Nem a legmegfelelőbb ez a cím, de tökéletesen kifejezi az Ottawa tegnapi teljesítményét. Igazából sosem hittem volna, hogy valaha azt mondom egy sportmérkőzésre, hogy gyönyörű, de erre a meccsre nem tudok mást mondtani: hihetetlen, gyönyörű, csodálatos. És elsősorban nem is a győzelem miatt, hanem a múltkori összecsapás fényében, amikor is a Pittsburgh olyan mérhetetlenül aljas és minősíthetetlen agresszióba kezdett. Most az Ottawa Senators adott otthont a mérkőzésnek, így hát nem volt módja a Pingvineknek annyira hepciáskodni, de azért kimutatták a foguk fehérjét. Bár, inkább csak a kétségbeesés hajtotta őket, ami nem is csoda, hiszen ami történt, az valami elképesztő: a Senators az első 48 másodpercben belőtte az első gólját, majd az első húsz perc alig telt le, és már 4 gólt zsebeltek be. Annyira csodálatos élmény volt, hogy el sem tudom mondani. Nagyon megérdemeltek egy ilyen győzelmet a múltkori meccs után. Amit sajnáltam, hogy Pageau keveset volt a pályán, és nem is lőtt gólt, de valószínűleg az állhat a dolog hátterében, hogy ő még nagyon fiatal (24 éves), és így vigyázni kell rá, nehogy megsérüljön, vagy ilyesmi. A lényeg, hogy így is szép gólok születtek, mégpedig a következő játékosoktól: Hoffman, Methot, Brassard és Turris. RESPECT. 

Felmerült bennem a kérdés, amit szeretnék feltenni nektek is: Te mit teszel, amikor folyamatos bántásoknak vagy kitéve? Amikor állandóan keresztbe akarnak neked tenni? Hogyan reagálsz a nyílt vagy rejtett agresszióra? Bevallom, sokszor elbizonytalanodok önmagamban, és azt érzem, hiába az alázatos hozzáállás, a segítőkészség, a szelídség, semmi értelme, mert csak keresztül gázolnak rajtam. Persze, amúgy nem tudnék kicsit sem agresszív lenni, és ezerszer meggondolom, mielőtt visszaszólok valakinek (úgyhogy legtöbbször em is bonyolódok szópárbajba, nem vagyok benne jó...), de hát azért néha mégis elgondolkodok, hogy megéri-e? Persze, tudom, hogy megéri, hiszen megtérül mindez majd egyszer, de sokszor úgy el vagyok szomorodva emiatt. Viszont, hajnalban, miközben néztem a meccset, rádöbbentem, hogy mennyire csodálatos az, hogy Isten tényleg a legkülönfélébb módszereket képes felkínálni arra, hogy erőre kapjunk. És hát igen, abban is megerősödtem ismét, hogy jó csapatot választottam. :) Mert bevallom, kicsit féltem attól, mi lesz az Ottawa reakciója a múltkori meccs után. Vajon bekeményítenek? Visszavágnak ököllel és bottal? De nem, ők szerencsére nem ezt tették! Bár visszavágtak, de nem úgy, ahogyan arra a Pittsburgh és az esetleges rosszakarók számítottak. Az Ottawa nem fordult ki önmagából, nem vált olyanná, mint az ellenfele, hanem megmutatta, hogy őt igenis, a játék érdekli elsősorban, és megmutatták, hogy mire képesek. Mert nekik ez a fontos. Talán még csak nem is a kupa. Hanem az, hogy megmutassák, mit tudnak. A tehetségüket pedig senki és semmi nem fojthatja el, nem írhatja felül, nem teheti semmissé. Sok mindent elvehetnek az embertől, de azt, amit megtanult, és azt, amihez Istentől kapott tehetséget, azt nem. Az Ottawa pedig erre helyezte a hangsúlyt, és ezáltal még nagyobbat nőttek a szememben. Sőt, amikor véget ért a mérkőzés, akkor sem kárörvendtek a Pittsburgh vereségén, hanem nagyon alázatosan örültek a ténynek, hogy 5:1-re nyertek. Mert tudják amúgy, szerintem, hogy ez a meccs még csak egy volt. És azt is tudták valószínűleg, hogy egy ilyen elődöntős rájátszásban nagyon feszített a hangulat, főleg, ha ilyen nagy a gólkülönbség, és én azt vettem észre, hogy nem akartak még rátenni egy lapáttal arra, hogy a Pittsburgh még jobban kiakadjon. És ez is nagyon tetszett, hogy nem hergelték feleslegesen az ellenfl játékosait, mert amúgy sosem szabad elfelejteni, milyen volt az, amikor mi voltunk padlón, amikor mi maradtunk alul, sőt: bármikor oda kerülhetünk. Nincs rá garancia, hogy mindig minden sikerül. Ez persze nem azt jelenti, hogy át kell hasson bennünket egyfajta pesszimsita örök-félelem. Még azt sem jelenti, hogy akkor most már nem szaabd örülni a sikereinknek. Szabad, sőt, kell is, hiszen a sikereink a miénk. De, ahogyan erről már egy korábbi bejegyzésemben is írtam, tekintettel kell lennünk azokra is, akik körülöttünk vannak, és akik esetleg rosszabb eredményt értek el. Ez így fair. Mint ahogy az is, hogy az erőszakra tehát nem lehet erőszak a válasz. Ha mi is visszavágunk, azzal lesüllyedünk az ellenfél szintjére. De ha a saját módszereinknél maradunk, nem fordulunk ki önmagunkból, akkor még az ellenfél is kénytelen lesz elismerni bennünket. 

