írtam be. Bocsi! ^^)

5. Kit tárcsáztál utoljára?
A barátomat.

6. Ki hívott téged utoljára?
Egy 20-as szám, de azóta sem derült ki, kihez tartozik. Majd visszahív, ha fontos volt neki. :)

7. Kitől kaptál utoljára SMS-t?
A barátomtól. :)

Azt mondják, ami két hónapnál tovább tart, az már nem fellángolás, hanem valami több. Nos, kilenc nap híján immár 4 hónapja, hogy az életembe belépett az Ottawa Senators nevű jégkorong csapat, és a lelkesedésem azóta sem lankadt irántuk egy pillanatra sem. Sőt. :) Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a csapatnak, többet, mint azt valaha remélni mertem volna. Hiszen, a sport, mint olyan, sosem játszott központi szerepet az életemben. Nem érdekelt, nem foglalkoztam vele, sőt, nem egyszer kijelentettem, hogy én ugyan nem lennék képes végignézni egyetlen sportmérkőzést sem. Ha a TV-ben véletlenül mégis közvetítették valamelyik sportágat, tovább is kapcsoltam, mert nem kötött le. Jól meg voltam nélküle. Legalábbis, azt hittem, mert csak mostanában döbbenek rá, mennyire hiányzott az életemből. Elgondolkoztam azon is, hogy vajon hol lennék nélküle? Hol tartana pl. a blogom, és milyen lennék én? Hiszen az elmúlt majdnem 4 hónapban gyökeres változáson mentem keresztül, ami nem annyira szembetűnő, mégis, jól érzékelhető. Most tehát egy kis számadás következik, egy kis előtte-utána, egy kicsit hosszabb összefoglaló arról, mennyi mindent köszönhetek a jégkorongnak, és különösen is az Ottawa Senators-nak. :)

Három nap munka után három szabadnap, így alakult az első gyakorlati hetem. Nem terveztem, hogy ilyen hamar hazajövök, de mivel tegnap volt a születésnapom, ráadásul úgy alakult, hogy semmi feladatom nem lett volna a hétvégére, így sikerült megszerveznem, hogy hazajöjjek, és itthon ünnepeljem azt, hogy 24 évvel ezelőtt megszülettem, de nagyon jól esett az is, hogy az új helyemen is felköszöntöttek. ^^ Szóval, pénteken a reggeli istentisztelet és a temetés után összepakoltam, és buszra ültem, szóval ez a születésnapom kicsit kalandos volt, mivel nagyrészt utazással telt. Vésztőről kicsit bajos hazajutnom, de azért nem annyira: Szeghalomnál át kell szállnom a Debrecenbe tartó buszra, onnan pedig már vonattal egyenesen jövök haza. Megállapítottam, hogy Békés megyében mintha jobb buszok járnának, mint nálunk, szóval a DAKK (vagyis Dél-Alföldi Közlekedési Központ, látjátok, már tényleg kezdek békési lenni ^^) jobban szuperál, mint a Szabolcs Volán, Debrecenig pl. sötétített üvegű, légkondis busszal mentem, és ez nagyon jó volt a 41 fokban. Egyébként nem tudom, ti hogy bírjátok ezt a meleget, de én elég nehezen. :( De visszatérve a tegnaphoz: Debrecenben aztán találkoztam a barátommal, együtt töltöttük a délutánt, aztán 6 órakor mentünk ki a vonathoz, hogy megyünk haza. Igen ám - csakhogy a vonatok átlagban 60 percet késtek. Még jó, hogy a barátom képben volt, és tudta, hogy ilyenkor fel lehet szállni bármelyik vonatra, a kalauz nem fogja nézni a jegyet. Úgyhogy a Vércse IC-vel mentünk, aminek egyébként 4 órakor kellett volna Debrecenbe megérkezni. Tudom, milyen a MÁV, mindenki tudja, de ebben a nagy melegben azrt a sínek is biztos meghajoltak, vagy nem tudom, szóval ilyenkor tényleg benne van a pakliban a késés. Igazából nem elégedetlenkedtem, mert így legalább még egy kis időt tudtunk együtt tölteni, máskülönben már Debrecenben el kellett volna köszönnünk. Szóval, így alakult a születésnapom. :) Örülök, hogy sikerült megszerveznem a hazajövetelt, csak ma gondolkoztam, hogy nem biztos, hogy jól csináltam, mert így most megint nehezebb lesz, ha hétfőn visszamegyek, pedig már kezdtem megszokni ott. De most lesz időm bőven, mert tényleg fogalmam sincs, mikor jövök haza megint, ugyanis az elkövetkező két és fél hetem tutira be van táblázva, aminek egyébként nagyon örülök, hiszen szeretem hasznosan tölteni az időmet, meg egyébként is, azért mentem oda, hogy tanuljak, tanuljak, tanuljak. És olyan jó, hogy ez immár nem elméleti, hanem mind gyakorlati, és én is kipróbálhatom, kamatoztathatom mindazt a tudást, amit 5 év alatt megszereztem az egyetemen. :) 