Szóval, igazából bármi is lesz, az én szememben az Ottawa Senators az igazi bajnok, aki, mint egy főnix, feltámadt hamvaiból, új életre kapott, és felküzdötte magát a keleti fináléba úgy, hogy még mindig sokan kételkednek a sikerében meccsről-meccsre. De ők kitartanak, összetartanak, és megmutatják: képesek rá. :)

Talán még zöldfülűnek számítok e sport terén, vagy esetleg túl finomlelkű vagyok a jégkoronghoz (elvégre mégiscsak lány vagyok), DE ami az Ottawa Senatros @ Pittsburgh Penguins meccsen ment, az egyszerre volt elszomorító, undorító és felháborító. FELHÁBORÍTÓ. És nem, nem túlzok, és nem vagyok elfogult a Senators-szal szemben, de amit  Pittsburgh csinált, az szerintem minden jó érzésű embernél kiveri a biztosítékot. Még akkor is, ha a jégkorong az a fajta, ízig-vérig férfias sport, amiben megengedett egymás lökdösése, és nem ritka egy-két verekedés sem. De a hajnali meccs minden határokon túl ment. És még csak nem is arról van szó, hogy vesztett az Ottawa, mert ezzel önmagában még semmi gond nem lenne. Az viszont, ahogyan vesztettek... Tényleg sajnáltam őket, sőt, még most is sajnálom. Én a képernyő előtt totál ledöbbentem a Pittsburgh viselkedésén, hát akkor ők ott, a pályán, élesben... Szóval, eredetileg ma a magyar jégkorongról akartam írni, de változtattam a menetrenden, és ma inkább a játékszabályokat veszem célba, valamint képekkel illusztrálva bemutatom nektek a meccs menetét. Ja, ami egyébént 1:0 lett a Pittsburgh javára, de komolyan mondom, szerintem minden Ottawa rajongó azért imádkozott, hogy inkább nyerjék meg ezt a 2. rájátszást, csak nehogy komolyabb baja essen valamelyik Senators játékosnak. 

De még előtte egy kis meglepetés: íme, elkészültem az Ottawa Senators plakáttal. Másfél nap munkája, enyhe görcs-érzet az ujjaimban, egy kifogyott alkoholos filctoll, DE teljesen megérte! Ja, és keresd a "hibát" a képen! ;)

Rájöttem, hogy nem könnyű 10 napon keresztül ugyanarról a témáról írni, mármint úgy, hogy az ne laposodjon el. Hiszen tudnék én ódákat zengeni Pageau tehetségéről, de nem akarok túlzásba esni, pedig egyébként utána néztem, és ebben a szezonban Pageau lőtte a legtöbb gólt a csapatból, összesen 9-et. De az Ottawa Senators egy csapat, aminek pont az az egyedülállósága, hogy nem egyetlen ember köré épül. És ez tök jó. Amikor játszanak, akkor tényleg azt látni rajtuk, hogy ők egy csapat, és hiába Erik Karlsson a csapatkapitány és hiába minden második fényképről ő köszön vissza a neten, ha beírjuk a csapat nevét, mégis, ha egyszer azt a gólt Ryan lőtte, vagy Pageau, esetleg Turris, akkor nem hisztizik senki, hanem együtt örülnek a másik sikerének, ami tulajdonképpen az egész csapat sikere. És elgondolkodtam, hogy nem így kellene nekünk is az életben? Mivel lesz nekünk azzal rosszabb, ha a másiknak jó? Miért ez az állandó rivalizálás? Miért kell irigykedni? De most komolyan. Abból nekem semmi hátrányom nem származik, ha a másik, teszem azt, jó jegyet kap, vagy mit tudom én, kiadják egy könyvét, vagy, ha ő lövi be azt a bizonyos gólt. Hiszen hát lényegében mind egy csapatban játszunk, nem igaz? Akik bloggerek, azok abban a csapatban, akik írók, azok abban, akik tanárok, azok abban, és még sorolhatnám. Lényegében minden hivatás egy kis csapat, amelyet különböző egyéniségek alkotnak, DE a csapat célja közös. Csak sajnos nem nagyon tudunk együtt működni, és annyit gondolkozok azon, hogy miért érzünk féltékenységet a másik sikere láttán? Mert azért egy kis enyhe féltékenység mindenkiben van, még ha nem is tart sokáig, vagy nem olyan intenzív. Mert emberek vagyunk, és hát ezzel együtt járnak bizonyos negatív tulajdonságok is. De ez még nem feltétlenül baj, ha tudunk rajtuk uralkodni, ha tudjuk ezeket kezelni. Nyilván az Ottawa Senators sem tökéletes, mármint, nem látok bele a csapat hétköznapjaiba, de az, amit a pályán mutatnak, nekem nagyon árulkodó. Eddig egyetlen általam látott jégkorong csapat esetében sem tapasztaltam hasonló együttműködést - és ez az együttműködés nem abban mutatkozik meg, hogy mesterien passzolgatják egymásnak a korongot. A technikai része a dolognak az csak egy. Fontos, de nem elegendő. Nem elég elsajátítanunk a külsőségeket - a szívünkben kell dobognia. És mondok valamit: ehhez még csak nem is kell feltétlenül szeretnünk egymást. Igazából nem tudunk mindenkit szeretni, de nem is kell. Van valami, ami sokkal fontosabb: az elfogadás. Elfogadni azt, hogy a másik is ember, elfogadni, hogy olyan, amilyen, hogy igen, nem tökéletes, de én sem vagyok az, ugyanakkor pedig neki is vannak erősségei. De persze, mindez nem megy olyan könnyen, főleg, mert a világ körülöttünk azért kicsit mást sugall, nem? Bevallom, sokszor én is magam alatt vagyok, de milyen jó, hogy ilyenkor Isten mindig mutat valami újat. :) Mint most például az Ottawa Senators: már nem tudnám megmondani, hogyan figyeltem fel rájuk, és pontosan miért, de nem is számít. Az a fontos, hogy olyan pluszt adnak nekem nap mint nap, meccsről meccsre, hogy azt elmondani nem tudom. Látni azt, ahogyan ők játszanak, ahogyan viszonyulnak egymáshoz... Pedig például a legutóbbi meccsükön képzeljétek el, egyetlen Ottawa rajongót sem láttam a leátón (vagy csak álcázták magukat, mert a Pittsburgh Penguins jégcsarnokában volt a mérkőzés), ráadásul a hatalmas kivetítőn is végig a "hajrá Pittburgh" felirat villogott. De ők nem foglalkoztak ezekkel. Ők egymásra figyeltek, mert ha senki más nem is szurkolt volna nekik, de ők hittek egymásban, sőt, mi több: tudták, mi a küldetésük, miért vannak ott. És ez a nem mindegy: ellenszélben is tudni, hová tartunk, látni a célt, látni azokat, akik mellettünk állnak, még akkor is, ha úgy tűnik, mindenki ellenünk van. Mert olyan sosincs, hogy mindenki ellenünk van. 