Jaj, egyébként képzeljétek: pont augusztus 4.-től, azaz tegnaptól elérhetőek Karlsson mezei, amiket a 2016-17-es szezonban viselt! Mondom, ez nem lehet véletlen, hogy pont a születésnapomon! ^^ Persze, esélyem sincs rá, hogy legyen egy olyanom, és nem csak azért, mert Kanadából kellene lerendelni, hanem azért, mert majdnem 200.000 Ft-ba kerül, úgyhogy amikor ilyenekről áradozok másoknak, akkor azért eléggé furcsán néznek rám, de ezt csak a rajongók érhetik! :) De nem baj, eldöntöttem, hogy egyszer igenis összespórolok egy Ottawa Senators Karlsson mezre, az "csak" 30.000 Ft. Addig pedig marad az álmodozás. :D De azért olyan jó egy képen látni a születésnapom dátumát és Erik Karlsson-t. ^^ 
És még egy fontos dolog: bloggerina-társam, Manuéla még múltkor készített velem egy interjút a divatról - életem első interjúja ^^ - melyet tegnap tett közé a blogján. Ha érdekel titeket, hogyan állok a divathoz, ITT elolvashatjátok. :) Manuélának pedig még egyszer innen is köszönöm az interjú lehetőségét! ^^

Sziasztok! A tegnap olyan távolinak tűnik, hogy vissza kellett ellenőriznem, valóban tegnap írtam-e bejegyzést. Olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék, folyamatosan mélységeket és magasságokat járok be. Bár, a mai napom kifejezetten jó volt, tegnap estére eléggé elanyátlanodva jöttem haza, és annak ellenére, amit írtam, úgy éreztem, nem fogok tudni ide beilleszkedni.(de aztán rájöttem, hogy komolyan, mit várok két nap után? :D) De ma jó napom volt csak elfáradtam, 4-ig ugyebár az irodában voltunk, mert addig tart a munkaidő. De, egyébként ez ne tévesszen meg senkit, mert ez a hivatás kifejezetten non-stop. Meg még harmóniumoztam (olyan, mint az orgona, csak mégsem :D) kicsit, mert holnap temetés lesz, és ott én fogok kántorizálni, amellett, hogy természetesen hospitálok is, mert októbertől én is fogok temetni. Szóval, akad dolgom bőven, és ez természetesen csak több és több lesz, már most augusztusra is lett jó pár bejegyzésem a határidőnaplómban, de ennek csak örülök. ^^
Tegnap délután már elkezdtem nézni a március 25.-i Montreal Canadiens elleni meccset, tudjátok, csak egy kis pihenésképp, de csak ma sikerült befejeznem. A beszámolómhoz két videó is tartozik (házi készítésű, bocsi a minőségért, de tudtam, hogy nem lesz fent sehol), amelyek tökéletesen szemléltetik a Montreal Canadiens csapatot - akiket természetesen ki is húztam a listámról. Hogy miért? A folyatátásban elmondom! :)

(Ó, ez a fotó nem időszerű, mert itt Karlsson még nem csapatkapitány, de nem baj, attól függetlenül ő van rajta ^^)