Hát, ezt köszönöm én a Senators-nak. :)

Öhm, igen, nos ma ezzel foglalkoztam amellett, hogy a sulis beadandókat írtam. Szeretnék csinálni egy Ottawa Senators plakátot, amelynek első lépéseként gondoltam, elkészítem a logot. Nos, imádom a csapatot, de arra gondoltam, miért nem lehet olyan egyszerű a logojuk, mint mondjuk az Anaheim Ducks-nak? Iszonyat sokat szenvedtem vele, ráadásul az első verzió inkább hasonlítot a Riddick 2 egyik szereplőjére, mint egy szenátorra. De a végén csak összejött, és most nagyon büszke vagyok magamra. :) Olyan jó látni, amikor kivirágzik a kezem alatt egy alkotás. Majd ha kész lesz teljesen, akkor arról is rakok fel képet, de az már csak holnap lesz. Egyébként képzeljétek, ma végre valahára rászántam magam, és elmentem futni. Dóri, a blokktársam is velem tartott, így mégiscsak jobb volt, mint egyedül, ráadásul nagyon büszkék voltunk magunkra, mert két kört végigfutottunk (egy kör alatt 2 és fél zeneszám megy le, csak a viszonyítás kedvéért, ráadásul van 2 emelkedő a pályán). 

Egyébként ma hajnalban lejátszották az Ottawa Senators vs. Pittsburgh Penguins meccset, ami hatalmas volt. Az Ottawa nyert, Pageau lőtte az első gólt, a másodikat pedig a hosszabbítás során Ryan, de ahhoz is Pageau asszisztált. Szóval, nagyon örültem, és ismét megállapíthattam, hogy nagyon jó csapat, Pageau pedig nagyon jó játékos. Nagy jövő áll előtte, bár azt hiszem, ez a nagy jövő már most elkezdődött. :) Hoztam nektek egy kis összefoglalót a meccsről, ha gondoljátok, nézzétek meg. Van benne egy vicces jelenet, amikor a korong becsúszik a Pittsburgh kapujába, Pageau pedig elkezd kiabálni. :) 

Míg egy átlagos focimeccsen maximum térdvédőt láthatunk a játékosokon, addig az amerikai sportok híresek arról, hogy rengeteg védőfelszerelést aggatnak a csapattagokra. Nem kivétel ezalól a jégkorong sem, igaz, a védőfelszerelésekből nem sok látszik, mivel a legtöbbet a mez alatt kell viselni, pl. ezért is tűnik olyan szélesnek a játékosok háta. :) A kapus lábszárvédője minden bizonnyal a legfeltűnőbb darab, de van valami, ami nagyon alapcucc, mégsem használják a kezdetektől, ez pedig a kapus védősisakja. Ki hitte volna, hogy sokáig enélkül játszottak? Pedig így van, de hogy ki vezette be, és hogyan alakult a története, azt a továbbiakban olvashatjátok el. :)